Enter the mind of a psychopath

VI. Fejezet

- Komolyan muszáj neked mindenhová követned? - Löktem el magamtól.

- Mikor érkeztél?

- Biztos nem kötöm az orrodra! Felejts el! - Nyitottam volna ajtót, de becsapta előttem.

- Légyszi! Te vagy az egyetlen, akit ismerek innen. Amióta észrevettelek, azon vagyok, hogy a közeledbe férkőzzek. Tényleg szükségem van most rád!

- Érdekes, amikor ott voltam neked, akkor eldobtál, most mégis miért hízelegsz?

- Nagy hibát követtem el.. sajnálom!

- Sajnálod? Csak ennyi? Hűséges voltam hozzád, mindenben támogattalak és pont te voltál az, aki hátba szúrt! Ezek után várod el tőlem, hogy segítsek neked? Felejtsd el! Számomra te már rég halott vagy, Rin..

- Chinatsu, figyelj-

- Nem! Elegem van belőled! Csak hagyj békén, kérlek!

- Könyörgöm, hallgass végig! Egy percet adj! Utána engedlek..

- Nem. Nem kérek a fölösleges dumákból, elegem van az ocsmány képedből, és az egész lényedből! - Léptem ki a folyosóra, de ez az elmebeteg utánam jött és megragadta a karom. - Eressz el! - Néztem mélyen a szemeibe. - Komolyan.. legjobb barátnőm voltál! Mikor zaklattak, mindig hozzád menekültem, aztán te is átpártoltál hozzájuk. És ezek után sincs benned szégyenérzet, ugyanúgy elém állsz, mintha semmi sem történt volna. Mit vártál? Azt hitted, hogy a nyakadba ugrom és agyon csókolgatlak? Nagyon gyorsan verd ki a fejedből! És engedj el! - Rántottam ki kezei közül a karom. - Takarodj! Nem akarlak többé látni! Számomra te halott vagy.. - Fordultam meg, majd elindultam a szobám felé.

- Chinatsu.. meghaltak a szüleim.. nincs senkim, és reméltem, hogy te majd megbocsátasz nekem...

- Oh, nagyon sajnálom! Remélem te is a pokolban kötsz ki! - Fordultam még hátra utoljára, aztán befordultam a folyosón, s egy mellkasba ütköztem.

- Kit kell megölnöm? - Nézett le rám Niragi.

- Ha lehet, akkor engem. - Sóhajtottam, majd kikerültem a fekete hajút és tovább vonszoltam magam.

Ennyi akadály után végre sikerült beérnem a kis kuckómba, ami biztonságot nyújtott számomra. Vagy legalábbis így érzem magam itt. Gondterhelten dőltem el az ágyamon, majd a plafont bámulva gondoltam vissza a történtekre. Mégis mikor került ez ide? És miért pont velem történik ez? Jó, tudom, hogy sok rosszat tettem, de nem hiszem, hogy ezt érdemlem. Csak segíteni szerettem volna a családomon, és amúgy is, a pénzes emberektől loptam, azoknak meg könnyen jön.

- Ki ez a lány? - Jött be a szobába Niragi.

- Kopogni nem szokás? - Forgattam meg a szemeim.

- Azt csinálok, amit akarok, édes! - Vigyorgott.

- Igen? Akkor azt is nyugodtan megtehetnéd, hogy felszívódsz! - Nyöszörögtem.

Niragi hírtelen felém mászott, mire a szemeim tányérnagyságúra kerekedtek.

- És, ha nem akarok? - Emelte meg szemöldökét. - Mit fogsz tenni? Huh?

- Szállj le! - Nyeltem nagyot.

- Mi lenne, ha eljátszadoznánk egy kicsit? - Hajolt le egész közel az arcomhoz.

Rendesen éreztem a forró leheletét az ajkaimon, teste az enyémhez simult, aminek hatására megremegtem, de reménykedtem, hogy nem figyelt fel rá.

- K-kérlek... menj! - Vettem mély levegőt.

- Csak engedd el magad, édes! - Simított végig arcomon.