Falling for you | Befejezett |

30. fejezet

Reggel, mikor fölébredtem, egy forró test ölelt át. Először annyira megijedtem, hogy majd' leugrottam az ágyról. Később felismertem a túlméretezett fekete rövid ujjú pólót, amit a fiú viselt.

Caleb gyakran csinál ilyesmit, mert szeret velem aludni. Szóval miután hazaér, átjön és befekszik mellém. Van, amikor nem csinálja, de mostanában gyakori. Én már ilyenkor mindig alszok. Szörnyű vagyok, mert csak ritkán ébredek fel rá. Van kulcsa az albérlethez (nem én adtam neki), direkt azért tarthatta meg, hogy bármikor itt lehessen, ha szüksége van rám.

Amikor legelőször történt ilyesmi, hát én majdnem fejbe vágtam az éjjeli lámpámmal. Hát vicces lett volna... De mindegy is, mert felébredt rám, és elhadarta, hogy utál egyedül aludni, és megtalálta a pótkulcsot a páfrányunk földjébe rejtve. Tudom, hogy Caleb mostanában nehéz időszakon megy keresztül, hiába próbálja nem kimutatni. Szóval én nem fogom megnehezíteni a dolgát, nyugadtan aludhat velem.

-Aludjunk még - mormogta és belefúrta a fejét a párnámba. Nagyon édesen festett, szívesen hozzábújtam volna. De ez az utolsó nap, szóval legalább ezen a reggelen nem akarok elkésni.

-Hozzak neked reggelit? - simítottam meg az arcát. Válaszul bólogatni kezdett, de a szemét nem nyitotta ki. Hosszú szempillái szép ívben göndöröttek felfelé, de annyira, hogy szinte irigy lettem. Adtam egy puszit a hajába, és kimentem a kávéfőző géphez.

__________

Azért szeretem a pénteket, mert ezen a napon csak 3 órám van. Hamar hazaértem, Sally kíséretében. Érdekes módon éppen full jól volt. Weston még a liftben szórakozott, valami hülye tiktok videót forgatva. Mondanom sem kell, hogy tényleg ő itt a legnagyobb gyerek.

-Basszus nincs meg a kulcsom - izzadtam le hirtelen, miközben a táskámban kutakodtam. Ha elvesztettem, le kell cserélni a zárat.

-Mindegy, ott van a pótkulcs, nem? - nutatott a páfrányra. Hát az mind szép és jó, csakhogy az jelenleg Caleb-nél van. Gyorsan átsiettem a szomszédba, hogy elkérjem tőle. Később mikor lepakoltunk, Weston is megérkezett.

-Ez nem hiányzott? - ejti le elém a dohányzóasztalra az ominózus tárgyat. - Leejtetted a liftben.

Már éppen visszakérdeztem volna, hogy akkor meg miért adta oda előbb, amikor összeborzolja a hajam és lehuppan Sally combjára támaszkodva. A tekintetem egyszerűen ottragad. Ezek összejöttek?

-Ti kavartok, vagy mi? - tudakoltam értetlenül. Sally feszülten Weston-ra pillantott, aki tök nyugodt volt, mint mindig.

-Csak próbálom a jó irányba terelni - válaszolta vállat vonva.

-Ahha - húztam össze résnyire a szemem. Már éppen nyitottam volna a számat, hogy hozzátegyek még valamit a dologhoz, amikor megzörrent a zár.

-Sziasztok - köszönt Allison, szorosan a nyomában pedig Ethan lépdelt be a lakásunkba. Elég későn értek haza, de mondjuk mi is, mert elmentünk vásárolni karácsonyi ajándékokat. Én mondjuk untam a vásárlást, mert nekem csak a bátyámnak, és apukámnak kell ajándékot vennem. Márcsak az egyik nagyszülőm él, de a nagymamámnak mindig együtt vesszük meg az ajándékot. Allison-nak is vettem már egy kis apróságot.

-Na, összegyűlt a csipet-csapat?

-Persze, már csak Caleb hiányzik - válaszolt Weston, mire mind rám bámultak. - Nem akarsz szólni neki? - intett a fejével az ajtó felé, de Allison közbevágott.

-Inkább ne ő menjen, mert akkor csak egy negyed óra múlva látjuk őket viszont - mondta, mire mindenki elkezdett röhögni. Én is nevettem, aztán kissé elpirulva már téptem is fel az ajtót.

-Majd sietünk - kacsintottam rájuk.

-Várj! Nem baj, ha csinálok a telefonoddal pár képet a naplementéről? Olyan szép - kiabál utánam Allie.

-Csak nyugodtan - válaszoltam, aztán már siettem is Caleb ajtajához. Szinte abban a percben ajtót nyitott, hogy csengettem.

-Szia Édes - állt félre aranyosan, hogy bemehessek. Jutalmul megcsókoltam. - Mizu?

-Semmi, csak a többiek mondták, hogy hívjalak át - csücsültem le az ágya szélére, pont mellé. Caleb-nek egy ici-pici kis albérlete van, de szerintem nagyon cuki. Szeretek itt lenni, mert pont hozzánk illik. 

-Ahj... - morgott és a kezdeti jókedve elhagyta a szobát. - Nem maradhatnánk itt?

-Olykor úgy érzem antiszociálisabb vagy, mint bárki más akit ismerek- közöltem.

-És ezt mégis miből állapítottad meg? - dőlt hátra nevetve. Kihasználva a helyzetet rámásztam.

-Jól van - fújta ki hangosan a levegőt, mikor lovagolóülésbe helyezkedtem rajta. - Gonosz vagy, ugye tudod?

-Nem az én hibám, hogy manipulatív vagy - mondtam, közben kezével végigsimított a derekamon, aztán a fenekemen, és újra. Közelebb hajolva hozzá hosszan csókolgatni kezdtem. Először a száját, az arcát, aztán áttértem a nyakára. Tekintete vágytól égett. Ujjbegyeimmel finoman megérintettem a hasát, amire összerezdült a hideg ujjaim miatt. Felhajtottam a pólóját, hogy a hasától felfelé újra végigcsókoljam minden szegletét. Ehhez kicsit hátra kellett csúsznom, hogy kényelmesen elérjem, de ő erre felháborodva rámmosolygott.

 Ijedten ugrottam fel, mikor az ajtó hirtelen becsapódott.

-Mi a fene? - állt elém Caleb, hogy ha kell megvédjen. Akármilyen hülye helyzetben is voltunk, azért muszáj volt ezen vigyorognom egy picit. A fiú elemelt egy súlyos vázát az asztal mellől és lassan kilopakodott. Kicsit olyan volt mint a filmekbe. Főleg akkor amikor Caleb majdnem fejbevágta a vázával Allison-t.

-Te meg mit keresel itt? - tudakolta felháborodva, nagyszerű baráthoz illően Allie-től. A barátnőm erre csak megforgatta a szemét, de aztán végig nézett mindkettőnkön és kérdőn felhúzta  a szemöldökét. Nyilván észrevette milyen bódult állapotban vagyunk. Én viszont azt vettem észre, hogy furcsamód gyöngyözik a homloka. 

-Mi történt?

-Hát... - vakarta meg a tarkóját. - Véletlenül elejtettem a telefonod.

-Kiejtette az ablakon - javította ki Sally a barátnőnket, aki most szomorúan lesütött szemekkel állt előttem.

-Ledobtad a negyedikről a telefonját? - próbálta visszatartani a nevetést Caleb. Cserébe mellkason vágtam. Konkrétan én sem tudtam hogy mit reagáljak erre. Mármint a készülékem éppen az utcán kallódik jóformán poraira hullva, előttem meg ott áll a gyilkosa, aki borzasztóan szégyelli magát, amiért ilyen szerencsétlen. Végül én kezdtem el először nevetni, aztán mindenki más, kivéve Allie-t.

-Nem is haragszol? - kérdezte értetlenül. Homlokán aggódó ráncok jelentek meg. Imádtam, hogy mindent túlgondol.

-Nem. Mármint vennem kell egy új telefont, de nem igazán bánom. Ez úgy is vagy 4 éves volt már.

-Pont mondtad múltkor, hogy akarsz egy újat - mutatott rá a lényegre Caleb.

-Pontosan. - vágtam rá, majd újra Sally felé fordultam. - A többiek merre vannak?

-Még haldokolnak a nevetéstől nálatok - vigyorgott.

-Soha többé nem fogom lefotózni a naplamentét - motyogta mellettem Allie, miközben benyitottunk a saját albérletünkbe.