Falling for you | Befejezett |

34. fejezet

Szóval meghívott magukhoz. Nem is tudom, talán csak az aggódás beszélt belőle. Bár igazából nem tudom hova tenni a féltését. Lehet egyébként mindenkivel ilyen kedves már. Ez lett a következménye az édesanyja halálának.

Minél többet gondolok arra, hogy elájultam a temetőben, csakmert megláttam az "exem", egyre hülyébben érzem nagam. Egy marha vagyok. Az mondjuk nagyon remélem, hogy nem mondtam semmi marhaságot, merthogy már arra sem emlékszem, hogy az orrom vére eleredt.

-Megérkeztünk - lassított le egy magas épület előtt. Szóval panellakásban laknak. Egy kis bilétával kinyitotta az ajtót, majd újra megszólalt a lift előtt. - A tizediken lakunk.

Valójában örültem, hogy ezt mondja.
Legalább lesz egy nagyon kevés kis időm még gondolkodni. Vajon az apja itthon van? Remélem nem. Mármint biztosan tud rólam, mert Mrs. Parker ezer százalék, hogy mesélte neki a spanyolországi telefonhívás történetét. A liftbe lépve elkapott egy szorongató érzés. Az apró kalitka (amivel a lifteket illetem általában, mert klausztrofóbiás vagyok), egyáltalán nem úgy festett, mint egy működőképes berendezés.

-Madi! Veled meg mi van? Megint vérzik az orrod! - nyúlt újra a zsebébe egy zsepiért. Ezúttal a kezembe adta, majd a tükör felé fordított. Fogalmam sem volt mit tegyek, mert szerintem nem igen vérzett még ennyire az orrom az életem alatt.

-Sosem tudom, hogy most akkor előre kell dönteni a fejem vagy hátra - nyomom tanácstalanul a zsepit az orrlyukaimhoz.

-Előre - válaszolt, majd finoman a tarkómra helyezte jéghideg kezét. Felszisszentem. - Nyugi. A hideg elállítja a vérzést, mert a kis erek összeszűkűlnek.

-Ezt valami alapműveltség tudni, vagy csak valamiért gyakorlott vagy a témában? - érdeklődtem.

-Is-is. De ha nem vagy egy orrvérzős típus, akkor nem csodálom, ha nem tudod - felelte higgadtan. Nekem régen rengetegszer vérzett, szóval muszáj tudnom ilyeneket.

-Elmentél vele orvoshoz?

-Persze, mert mindenki megijedt, hogy örököltem anyától a rákot, és ez egy tünet. De már jól vagyok - magyarázta majd előre engedett, amint kinyílt a lift ajtó.

-Sosem volt még ilyen problémám. Nen tudom mivan velem - dünnyögtem panaszosan, míg ő a kulcsát keresgélte.

-Biztosan csak a stressz - vont vállat, majd beinvitált a lakásba.

-Ahha - mondtam, majd próbáltam nem túl feltűnően körbenézni. A falak fehérek voltak és rumli volt, de messziről lerítt, hogy ez egy normális lakás. Mármint főleg abból, hogy itt még egy ilyen szörnyűség után is kisebb volt a rendetlenség, mint az én albérletemben. Viszont elég kevés volt a hely, de semmi sem tűnt zsúfoltnak. Nehezen elhihető, hogy itt hárman laktak. Nick a konyhába vezetett, majd mint aki gyanút fogott, résnyire szűkített szemekkel méregetett.

-Keresel valakit? - kérdezte, majd a csaphoz lépett egy üvegpohárral. Valóban kerestem azt, hogy hol van az apja. Túl nagy a csönd.

-Igen - dőltem a pultnak. Talán tolakodónak tűnnék, ha valaki nem látná hogyan néz rám Nick. Szinte felfal a tekintetével. Nem, ez nem egy afféle szexuális vágy, inkább kíváncsi. Mindent tudni akar, de kizárt hogy magától rákérdez. A kabátja még rajta van, tehát nem tervez itt maradni. Én viszont annál inkább maradnék a pici lakásban - ami aztán ki tudja, lehet nagy, és fényűző, csak a konyha téveszt meg - ahol azért sokkal melegebb van, mint kint. Hirtelen eszembe jut, hogy mit ígért annak idején. Vajon tényleg hajlandó volt várni rám? - Azt hittem Mr. Parker itthon lesz - folytattam, mire egészen meglepődött.