Falling for you | Befejezett |

27. fejezet

Valahogy összetört egy kicsit legbelül az utolsó nap. Itt hagyjuk ezt a csodálatos helyet. Ezt a gyönyörű országot. A fantasztikus tájat. De egy valamit muszáj magammal vinnem. Ez pedig az összetört szívem. Amit hiába próbálok megjavítani, mert nem megy. Hiába próbálok vonzódni Nick-hez, mert nem megy. Nem. Megy.

Kedvelem Nick-et, mégse ez fájt a legjobban. Hanem az, hogy tudom, hogy érzek még valamit Will iránt, aki egy nagyon gonosz ember, de én mégsem tudom elhagyni.

Talán most először sírok a szakítás után. Az ablakhoz sétálok és ráhelyezem a tenyerem az üvegre. Nick a fürdőben van, hallom a víz csobogását, ahogy zuhanyzik. Végül a homlokom is az üveghez nyomom, így érzem a kellemes hideget a fejemen. Megállíthatatlanul folynak a könnyeim. Egy olyan fajta űrt érzek magamban, amit még sosem éreztem. Siratom a négy éves kapcsolatomat. Siratom a megcsalásomat. Siratom Nick-et, aki belém szeretett, de én képtelen vagyok úgy nézni rá, mert még mindig a pasim legjobb barátját látom benne. És siratom azt is, hogy elmegyünk, hogy itt hagyjuk San Sebastian-t.

Nem akarom bántani Nick-et. Hisz megígértem neki, hogy nem fogom szeretni Will-t. Biztosan fájni fog neki és haragudni fog rám. Talán soha nem bocsátja meg. Akkor sem, ha valaha képes leszek szeretni. Bennem van a hiba, tudom. Nem Nick hibája az, hogy egy szörnyű alak vagyok, mégis ő jön ki a helyzetből vesztesként.

Úgy érzem nem működik a szívem. Nem érzek semmi olyat amit általában szoktam. Már nem haragszom - holott megcsaltak -, már nem érzem az örömöt - holott boldogabb lennék szívem szerint, amennyire csak lehet. Csak a szomorúság maradt.

Hallom, ahogy nyitódik a fürdőszoba ajtaja. Meg sem próbálom összeszedni magam, mert nincs elég erőm hozzá. Ha nem fájna még eléggé, a fiú lassan hozzám sétál, és magához von. Biztonságot adó karjaiban érzem, ahogy egyre lejjebb süllyedek a saját szememben is. Nick bőre még meleg és nedves, belékapaszkodok, mintha nem akarnám eltolni magamtól. Pedig szívem szerint ezt tenném, de most túlságosan is fáj. Nagyon haragszom magamra.

A vállam egyre jobban rászkódik, ahogy mélyebbre zuhanok a gondolataimban. Most minden egyes könnycseppem kijött, amelyet visszatartottam az elmúlt hét során. Egyáltalán nem segít, hogy éppen az a fiú ölel át, aki miatt sírok.

A holdfényben is látom, hogy Nick pólóján egy nagy, sötét folt éktelenkedik a zokogásom miatt. Amikor megérzem, hogy a fiú a fejem búbjára helyezi állát, és néhány könnycsepp landol a hajamban - végképp eltörik a mécses.

-Sajnálom - suttogom, a hangom rekedt. Miután ezt kimondom már együtt sírunk. Hallom a szíve dobbanásait, ahogy lassan értelmet pakol a szavamba. Akár az összes eddigibe. Halkan szipogunk, ő is, és én is utáljuk, hogy látjuk a másikat sírni. Főleg én. - Annyira sajnálom - szorítottam az ölelésemen. Tudom, hogy semmit sem ér amit mondok. De valahogy enyhíteni akarom a tetteim súlyát.

Nick nem válaszol. Többé nem szól hozzám az éjszaka folyamán. Csak elsuttog egy ,,jó éjszakát!" és egy apró puszit nyom az arcomra. De csak a békesség kedvéért teszi, mert tudja, hogy vágyom rá. Az eddig töltött éjszakáink közül az összesen megtette ezt, kivéve mikor még ki nem állhatuk egymást. Szerettem a baráti pusziait, de még jobban a szerelmes csókjait. Amikből valószínűleg már nem kapok többet.

Tudta, hogy ez lesz a vége. Az egyszerű remény beszélt belőle amikor összejöttünk. Hitt bennem, de én csalódást okoztam. Próbálta eltitkolni, hogy érzi a végét a rövidke kis románcunknak.

Mikor lehunyom a szemem, érzem a könnyeim csípését. Az éjjel nem álmodom semmit, másnap reggel mégis fáradtan kelek. Előbb ébredek, mint Nick és utálom a vágyat, hogy át akarom ölelni. Talán nem is ébredne fel rá ha hozzá bújnék... de nem teszem meg. Nekiállok inkább összepakolni az összes cuccomat.