örök hálám láma és zsiráf

968 16 0
                                    

A N N A

Ez van akkor, ha két napig nem akarsz dolgozni. A másik három nap te nyithatsz. Csodás! Ráadásul hétfőn és kedden délután is bent kell lennem. Szerdára sikerült kialkudnom, hogy csak délig kelljen maradnom. Ezért jó, ha pozitív az első benyomás. 

A lányok egyre izgatottabban várták a pénteki indulást, ahogy Mi is az érkezésüket. Én is ott szerettem volna lenni, így aznapra is kimenőt kértem. Zitának csütörtökön volt az első vizsgája. Ezen minden diáknak ott kellett lennie. Nagyon izgatott volt. Megígértem neki, hogy ha már egyszer beharangoztam, mit fogok csinálni Dominiknak, neki is elkészítem mielőtt elmenne. És be is tartottam szavamat. Mire díszmagyarba' kivánszorgott a konyhába, már ott várta a frissen kisütött "lepofozós".

-Neked tényleg elcsavarta a fejedet a drága. -kezd bele -Tudtam, hogy megcsinálod, de hogy már kész is leszel vele... Jobban izgulsz, mint Én a vizsga, meg a tudjuk mi, vagyis inkább ki miatt, igaz???

-Telitalálat! -kortyolok bele a kávémba. -Mindketten tudjuk, hogy nem vagyok nagy konyhatündér -nevettünk fel kicsit felszabadultabban. -Kíváncsi vagyok, mit tervez. Nem akarok éhen halni az első fél óra után...

-Hát te bolond vagy -temeti barátnőm kezeibe az arcát. 

-Inkább indulj, mert elkésel. Nehogy elszalaszd a kelebkrássoddal való találkozást.

-Hahaaa, bárcsak!


Miután Zita elment otthonról, az idő egyet ment előre, kettőt meg vissza. Egy örökké valóságnak tűnt. Unalmamban elkezdtem az Alexa&Katie-t a netflixen. Most sikerült rávennem magam. Nos a sztori... tudjátok. Fél kilenc előtt nemsokkal már a a konyhában sertepertéltem. A sorozat a tipikus amerikai, alatta nevetős, ide oda rohangálós volt. Imádom az ilyeneket. Nagy koncentrációmban a csengő zavart csak meg. Okééé, mélylevegőőőőő!!! Akkor haddszóljon!

-Szépjóreggelt!

-Ez már csak akkor lenne szebb, ha valami jót ennénk -csak a kaja. Legalább ebben hasonlítunk.

-Gyere te éhenkórász!

-Mit nézel??? -kérdezi érdeklődve. 

-Most kezdtem, Alexa és Katie. -rakom kezeim arcom elé -Ne is mondj semmit, imádom az ilyeneket. Tudom, nagyon gáz.

-Miért lenne gáááz? Folytatjuk?

-Felőlem, úgyse sokat hallottam belőle a konyhában.

-Na akkor nézzük, mit rittyentettél!

-Lepofozós. Szereted??? -kérdezem szándékosan. Látnotok kellett volna az arcát. 2:2 Dominik. -Nem foglak megverni nyugi. Egyszer régen csináltunk ilyet, ami közben a lányok összevesztek, és már a kész tortillákkal pofozkodtak. Azóta így hívjuk.

-Hát jóóó, kíváncsi vagyok.

Még jó, hogy dupla adagot csináltam. Igaz, ebből már Zita része hiányzott, de a sorozat közben fel sem tűnt hogy megettük mindet. Csendben fogyasztottuk el reggelinket a kanapén. Én túlságosan is elveszve gondolataimmal a sorozat miatt, Ő meg... fogalmam nincs. Csak annyit láttam néha a szemem sarkából, hogy engem bámul.

-Indulhatunk? -kérdezi a második rész végén.

-Ahaa, gyors elmosogatok és mehetünk.

-Hagyd, majd én. Te addig menj készülődni.

-Ömmm, okééés -mi a szar történiiiik??????

-Amúgy köszi a kaját. Nagyon finom lett.

-Gondolom ez el fog törpülni, a mai terveid mellett, de ez a legkevesebb. Majd csinálhatok máskor is. -kapd már össze magad Annuska!!! Te nem ilyen vagy!!! Vagy mégis??? 

ᴍᴇʀᴛÜɴᴋ ɴᴀɢʏᴏᴛ Áʟᴍᴏᴅɴɪ~ ꜱᴢᴏʙᴏꜱᴢʟᴀɪ ᴅᴏᴍɪɴɪᴋ ꜰꜰ.Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt