Falling for you | Befejezett |

37. fejezet

-Nem kéne elmenned egy orvoshoz? - szólalt meg finoman először Allison a sztorim hallatán. 

-Most komolyan ez az első kérdésed ezek után? - hüledeztem. A fejem egy párnára hajtottam, mert elálmosodtam. Mostanában mindig ez van. Valamiért fáradékony vagyok..

-Igaza van. Én nagyon örülök nektek - kezdte, majd félrenézett, és újra rám - na jó, ezt még megbeszéljük... Szóval ez - ami történt a szervezeteddel - egyáltalán nem normális. Ezt már a szerelemre sem foghatod.

-Menjek el egy orvoshoz, mert vérzett az orrom? - kérdeztem ostobán.

-Többször is! Ráadásul elájultál. Lehet cukorbeteg lettél, vagy ilyesmi.

-Ez biztosan nem így működik - kontrázott Allison, én meg egyetértettem vele. - Szerintem hosszabb folyamat, nem egyről a kettőre történik - folytatta, mire egy pillanatra újra Nick fürdőszobájában találtam magam. 

-Igazából ma reggel is megszédültem a fürdőben. De így nagyon durván - magyaráztam.

-Elájultál?

-Nem - vágtam rá, majd éreztem, ahogy kifut a vér az arcomból. Hirtelen felültem. - Lehet valami komolyabb bajom van? Mondjuk leukémia?

-Ó, basszus... nem is tudom. Ha tegyük fel - lenézett a földre - rákos vagy, akkor még ebben az órában el kell menned egy orvoshoz. Minél előbb diagnosztizálnak, annál jobb.

Elhűlve bámultam a barátnőmre. Miért beszél erről ilyen természetesen? Mintha minden ismerőse eddig rákban szenvedett volna, így ő már meg sem lepődik. Sarah-val összenéztünk. 

-Figyelj, manapság az emberek nagy százaléka kigyógyul belőle. A leukémia gyógyítható.

-Gyógyítható?! - kerekedett el a szemem. Miért tekintünk már tényként arra, hogy beteg vagyok?

-Igen. A korai fázisban 90% fölötti a gyógyulási esély.

-Honnan tudod? - tudakolta Sarah grimaszolva.

-Ez alapműveltség - forgatta a szemét Allison. 

-Mi lenne, ha abbahagynátok? Biztosan nincs semmi bajom, csak rám fér egy kiadós alvás.

-Szóval fáradékony is vagy? Ez egy másik tünet! - erősködött Allie.

-Maradj már! - szólt rá emelt hangon a szőke barátnőm, majd felém fordult. - Szerintem jobb lenne, ha ezen a héten jobban odafigyelnél az egészségedre. Ha továbbra is rosszul leszel, akkor meglátogatod a dokit. Nem kell egyből a legrosszabbra gondolni!

-Okés - mosolyogtam. - Köszi. 

Allison-t látszólag nem győztem meg, azért a fejem a vállára hajtottam. - Nyugi. Nincs semmi bajom. Van valami, amit el akarsz mondani? - utaltam ezzel arra, hogy túlságosan sokat tud az omniózus betegségről.

-Nincs. Csak vigyázz magadra! És amúgy gratula Nick-hez. Nagyon sajnáltam, hogy nyáron úgy elváltatok. 

-Jahh, aztán elfecsegted ezt a pasidnak, aki ezért nyaggatott a múltkor.. - hánytorgattam fel a múltat. Elégedettem figyeltem, hogy a lány kínjában nevetve elnéz mellettem.

-Azt mondod Ethan az egyik legjobb barátod. Nem titkolhatod el előle életed szerelmét.

-Hadd döntsem már el, mit mondok el a barátaimnak. Néha úgy érzem, egyáltalán nem érted, ami még az ősszel felvezettem neked! - ráztam meg finoman a fejem. Ugyanis tisztán emlékszem, ahogy elmeséltem neki, hogy mennyivel jobb lenne egyszer elköltözni egy teljesen idegen országba, nevet és életet változtatva. És akkor bárkinek mondhatnánk bármit, úgysem tudják meg, hogy hazudunk vagy sem. A világ másképp ismerne meg minket, úgy ahogy szeretnénk. És akkor nem hemzsegne körülöttünk mindig egy rakat seggfej, aki szívesen emlékeztet minket az életünk traumáira. Itt most nem a nyári dolgokra értettem, hisz az egyáltalán nem volt trauma. Sőt, egyre jobban megszeretem az ottani hibáimat. Azok nélkül most nem lennék itt. 

Azonban az elméletre visszatérve, minden tudásommal együtt mennék csak el innen. És ezért nem mondanék el semmi rosszat senkinek. Így soha többé nem kísérthetnének a múlt fájdalmai.

-De értem, csak rengeteg sebből vérzik ez a monológod. És amúgy is, amikor ezt mondtad részeg voltál.

-Dehogyis! - ellenkeztem. Mérgesen meredtem rá, mert tényleg egy kortyot sem ittam, attól függetlenül, hogy egy bulihelyen voltunk. Az egyetlen józan emberként csak ilyen mély gondolatokat tudtam megosztani a többiekkel, amit persze senki sem értékelt. - Valójában nagyon is igazam volt azzal kapcsolatban, amit mondtam.

-Hát persze - vont vállat egyhangúan, én meg az égnek emeltem a tekintetem. Akár egy novellát is lehetne írni ebből. Sőt, fogok is írni egyet!

_________________

-Bassza meg! - rogytam le a kádra, hogy megdörzsöljem a szemem. 4 nap telt el azóta, hogy Nick-kel a mekiben reggeliztünk, és aztán aggódtunk, hogy beteg vagyok. Persze minden kétséget eloszlattam a barátnőim között, mert megmondtam, hogy azóta nincs semmi bajom. Igazából tényleg egész jól voltam, csak valamitől megviseltnek éreztem magam. Mintha összedőlt volna a világ vagy ilyesmi. Minden reggel úgy ébredtem, hogy képtelen voltam kikelni az ágyamból, mert úgy tapasztaltam, hogy egy hullában is több az életkedv. Egyszerűen egy csepp érzelmet sem tudtam eltulajdonítani, mintha egy doboz nyugtatót nyeltem volna le. Tompa voltam, hiába noszogatott a családom is. Talán kicsit megszűntem létezni az elmúlt napokban. Azonban tegnap reggel egy kis vért találtam a bugyimon. Ami azért volt ez furcsa, mert a menstruációm szinte óramű pontosággal bír, és én nem mostanra vártam. De mindegy, mert ez előfordul. Viszont mára elmúlt, mintha mi se történt volna. Egyáltalán nem értettem mi van. Most összezavarodott a méhem, vagy mi? Őszintén szólva már meg sem lepődtem. Mármint én is össze voltam zavarodva, a testem is. Ez néha így működik, azonban én mégis megijedtem. Nameg amúgy is megígértem a többieknek, hogy vigyázni fogok az egészségemre. Szerencsére van egy nőgyógyász barátnőm, akit felhívhattam. Vele beszéltem, mielőtt még leültem volna a kád szélére.

-Nincs semmi baj - vigasztalt, és jókedvet érzékeltem a hangjában. - Tudod mit? Hívj vissza egy hét múlva, és meglátjuk hogy vagy, rendben? - kérdezte nevetve, mire morcosan összeráncoltam a homlokom. Mi olyan vicces ezen? Mindegy, mert ami azt illeti, legalább biztosan nincs semmi bajom. Elmondtam neki, hogy gyenge alhasi fájdalmam is volt, tényleg, mintha megjött volna, de szinte láttam magam előtt, ahogy megrázta a fejét. Rendben, akkor mindegy. Ennél többet már nem tudok tenni. - Vigyázz magadra míg nem beszélünk, jó?

-Jó.

Idegesen letettem a telefont, ami abban a pillanatban megszólalt, amikor kikapcsoltam a kijelzőt. Nick.