39. fejezet

452 14 0
                                    

-19 éves vagy... - húzta el a száját tűntetőleg az apám. Úgy reagált, ahogy vártam - nem épp boldogan. Nem azért neki mondtam el először, mert neki akartam. Először is: sokk hatása alatt álltam, és nem tudtam tisztán gondolkodni. Másodszor: ő volt a legközelebb. Hirtelen úgy voltam vele, hogy túl sok ez így egyszerre: nem tudom feldolgozni, ezért fogtam magam és rázúdítottam mindent apámra, hogy most ketten ne tudjuk feldolgozni a hírt. A terhességem váratlan volt és mióta megtudtam, kezdett minél inkább átmenni egy negatív dologba. 

-Igen. De nem fogom elvetetni - jelentettem ki. Még én magam is meglepődtem a hirtelen közleményemen. Talán a tudatalattim eddig is tudta, viszont... Áh, nem is tudom. Ez egyszerre tényleg túl sok megmagyarázhatatlan dolog. Annyi mindent kéne átgondolnom, miközben nincs energiám és időm se rá. Az agyam egyáltalán nem működik, mintha leállították volna. Valószínűleg most a fejemben hatalmas üresség tántog, a közepén meg a nyüzsgő gondolataim találhatók, amik össze-vissza cikáznak, olyannyira, hogy egymásba ütköznek. Míg elképzeltem a sivár koponyámat, észre sem vettem, hogy apám hozzám beszél. Szuper.

-Madi..? - bökte meg a karom.

-Mi? - kérdeztem vissza és megvakartam a tarkóm. Ez az egész annyira abszurd. 

-Tudod, hogy... - kezével hadonászni kezdett. - Hogy...

-Mit?

-Hogy kitől van? - szaladt ki a száján, majd kellemetlenül elnézett. Hát igen. Nyilván erre nem gondoltam, túlságosan lefoglalt a bennem növekvő élet. A terhességi teszt kb. 4 hét után mutatja ki, ha teherbe estél. Ami azt jelenti, hogy majdnem 28 nappal ezelőtt fogant meg a zigóta. És ez alatt én csak egyetlen emberrel voltam együtt...

-Caleb - leheltem ki hangtalanul. A hasamra simítottam a kezem és nem törődtem apám hihetetlen kérdéseivel. Csak a pocakomat bámultam. Ő nem Nick-től van - állapítottam meg gondolatban - hanem Caleb-től. Őrültnek éreztem magam, ahogy ismételgetem a nevét. Látomásszerűen megpillantottam apám helyett őt, a sötét bőrét, és a 200W-os mosolyát. Amit imádtam, de...ha úgy vesszük megcsaltam a gyermekem apját. Hűha, furcsa ezt csak úgy kimondani. Az első felelőtlen anyai döntésem... Na jó, talán nem kéne erőltetnem a gondolkodást, mert csak egyre rosszabbul érzem magam tőle.

Eddig azt hittem meghalok, ha nem mondom el Nick-nek, de most, hogy megvilágosodtam, teljesen elment tőle a kedvem. Asszem inkább Caleb-bel kéne beszélnem, mert ha valakinek, akkor neki kell tudnia erről.

-Madi! Figyelnél rám? - erőszakoskodott, mire hunyorogva rápillantottam. - Hány tesztet csináltál?

-Kettőt - válaszoltam kelletlenül és borzasztó intimnek kezdtem érezni a helyzetet. Idegőrlően kellemetlennek. Most ünnepelnünk kéne, sírni és nevetni, miközben apám drága alkoholt inna, én meg csapvizet. Ő mégis kínos helyzetbe hoz, és folyamatosan dumál hozzám, pedig én nem akarok mást, csak pár perc...

-Csönd! ELÉG! Hagyd abba! - kiabáltam rá. Egyértelműen túlpörgött, ami iszonyúan idegesített, ráadásul csak járt a szája, de egyedül arról, hogy mennyire utál így, terhesen. Már épp nyitotta volna a száját, amikor úgy döntöttem ölni tudnék azért, hogy most befogja. - Maradj csendben! És egy szót sem akarok többet hallani erről - szögeztem le, majd felálltam, és otthagytam a dolgozószobájában. Óvatosan lépdeltem, minél halkabban, nehogy a bátyám meghallja, hogy kijöttem. Biztosan lejött a kiabálásra, és most azt várja, hogy letámadjon a kérdéseivel. Nekem viszont nincs ehhez kedvem (nem mintha a síráson kívűl bármihez is lenne), ezért szószerint fellopakodtam a szobámba. 

< 3 héttel később >

Lustán felpakoltam a lábam az asztalra, majd csillogó szemekkel felnyitottam egy pohár joghurtot. Asszem bármit megadnék azért, hogy valaki úgy nézzen rám, mint ahogy én néztem az epres édességemre. Egyes egyedül voltam ebben a lakásban egészen 2 hete. Talán nemcsak azért, mert nem bírtam tovább elviselni a sok stresszt, hanem azért is, mert egyszerűen el akartam menekülni saját magam elől. Szánalmasan hangzik, de mégis igaz - menekültem a felelősség elől. Lehetne rosszabb is, és ehetném sírdogálva a nasimat, de nem zuhantam túl mély depresszióba. Azonban amint lecsengett a karácsony, én már szedtem is a cókmókomat, hogy feljöjjek az albérletbe - a tervezettnél sokkal korábban. Összességében csak egyszer gugliztam a terhességre, és azon kívül, hogy próbáltam minél rendesebben étkezni, nem tulajdonítottam túl nagy figyelmet erre. Direkt, mert még csak egy 19 éves egyetemista vagyok, aki semmit nem tud az életről (csakhogy apám szavaival éljek). De egyre többször kaptam magam rajta, hogy furcsa dolgokat művelek: a hasamhoz beszélek (ráadásul többes számban), védem magam minden fizikai megterheléstől, és sokszor akaratlanul is simogatom a pocakom.

Néha úgy éreztem, képtelen vagyok befogni a számat, és valakivel beszélni akarok. És hát csak apám tudott mindenről, akivel egyáltalán nem kommunikáltam. Sőt, egyáltalán nem beszéltem emberi lénnyel magamon és a gyermekemen kívül. Ami egészen kezdett megőrjíteni. Ezért hát körülbelül 1 héttel ezelőtt felhívtam Ethan-t és minden egyes dologról beszámoltam neki. Így hát most ő tartja bennem a lelket, de a javára szóljon, hogy rohadt jól csinálja. Jelenleg úgy érzem, hogy minden rendben van. Ethan az én megmentőm, akihez most rögtön hozzámennék, ha szinglik lennénk, és nem lenne elég gondom alapjáraton is. Azért is istenítem ennyire, mert titokban felhívta a barátnőmet, akit a sztorim alatt emlegettem. Elenát ő is jól ismeri, de azért kicsit haragudtam rá, hogy nélkülem beszéltek össze, de mindenesetre elmentünk hozzá, és megerősítette, amit eddig is tudtunk. Így lett hát hivatalos ez az egész. És ez miatt érzem úgy, hogy kötelességem elmondani az apának az igazat.

Kopogtattak az ajtón, ezért fájdalmas nyöszörgés keretében odavonszoltam a hátsóm a bejárathoz. Mielőtt még a kilincsért nyúltam volna, az hirtelen lenyomódott, én meg hátrahőköltem. Caleb jelent meg előttem.

-Szia! - köszöntem neki ijedten. Az agyamban hirtelen itt volt az ideje, hogy tisztázzam a vele kapcsolatos dolgokat. Egy: terhes vagyok tőle. Kettő: szükségem van rá. Három: újra összejöttem Nick-kel (bár vele nem beszéltem a terhességi tesztek óta). Négy: el kell mondania, ha van valakije még mellettem.

-Mégis mikor akartad elmondani, hogy a gyerekemet hordozod a szíved alatt, Madi? - csapott bele kicsit sem nyugodtan. Látszólag le volt sokkolva, én pedig meg tudtam volna fojtani azt, akinek eljárt a szája a történtek után. Sóhajtva ledőltem a kanapéra, hogy újra feltegyem a lábaimat az asztalra. Egy fotelbe helyett foglalt ő is, majd addig bámultuk egymást, míg kénytelen voltam elmondani neki az igazságot.

Falling for you | Befejezett |Où les histoires vivent. Découvrez maintenant