ᴍᴇʀᴛÜɴᴋ ɴᴀɢʏᴏᴛ Áʟᴍᴏᴅɴɪ~ ꜱᴢᴏʙᴏꜱᴢʟᴀɪ ᴅᴏᴍɪɴɪᴋ ꜰꜰ.

ébresztőőőő!!!!

-Nem akaroooook...

-Nem én fogok elkésni a munkából. -kezdi Zita idegesen -Fél órája szól melletted az ébresztő! Lassan mind a hat emelet felkel. Arra szemet hunyok, hogy Én az első csörgés óta hallgatom. A Hónap dolgozója cím meg nem fog egyhamar a kezeid közé jutni ha így folytatod. -oktat ki már korán reggel, sajnos jogosan.

-Jooo, igazad van. -emberelem meg magam és kiindulok a konyha felé, amikor is szembe tűntek a virágok a nappaliban. Egyből kinyíltak a csipáim. A gondolattól is elkapott a szorongás, hogy nagy valószínűséggel ma már nem tudom elkerülni a focistát. Bár a remény hal meg utoljára.

-Mikorra kell bemenned ma? -kérdezem Zitát, mert még mindig nem sikerült megírnunk a nagy fehér táblát, amit a konyhába vettünk, hogy tudjuk ki mikor ér rá. Asszem több rajz és dalszöveg lesz rajta, mint fontos dolog.

-Tíztől kettőig leszek bent, utána leugrok hozzád. -ismerteti mai tervét. Hétkor felkelt miattam, pedig még a fél napot átaludhatta volna. 

-Upsz...

-Nincs harag, legalább muszáj leszek hajat mosni, mást úgyse tudok csinálni. -neveti el magát. Utál hajat mosni - Hey Siri! Please turn on Hajmosás playlist.

-Jóreggeeelt! -üdvözlöm már bent lévő munkatársamat, Elenát. Ő már fél nyolckor nyitott, a munkaidőnk pedig nyolckor kezdődik, addigra nekem is ott kell lennem. Előre félek, mi lesz, ha én leszek a nyitásnál a soros.

-Jóreggelt! -mosolyog rám. Egy tünemény. Örülök, hogy már tegnap szimpik voltunk egymásnak. Agyfaszt is kapnék, ha valami hisztis picsa lenne a munkatársam. -Frau Rose küldi- adja oda az ugyanolyan névtáblát, mint amilyen rajta is van. -Hivatalosan is üdv a csapatban! -ölel meg.

-Köszönöm! -és ezzel meg is kezdtem a munkálkodásom.

-Egy hiperszuper akármilyen kávét kérek, ami nyomokban tartalmaz csak kávét,- huppan le a bárszékre az egyetem után agyilag gatya Zita- illetve egy beszámolót az eddigi munkanapodról!

-Ő még nem volt -kezdek bele- és remélem nem is jön már. André Silva ugrott "csak" be, de Ő is csak elvitelre kért egy nagy, extra krémes, karamellás frappuchinot. Reggel azt hittem kifutok a világból. Nagyon sokan jönnek munka előtt. Fél kilenctől kilencig őrültek háza volt. 

-Pedig már kezdtem azt hinni... -kezdene bele, amikor is kinyílt az ajtó. A három magyar focista lépett be. -Okés, akkor már nem kell azt hinnem. Fix fel fog ismerni minket. Szerintem Én most lépek. Csak őszintén. -kacsintott, majd elindult az ajtó felé. Dominik felismerte. Csodás. Utállak drága barátnőm.

-Sziasztok! -lépett oda Peti. -Elena, a szokásosat. -bök a fiúk felé.

-Rendben. 

-Köszi. Hé, Anna! -szól utánam Gulácsi. Sok mindenen átmentem már, de azt senki nem mondta, hogy ilyen agyhalott leszek, ha a közelembe kerül egy focista.

-Igen? -fordulok hozzá. Azt hittem ott fogok bedőlni a pult alá.

-Jegyezd meg, miket csinál Elena, mindig ezt kérjük. -dob egy aranyos mosolyt, majd leült a másik két fiú mellé. Az agysejtjeim feladták a szolgálatot. Munkatársam hangja rántott vissza a valóságba.

-Sok mindenkivel dolgoztam már, de még senkit nem láttam így lesokkolni egy kapustól, egy hátvédtől és egy középpályástól. -mondja nevetve- Ismered őket?