Elkaplak ha elesel (Robby Keene ff.)

♡Mr. Miyagi módszerei♡

A bajnokság elteltével Robbyval egyre többet beszéltünk. Mindenféleképp. Hívásban, WhatsAppon, Instán, és élőben is, rengetegszer mentünk ki. Ahogyan viszont a kapcsolatom a fiúval erősült, Sólyommal annál jobban kikopott. Az iskolában is mintha került volna, pedig a haragom elpárolgott iránta, nem is olyan sokára. Moon sem említett semmit.  Sokszor bűntudatom támadt, hogy talán ha ez így megy tovább, önkéntelenül is Robby lép a helyére, de a vele való kapcsolatom valahogy más volt. Furcsán viselkedem a közelében, és ő is másképp kezel az utóbbi időben. Elgondolkodtató utalásokra kezdtem figyelmes lenni, amit nem tudtam, hova tegyek. Bárhányszor is beszéltünk telón, mire feleszméltem, már a telefonom töltöttsége a végponthoz közel állt. Órákat is el tudtunk beszélni a "semmiről".

- Alig várom, hogy több időt töltsünk együtt!

- Olyaaaan cukii vagy! - válaszoltam. Aztán beleveörösödtem. Sólyomnak mondtam régebb ilyeneket, barátilag, de Robby... Ezért inkább tereltem. - Apa állandóan Mr. Miyagi dodzsója helyrehozasáról beszél, nagyon be van indulva. El sem hiszem, hogy bevitt a Miyagi-Dóba! Évek óta nem jártunk Mr. Miyagi házánál... Csak ő.

- Irigykedsz? - kérdezte. Hanghordozásából halottam, hogy a vonal túlsó végén mosolyog. Ez a pár nap alatt nagyon jól megismertem.

- És ha azt mondom, igen?

- Akkor én azt mondom ne irigykedj, mert leszünk ott eleget együtt, ne aggódj.

- Mindig megnyugtatsz, Robby. - mondtam enyhe gúnnyal a hangomban. A fiú nevetni kezdett.

- Te pedig mindig megnevettetsz. Ezt halál komolyan mondom! Olyan jó veled lenni...

Szívem dübörgött, jó hangosan.

- Veled is. De ne haragudj, mennem kell, hogy készüljek. Tali?

- Igen, a dojóban. Szia Hann!

Azzal letette a telefont. Lassan alábbhagyott mindenféle zavarban lévő mozdulatom, és mint oly sokszor, önkéntelenül a fiú körül forogtak a gondolataim. Bármely jó emlékünkre gondoltam, mint a múltkori lepattant játszóteri kiruccanásunkra, önkéntelenül is elmosolyodtam.

- Min mosolyogsz annyira, tesó? - lépett be Sam a szobámba.

- Őh, semmin!

- Robby, ugye?

- Igennnn...  - utólag eszméltem fel, mit is mondtam, hiszen nem ellenkeztem.

- Tudtam! Hannah, ez szerelem volt már az elején első látásra. Addig is választok neked ruhát! - okoskodott, és bement a közös gardróbunkba, ami összeköti szobáinkat.

Hamarosan ki is érkezett egy szép szettel. Hajamat befonta, majd elindultam a dodzsó felé. Robby és apa már ott volt, és miután megöleltem mindkettőjüket, (apa csodálkozására a fiú nagyon sokáig nem engedett el), kezdődhetett a munka. A karján ortézist viselő srác álmélkodva nézte apa régi autóját, amikor levette róla a ponyvát.

- Azta! Ezt Mr. Miyagi adta magának?

- Igen, a legjobb szülinapi ajándék. Nem sok időm volt mostanában a gondját viselni, úgy, ahogy megérdemelte.

- Valami azt súgja, vár ránk egy kis fényezés. - mosolygott rám aranyosan Robby, és mivel mellette álltam, megfogta a kezem. Nem zavartatta magát apa előtt sem, aki viszont tátott szájjal, mosolyogva nézte ami köztünk történt...

- Ne aggódj, előtte van még dolgunk. - mondta aztán, feleszmélve a bámészkodásból.

Hamarosan a fiúval egy vödör festéket kaptunk, és a házat kellett lefestenünk. Ez már jópár helyen lepattogzott, talán apa festette még utoljára. Ketten sokkal hamarabb készen lettünk, mindenféléről beszélgettünk közben. Megint. A. Semmiről. Mi. Ketten.