nekik meg lett az álom, nekünk nem...

634 17 0
                                    

A március további része "unalmasan" telt. Amolyan tipikus mindennapok, mint a valóságban, amit nem is bántunk. Én heti négy napot dolgoztam végig, abból is kettőt reggeltől-estig. Frau Roseval így sikerült megegyeznünk, hogy következő hazautazásomig, vagyis két hét múlváig keményen dolgozok. Utána visszaváltok normális munkaidőbe. Ezzel egyensúlyozzuk majd a májusi hazalátogatásaimat.

Zita egész jól haladt az iskolában, néha becsusszant egy-egy kettes, de összességében minden vizsgája jól sikerült. Az a néhány rosszabb jegy is amiatt volt, mert... Én nem ítélkezem, meg nem mondok szentbeszédet, mert én sem voltam sose az... De lehet nem kellett volna hétből hat éjszakát végig beszélgetni Bruncsival.

Én adtam neki ezt a becenevet, szerintem kurva vicces. Haláli a pali, meg minden, nagyon csipázom, de nem hagyhatom ki hogy húzzam Zitának az agyát, amit ő is előszeretettel visszaad. Inkább nem írom le Dominik összes "gúnynevét", mert holnapig sorolhatnám. Domcsos, Majomszlai, Szoborszlaj, Domninik, Don Juan... Na ezért örüljön Brúnó, hogy eddig még csak ez az egy beceneve van... na jó, meg a Petőfi, de ezt még Zita se tudja. Dominiknak szoktam így hívni, ha panasznapot tartok mert nem tudok aludni tőlük, mert olyan hangosan röhögnek.







Ma van a nagy nap! Német kupa döntőőő!!!! Már a reptér felé tartok kiccsaládomért. Nem tudom mi lesz, de egy biztos. Valamelyikünk biztosan örülni fog a végén. Vagy Flóra és Dini, vagy Én. 

Azt kell mondanom, Flóra baba tizenhét éves fejjel is ugyanolyan izgalomba van, mint kiskorában mindig, ha mentünk valahova. Nem lehetne lelőni se.

-Van kajaaa??? -kérdezte Flócikám.

-Szerinted? Tudtam hogy jössz, ezért üres hűtővel vártalak. 

-Haha, vicces. Mit főztél???

-Spagetti jó lesz?

-Legjobb!!!


Miután megtömtük magunkat otthon, nekiálltunk megalapozni a másfél óra múlva kezdődő meccs hangulatát. Csak egy kis pálinka... A sört majd a meccsen, literszámra... Még szerencse, hogy az Én belépőmmel -amiben mindig kibaszott menőnek érzem magam, mikor a nyakamban lóg -valamivel kedvezményesebben tudunk költekezni a büfében.

Nem is mondtam, ezt a hétvégét csak hárman fogjuk tölteni, vagyis négyen, ha csatlakozik Dominik. Zita kapott az alkalmon, és hazautazott hódolójához. 

-Na akkor ki fog nevetni a végén? -kérdezi Dingó a költői kérdést tőlünk.

-A DortLipMundCse! -vágtunk egymás szavába Flórával.

-Jajj, mi lesz velem...

-Kezdj aggódni apa, nem fogod bírni velünk.

-Ahogy mondod Fló. Dini, máskor egyedül jössz szerintem...



Még a meccs kezdése előtt találkoztunk Dominikkal, amitől aztán mindkét Meszarics felpörgött.

-Dominik, bemutatom Flórát, az egyik kisbabámat...

-Hééé!

-Jó, na, akkor már nem kisbaba, és apukáját, Dinit, aki ismerős lehet...

-Az egyik kétajtós szekrény?

-Így van!

-Ohh... Sziasztok! Örülök hogy végre találkozhattunk, sokat mesélt rólatok Anna. A kétajtós szekrényért meg bocsi! -nevetett kínosan Domi.

ᴍᴇʀᴛÜɴᴋ ɴᴀɢʏᴏᴛ Áʟᴍᴏᴅɴɪ~ ꜱᴢᴏʙᴏꜱᴢʟᴀɪ ᴅᴏᴍɪɴɪᴋ ꜰꜰ.Where stories live. Discover now