Falling for you | Befejezett |

36. fejezet

Az adrenalin dolgozott az ereimben. Szinte éreztem, ahogy a torkomban dobog a szívem. Nagyon régen tapasztaltam már hasonlót. Nick végül elindította a filmet, egy aranyos Disney mesét néztünk. A vége felé elejtettem egy pár könnyet, persze próbáltam ezt a legnagyobb titokban kivitelezni. Rendesen megéheztem, és hallottam, hogy nem csak az én hasam korog, ezért felajánlottam, hogy megehetnénk az éttermi kaját. A hányingerem már rég elmúlt, jólesett a főttétel. Ráadásul az is egy plusz pont volt, hogy legalább eltűnik ezzel a hányás szagú leheletem. A vacsora után egyáltalán nem volt kedvem már hazamenni. Legszívesebben bunkó módon meghívattam volna magam, de féltem, hogy mindez túl sok lenne egyszerre a fiúnak. Bár ennek erősen ellentmondott, hogy amikor egy hosszú beszélgetést befejezve ledőltünk a kanapén, hezitálás nélkül megcsókolt. Én meg hezitálás nélkül rámásztam. Szóval lényegében kiderült, hogy Nick-nek nemhogy sok, hanem kevés is volt, ami aznap történt. Szóval kellett valami, amivel méltóan lezárhattuk. Nem gondolkoztunk sokáig, hogy mivel.

_____________

-Fene gondolta volna, hogy most itt kötünk ki.

-Számítottam rá, hogy ez lesz.

Nick ágyában feküdtem. És ott aludtam. Na jó, nem csak aludtam.

Tudom, milyen heves érzelmeket képes ez a fiú termelni. Néha - inkább sokszor - úgy érzem, hogy nem érdemlem meg ezt a sok szeretet. Úgy jöttem el San Sebastian-ról, hogy tisztában voltam azzal, hogy nem fogom tudni szeretni, úgy ahogy ő. Most úgy érzem, ez kezd megváltozni. Ha mindent beleadok, és megmutatom, hogy bizony én is tudok rengeteg szeretet adni egy embernek, azt hiszem elégedett leszek. Tudom, hogy nekem többet bele kell majd adnom ebbe az egészbe az energiámból, és az időmből, de nem számít, mert Nick megérdemli. Úgyhogy az éjszaka után meghoztam a döntésem, miszerint bármibe is kerül, én boldoggá fogom őt tenni.

Neki biztosan könnyebb, hisz mellettem szinte hemzseg a szeretet energiája. Tudom, hogy a fél karját is odaadná azért, hogy végre kellőképpen tudassam vele azt, hogy én is nagyon szererem őt.

-Valószínűleg én vagyok a legszeretetéhesebb lény, akivel valaha is találkoztál - szólalt meg egyszer csak reggelinél.

-Mármint hogy érted?

-Nem tudom. Azt hittem észrevetted már.

-Észrevettem. Olyan vagy, mint egy imádnivaló kiskedvenc, aki bármi áron eláraszt a kedvességével.

-Igen. Nem értem mitől van, biztosan valami szülői gondok. Ha egy szakértőt kérdeznénk, bizti azt mondaná, hogy anyám miatt van.

-Nem lenne igaza?

-De - nevette el magát és észrevétlenül a combomra csempészte hosszú ujjait. Nagyon meggondolatlan ötlet egy McDonald's étteremben, de nem mondhatom, hogy bántam. Azt viszont igen, hogy ilyen egészségtelenül kezdjük a napot, de Nick mellett nem idegeskedek ezen. -Haragszol Will miatt? 
A hirtelen kérdéstől, nem tudtam átgondolni a történteket, anélkül feleltem.
-Nem. Végülis azt hittem, hogy valami csajjal élsz, szóval megkönnyebültem.

A fiú arcán egy árny suhant át. Kérdőn elbillentettem a fejem. - Mi az?

-Semmi - felelte, de a kezét inkább visszahelyezte az asztalra. Ettől akaratlanul is Caleb-re gondoltam. A fenébe már! Annyira nem ezt érdemli! Tudom, hogy érdeklem, mármint nagyon, és hiába próbálja elrejteni, látom, hogy többet akar. Valami jobb kapcsolatot. Oké, bár mi nem jobb a barátság extráknál? Aztán egyszer csak pont annak a lánynak érzem magam, akinek Will hisz. Valakit megkedveltetek magammal, aztán eldobom. Végülis nem ez lesz? Épp, ahogy az exem mondta, pedig minden álmom jelenleg, hogy Caleb szíve ne törjön össze. Bár talán nem is ennyire súlyos a helyzet, csak öntelt vagyok, ezért azt hiszem lassan szerelmes lesz belém. Talán épp hogy ezt játsza meg - hogy kedvel. Közbe meg úgy gondol rám, mint valami tárgyra, amit kedvére használhat. Ez elég undorító és ellentmond minden feminista gondolatommal, ettől függetlenül kicsit jobban örülnék ennek. Legalább akkor most végre helyesen cselekednék azzal, hogy elhagyok valakit. Egyszer az életben...

A Nick telefonjának csörgése kizökkentett a hülye elmélkedésemből. - Halló? - szólt bele, majd pár pillanat múlva átnyújtotta nekem a készüléket.

-Mégis hol vagy? - szólt bele a telefonba a bátyám. Fogalmam sincs, hogy honnan tudja kivel vagyok. - Apa aggódik érted - kezdi, majd egyszerre kezdünk el nevetni. Csakhogy értsétek, nem, nem aggódik.

-A mekiben vagyok egy barátommal - válaszoltam, elfeledve, hogy tisztában lehet vele, hogy Nick-el vagyok. De amint kimondtam ezt a mondatot Nick olyan pillantást vet rám, hogy "azért a tegnap este után ezt már megkérdőjelezhetném". Visszanézek rá egy olyan arccal, hogy "meg is kérdőjelezem, ne aggódj". Erre elmosolyodott.

-Csak azért szólok, mert a barátnőd keresett. Biztos bekapcsolt az öribari ösztöne, vagy nem tudom, viszont ő - velem ellentétben - tudja, hogy mit történt.

-Ó, jajj.

-Jajj, bizony. Told haza a segged, és beszélj vele! - parancsolt rám. Engedelmesen bólintottam, hiába nem láthatta. Elköszöntem, és letettem a telefont.

-Mennem kell - fordultam szembe Nick-kel, majd visszaadtam neki a telefonját. Élénk zöld szemei felcsillantak.

-Mi a baj?

-Sarah. Tegnap lecseszett, de úgy tűnik, hogy ettől függetlenül még velem akarja tölteni az idejét - mondtam elgondolkozva. - Na mindegy. Köszi a reggelit, meg mindent.

-Nincs mit. Vigyázz, el ne eredjen az orrod vére hazaúton! - vigyorgott pimaszul, és felállt, pedig még nem fejezte be az almás pitéjét. Elém lépve két kézzel megfogta az arcom, és közelebb húzott magához. Kissé kellemetlenül éreztem magam, hiába áll még nagyjából üresen körülöttünk az összes asztal. Néztem, ahogy a fiú pupillái óriásira nőnek, a szeme zöldből szinte feketévé válik. Lassan lehunyta hosszú pilláit, majd finoman, tele érzelemmel nyomta ajkait az enyémek ellen. Hirtelen érzelmi fröccs támadt a hasamban, ahogy egyik kezét az arcomról a derekamra csúsztatta. Egy pillantás erejéig még azt is elfelejtettem, hogy fiú vagyok-e vagy lány, és a fellegekbe emelkedek. Nick kínzóan rövid ideig csókol csak, majd elpirulva utamra enged.

A szél bele-belekap a hajamba, miközben az utcán sétálok. Egy pár percig azon fortyogom, hogy visszautasítottam, hogy Nick hazavigyen. Igaz, tényleg a közelben lakunk, de azért még hideg van. Nem is kicsit, teljesen átfagyok.  Ezután azonban felmelegítenek Nick meleg szavai. Olyan aranyos volt végig, hogy Caleb a közelébe sem ért. Na jó, ez gonosz volt, de ha egyszer ez az igazság? Egyre jobban kezdem elhinni, hogy neki tényleg csak ,,arra" kellettem.

Amint becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, sóhajtva nekidőltem. Egy hülye, gyerekes vigyor kúszott az arcomra. El sem hiszem, hogy ez történt. Valahogy mindent bénázásomat felülmúlta az, hogy Nick ezek szerint még mindig kedvel. Egyszerűen a fellegekben éreztem magam. Pont úgy, mint amikor az ember kincset talál. Szinte el sem meri hinni, hogy ez vele történt meg.

-Lám-lám... Elmeséled, vagy nekem kell kihúznom belőled, hogy mi történt? - tette fel a költői kérdést a legjobb barátnőm, és fejével bőszen bólogatott, mint aki irtóra büszke magára. A lépcsőfokokról ugrándozva megjelent Allison, fekete haját ujja köré csavargatva Sarah-ra mosolygott. Ez nem ér. Ketten vannak egy ellen.