-Abbahagyhatnád már ezt az önsajnálkozást - mondta Will rám se hederítve. Meglepődve bámultam rá.
-Persze, bocs, hogy a szakításunk nyomot hagyott bennem - válaszoltam unottan, és elnéztem róla. Valahogy már nem értettem mi vonzott Will-ben. Talán tényleg jobb is, hogy szakítottunk, minthogy egy ilyen görénnyel kelljen együtt lennem. Mármint oké, hogy életem szerelme volt 2 napja. De elviselhetetlen, hogy most csak úgy kedvére szólogat be, mintha mi sem történt volna köztünk. Sokkal másabb volt eddig. Szerethető volt, de most nem értem, hogy bírom ki vele egy fedél alatt. Hirtelen fullasztónak találtam ezt a levegőt.
-Nem akartalak bántani - közölte nemesegyszerűséggel. Sajna ha tényleg bánta volna ezt, akkor nem ilyen hangsúllyal mondta volna, a saját tükörképét bámulva. A fejem csóválva hagytam ott a konyhába. Felsiettem a szobánkba. A közös szobánkba, amivel nem tudom mi lesz ezután... és én is összepakoltam a cuccokat amikre szükségem van.
_____________
Kedvtelenül ültem le Nick mellé, miután úsztam egyet. A nap beragyogta a környezetünk, csak mi ücsörögtünk az árnyékba. A homok kellemes simogatta a lábam, de mégis inkább a törülközőre helyeztem a lábfejem. Félve a fekete tincsek felé pillantottam. Ezt még valahogy meg kell oldanom.
-Na mi az, Dulifuli? - kérdezte, és meglepve realizáltam, hogy nevet.
-Most komolyan elloptad a becenevet, amit én találtam ki?
-Muszáj volt - nevetett, de pár pillanat után tekintete elsötétül. Zöld szemeivel a tengert pásztázta egy darabig, majd újra rám nézett. - Most komolyan, Madi. Mi történt?
-Elhagyott valaki, épp akkor amikor nagyon nagy szükségem lett volna rá - feleltem a kérdésére.
-Ne hagyd, hogy ennyire összetörjön - tanácsolta higgadtan.
-Jó, tudom. Mindenki ezt mondja - vágtam rá feszülten. - Ez nem fog menni csak úgy egy-két nap alatt!
-Nem azért jöttem ide, hogy ez történjen - tettem hozzá.
-Ő sem ezért jött.
-Mégis megtette.
-Jobb is, hogy megtette, nem? - kérdezte elmélázva. - Mármint egy idő után már szarul érezted volna magad úgy, hogy együtt vagytok anélkül, hogy szeretne.
-Jó, hát nyilván - dünnyögtem.
-Szóval.. felfoghatnád pozitívan is. Egyszer úgy is megtörtént volna, most legalább átesel rajta hamar a támogatásunkkal.
-Nem, nem kellett volna megtörténnie - ellenkeztem. - Már abban is biztos voltam, hogy egyszer összeházasodunk - vallottam be. Nick egy fél másodpercig nagyra meresztette zöld íriszeit, majd nyugodtan folytatta:
-Akkor sem olyan rossz ez az egész. Mármint, már most jobban vagy, mint tegnap este. Gondolj bele milyen jól leszel majd holnap vagy holnapután! - mondta lelkesítve engem, de valahogy éreztem, hogy ez nem felém irányul. Kétségbeesve gondolkoztam azon, hogy rákérdezzek-e mi áll a háttérben. Mi az ami mindig látszólag furcsává, és változóvá tette Nick-et. - Mi az?
-Mostmár elmondod, hogy miért nem támogattad a kapcsolatunk? Tudod, még tegnap előtt mondtál valamit, de nem fejezted be.
-Áhh... nem akarom, hogy ennél is rosszabbul legyél - rázta meg a fejét néhány momentum gondolkozás után.
-Már nincs mit veszítenem - vontam vállat.
-Dehogynem!
-Niiick - néztem rá kiskutya szemekkel. Elfordította a fejét, de láttam, hogy elmosolyodik.
-Nem. Nem, mert nincs szükségem több drámára a mai napra. Amúgy bocs, amiért tegnap bunkó voltam. Tényleg meg kéne beszélnünk ezt.
-Igen, igen. Szóval - kezdtem, és próbáltam felidézni amit mondani akartam neki tegnap - csak bocsánatot szerettem volna kérni azokért, amit mondtam. Hogy mindent tönkreteszel. Ez nem igaz, sajnálom, hogy a fejedhez vágtam.
-Megérdemeltem - dőlt hátra a törülközőjén. Én is lefeküdtem mellé, és a fejünk fölött lévő ágakat vettem szemügyre. Felkarja olykor hozzáért az enyémhez.
-Meg kell ígérned valamit a kedvemért!
-Mit? - fordult kíváncsian felém.
-Hogy mostantól nem bunkózol velem.
-De te se velem - emelte egy csalafinta mosoly kíséretében felém a jobb kezét. Boldogan elfogadtam.
Kifejezetten megkönnyebbültem. Meg tudtam beszélni a dolgokat Nick-kel, és még a harmadik világháború sem tört ki. Ez egy elég egyértelmű győzelem.
Csendben feküdtem mellette, és az egyenletes szuszogásunkat hallgattam. Néha-néha lecsukódott a szemhéjam, és éppen hogy magamhoz tértem. Nagyon az ébrenlét és az alvás határán voltam. Tényleg álmos voltam, mivel nagyon későn aludtam el, és szörnyen rossz éjszakám volt.
-Madi, nehogy elaludj itt mellettem - ért hozzá a csuklómhoz, mikor már szerintem el is aludtam volna. Kellemesen kirázott a hideg.
-Mmm - fordultam az oldalamra felé, szemem csukva maradt. Ő is az oldalára feküdt. Szinte éreztem, ahogy betérképezi az arcom. Jobbesetben az arcom.
-Penge élen táncolsz, te lány - suttogta, s ijedten éreztem meleg lehelletét a homlokomon. Végigfutott a testemen a libabőr.
-Mi? - nyitottam ki hirtelen a szemem, de ő már távolról figyelt rám. Vajon mi történt volna, ha nem nyitom ki a szemem..? És... és vajon meddig mennénk el, ha nem törődnénk a következményekkel?
-Semmi. Amúgy hol tartasz a könyvedben? - kérdezte, mire magyarázatot követelő pillantást vetettem rá. - Láttam amikor olvastál, csak Will is itt volt veled, ezért nem akartam odamenni.
-Hát igazából már sokadik alkalommal, de a felénél tartok.
-Egyszer kölcsönadhatnád - mondta, mire elkezdtem nevetni, aztán elszégyelltem magam, de szerencsére ő is elmosolyodott.
-Te.. meg egy könyv? - kérdeztem fejem oldalra biccentve. Őszintén érdekelt, hogy vajon tényleg szokott-e olvasni. - Szóval... ne mondd, hogy kiderül a híres-neves kőszívű Nick Parker-ről, hogy a kedvenc hobbija...
-A könyvolvasás? - fejezte be helyettem a mondatot. - Nem. Nem, de olykor szoktam olvasni.
-Áhh, ez nem a te műfajod szerintem - mondtam mire megjátszott sértődéssel a szívéhez kapott.
-Hogy mondhatsz ilyet? - szorította össze a szemét és eltorzított hanggal szólalt meg, és én esküszöm elkezdtem nevetni. De úgy élvezetből. - Muszáj adnod egy esélyt - szólt nem-et el nem tűrő hangon.
-Hát, majd ha kiolvastam - egyeztem bele szemforgatva, de legbelül majd kiugrott a szívem örömömben. Will sosem kért tőlem ilyet.
-Nem-nem. Te már egy milliószor elolvastad. Nem fogom megvárni, míg újra megteszed!
-Jól van, Durci. Akkor megkapod ma.
-Rendben. Köszönöm - mosolygott rám, és elégedetten le ökölpacsizott velem.
-Na most boldog vagy?
-Hát eléggé - bólogatott büszkén. A hátára feküdt és lehunyta a szemét. Úgy látszik mostmár én is aludhatnék. Csakhogy ígymár sehogy sem sikerült nyugodtan lecsuknom a szemhéjam. Túl izgatott lettem a melettem fekvő fiútól. Úgyhogy nem hagytam őt sem nyugovóra térni.
Addig helyezkedtem, míg el nem tudtam fordulni úgy, hogy a fejemet a hasára hajtottam le, de még a törölközőn maradtam..
-Mit csinálsz? - kérdezte nevetve, közben ujjait a már megszáradt hajamba vezette. Lágyan simogatni kezdte a fejem.
-Hát ha nekem nem szabad aludnom, akkor neked sem - mondtam makacsul, mire elnevette magát.
-Hmm... ez nem így működik.
-Ó, dehogynem - vágtam rá vidáman és kikérdeztem a korábbi könyveiről.
KAMU SEDANG MEMBACA
Falling for you | Befejezett |
Romansa,,-Tudom, hogy még nem léptél túl rajta, Madi. De remélem tudod, hogy nem vagy egyedül. Én várni fogok rád. Annyi időt kapsz, amennyit csak akarsz. Ígérem. -A szívedbe vésed? -A szívembe vésem." ,,-Ha most azt mondod, hogy vége, akkor vége. Belefára...
