ᴍᴇʀᴛÜɴᴋ ɴᴀɢʏᴏᴛ Áʟᴍᴏᴅɴɪ~ ꜱᴢᴏʙᴏꜱᴢʟᴀɪ ᴅᴏᴍɪɴɪᴋ ꜰꜰ.

8 milliárdból mi vagyunk az a 2...

Még jó, hogy már csak a szimpla nézésünkből is értettük egymást. Mire a sofőr kiszállt berakni bőröndjeink a csomagtartóba, ismertettem Zitával hirtelen haditervem.

-Úgy csinálunk, mintha nem tudnánk ki Ő, majd miután Én -sújtom le rá jelenleg ideges és gyilkoló tekintetem- megbeszéltem a sofőrrel a dolgokat átváltunk magyarra. Tabu téma a foci és a pasik! Tipik csacsogást kell lenyomnunk. Úgy csinálunk mintha csak kirándulni jöttünk volna. Nem bírnék úgy itt élni, hogy Mr. Szoboszlai tud a létezésünkről. Bár későbánat.

-Asszem akkor én most befogom és csak arra válaszolok amit Te kigondolsz. - mondja megilletődve barátnőm, majd egy kamumosolyt villantott a sofőrre. Szerintem életünk leghosszabb és legfeszélyezettebb negyvenhét perce állt előttünk.

-Köszönjük szépen, mennyi is lesz? - kérdezem a taxit vezető ötvenest. 

- Negyven euro.

Nem mondom, hogy felemelő volt hallani a számot, de ketté megy. Bár így is sokallom azért.

-Ezt az utat én álltam a szépségeknek. Tessék- mondja még németül a sztárfocista a férfinek.

-Hölgyeim! Egy élmény volt! - közli magyarul, majd ránk dobta azt a rohadt vonzó mosolyát. Hogy rohadna meg.

-Khhhhmm- köszörülöm meg torkom, mert kissé meglepődtem, majd Zita nem feltűnően oldalba könyökölt, hogy kapjak észbe és majd bent folytatom a nyálcsorgatásom. -Nem kellett volna, hadd fizessük ki! -rivalltam a focistára -szerencsére- nem bunkón.

-Kérleeek, hagyd. Majd máskor elrendezzük! -kacsint rám elsősorban, mert Én voltam a kommunikatívabb fél barátnőm és köztem.

-Nem hinném hogy lesz legközelebb. -jelentem ki gúnyos vigyorral a focista szemeibe nézve. Nem gondoltam volna, hogy valaha is egy taxiban ülve fogok szócsatázni a híres-neves Szoboszlai Dominikkal. Azt már csak hab a tortán, hogy Lipcsében. -Legyen szép napod! -kapom elő rendes vigyorom, ami valószínűleg jelen esetben az ezerszerese lenne. 

-Oké, ha ezt most nem láttam volna a saját szemeimmel, és nem hallottam volna a saját füleimmel, akkor nem hiszem el neked. -kezd bele Zita belépve a már nem ismeretlen lakásba. Az elmúlt két hónapban sokat voltunk kint. Nem volt ésszerű január elejére tervezni a kiköltözést. A november és a december eleje a pakolással és az ingázással ment el. Nem volt egyszerű két nőt kiköltöztetni másfél hónap alatt.

-Szívem szerint kifutnék a világból. Ezt nem hiszem el. Hogy lehetek ekkora idiótaa!!!- vonyítom a nagy nappalink szőnyegén elnyúlva, amit Zita csak egy nevetéssel nyugtáz. Hozzászokott már az elmúlt tizenöt évben. -Szoboszlai Dominikkal veszekedtem egy taxiban! AZZAL A SZOBOSZLAI DOMINIKKAL, AKIBE KISKOROM ÓTA HALÁLOSAN BELE VAGYOK ESVE!!!! -kiabálom az új lakásunk közepén megnyugvást remélve. A szomszédok már most utálnak szerintem. Barátnőm jót nevetve a szokásos kiborulásomon elindította a hatalmas tv-n a kedvenc zenéinkből -helyesbítek, a kedvenc zenéiből álló- listát.

Én a focistába, Ő meg Brúnóba -igen, a Brúnó x Spacc-os Brúnóba - volt halálosan beleesve. Egymás "óóóóriási" gondjait hallgatva tökéletesen elszórakoztunk. Két világfájdalmú lány halálosan beleesve olyan emberekbe, akik kb. a lehetetlen kategóriát súrolták -legalábbis eddig- Kell ennél is több???