Enter the mind of a psychopath

XII. Fejezet

Egy alapos tusolás után kimostam a ruháimat is. Addig bikiniben pózolgattam a szoba közepén vagy éppen az ablakba behajolva néztem a lent szórakozó tömeget. Eléggé megfogytunk. Bár minden második nap bővül szinte a csapat, de még így is nagyobb arányban vannak azok, akik meghalnak. Nézegettem még egy kis ideig az embereket. Rint kerestem. Bár hiába is nézegetem, attól mert nincs ott, még lehet él. Sajnos. Végül feladva ezt a harcot, megfordultam és elindultam az ágyhoz.

- A francba! Miért olyan halk az a kurva ajtó? - Kaptam kezeim a mellkasomhoz.

- Nem lenne kedved megkeresni nekem a tömegben Agunit? - Vigyorgott Niragi. Nagyon jól tudtam, hogy miért mondja ezt.

- Álmaidban sem! - Forgattam meg a szemeim. - Mit keresel itt?

- Csak jöttem megnézni az újdonsült csapattársam. - Vont vállat.

- Hogy a micsodádat? - Nevettem fel.

- Te is harcos vagy, nem?

- Attól még nem vagyunk egy csapat.

- De lehetnénk egy duó. Szerintem tök faszán nézne ki! Akár el is kezdhetnénk most egy játékot.. - Nézett végig rajtam, miközben vigyora a füléig ért.

- Perverz állat! - Csaptam meg a mellkasát, majd leültem az ágyra.

- Jobban vagy? - Dőlt neki a falnak.

- Hoppá, hoppá! Csak nem aggódsz értem? - Cukkoltam.

- Soha. De, ha már foglaltad mellettem a helyet az autóban és nem tudtam más szukát felvenni, gondoltam ennyivel tartozol.

- Kifogások mindig vannak! - Vigyorogtam.

- Kár volt idejönnöm.. - Sóhajtott.

- Igen, nagy hiba volt! - Bólintottam.

- Ennyire utálsz? - Emelte meg egyik szemöldökét.

- Ne tégy úgy, mintha te nem gyűlölnél.

- Én? Gyűlöltelek valaha is?

- Ne színészkedj! Biztos vagyok benne, hogy így van.

- Miből gondolod, hogy utállak, mikor te magad mondtad, hogy nincsenek érzéseim?

- Hm.. jogos. Tudod, csak szimplán azt érezteted velem.

- Szerinted tárgyalnék veled, ha így lenne? - Nevetett fel.

- Most ez egy burkolt célzás volt?

- Mire?

- Arra, hogy kedvelsz! - Álltam fel.

- Soha!

- Ahaaa! - Kezdtem el nevetni.

- Menj a picsába! - Forgatta meg szemeit, majd kisétált a szobából.

- A hímvessző szimpatikusabb! - Kiabáltam utána.

- Igen? - Fordult meg. - Ez is egy burkolt célzás volt? - Emelte meg egyik szemöldökét, mire a vigyor eltűnt az arcomról. - Hát persze! Ilyenkor már nem vagy olyan bátor! - Horkantott fel, majd eltűnt.

Jó érzés megismerni Niraginak ezt az oldalát is, amiről igazából sejtésem sem volt. De már tudom mi folyik itt. Szereti a nagymenőt adni a külvilágnak, viszont nekem volt szerencsém megismerni egy másik oldalát is. Bár lehet, hogy csak nekem mutatja ezt. Fogalmam sincs. Azért néha még velem szemben sem tudja kontrollálni magát, ami azt jelenti, hogy nem bízik meg bennem teljes mértékben. De ezek szerint jól haladok. Bár már eszem ágában sincs kihasználni őt. Sokkal értékesebb nekem az, hogy önmagát adja előttem. Hülye vagyok? Lehet. Sőt, biztos. De mivel Chishiyaval sem tárgyalok már és kiszálltam a szánalmas játékából, így nem látom értelmét annak, hogy kihasználjam. Igazából én megvagyok így is. Nincs szükségem belsős infókra ahhoz, hogy túléljem. Elfogadtam a sorsom, tudom hogy nem tudok mást tenni, csakis játszani az életemért. Így hát nem fogok szórakozni vele, mert annak lehet én innám meg a levét. És amint a harmadik szabály szól, az árulókra halál vár. Tehát, ha ő ilyen 'mélységesen' megbízik bennem, akkor jobban járok, ha nem teszek semmit, ugyanis az már árulásnak számítana, ha hátba szúrnám. És fogalmam sincs mikor lettem vele szemben ennyire megértő vagy odafigyelő, de hogy kurvára elromlott bennem valami, az is biztos!
A gyomrom korgására lettem figyelmes, így hát nem tehettem mást, muszáj voltam elindulni az ebédlőbe. Persze ezúttal már nem a liftet választottam, kíváncsi voltam arra, hogy megbotlom-e még kétszer a saját lábamban lefelé menet, de végre helyrejöttem, szóval az út zökkenőmentes volt az úti célomig. Beérve egyből a kajás asztalt céloztam meg. Ezúttal már nem csak rizst ettem, ugyanis elég volt a fogyókúrából. Választásom a Yakitori-ra esett. Lehet ez így kissé nehéz étel estére, de szerencsére erős gyomrom van, megbírkózik vele. Miután bebiztosítottam magamnak az élelmet, illetve evőeszközt, már el is indultam egy üres asztalhoz. Izgatottan ültem le, ugyanis régen ettem már ilyet és kicsi koromban ez volt a kedvenc kajám. Bár ez most sem változott. Úgy ugrottam neki, mintha 1 hete nem ettem volna semmit, szóval nem is volt kérdéses, hogy kevesebb, mint 10 perc alatt megettem. Tekintve, hogy amúgy farkas éhes voltam alapból is. Persze miután jól laktam, ültem még egy keveset az asztalnál, hogy a pocakomnak legyen ideje felfogni mi történt vele. Mihelyst kellőképpen kipihentem magam, fel is pattantam és hát utam hová máshová vezethetett volna, ha nem a szobámba? Ismételten a lépcsőt választottam, mivel evés után egy kis mozgás nem árt, na meg, ha liftbe szálltam volna, biztosan mehetnék mégegyszer tusolni. Beérve a kis kuckómba, egyből levetettem magam az ágyra.

- Bejöhetek? - Kukkantott be Kuina.

- Gyere.. - Sóhajtottam.

- Hogy vagy? Chishiya mesélte, hogy mi történt veled. Annyira durva volt a játék?

- Pikk 9-es. És köszönöm, jól vagyok.

- Húha, az szép! Mit kellett csinálnotok?

- Kibírni a meleget. A játék neve szauna volt, de én egy vulkánban éreztem magam. 57°C-nál állt meg a játékmester. Akkor szabadulhattunk. Körül-belül 30 percig kellett szenvednünk 45°C felett.

- Hát kislány, én nem tudom neked miből van a szervezeted, de hogy ennyi mindent kibírsz, az se 100! - Nevetett fel.

- Ezt bóknak veszem. - Mosolyodtam el.

- Na és.. hogy telnek a napjaid?

- Egész jól. Neked?

- Elmennek. Ha nem lenne Chishiya, unnám az életem. Bár mostanában ő sem az igazi. Vagyis mióta volt az az incidens köztetek, nagyon eltávolodott tőlem. Nem azt mondom, hogy nem beszélünk, vagy nem oszt meg velem dolgokat, de sokkal távolságtartóbb lett. Mondtál neki valamit?

- Dehogy! Csak annyit mondtam, hogy kiszállok a nevetséges játékából és keressen más lányt erre a célra.

- Értem.

- Azt mondtam neki, hogy számomra senki sem fontos annyira, hogy ezt az áldozatot meghozzam érte, és aztán faképnél hagytam.

- Mondjuk ezt jogosan mondtad, de lehet kicsit finomabban kellett volna fogalmazz.

- Miért? Nem mondtam semmi bántót. - Vontam vállat.

- Igen, de azt se felejtsük el, hogy ő a lányokhoz vonzódik. És nem láttam őt más lánnyal ennyit társalogni, mint veled. Nem fura kicsit? Tekintve, hogy alapból rideg és távolságtartó az emberekkel szemben. Veled valamiért kivételt tett. Nekem nem mondott semmit, én csak gyanítom.

- Most mire akarsz kilyukadni? Ugye nem azt akarod nekem bemesélni, hogy tetszem neki? - Emeltem meg egyik szemöldököm.

- Nem pont, de biztosan nem vagy közömbös a számára. - Nézett rám, mire elnevettem magam.

- Na ne is folytasd! - Nevettem.

- Komolyan beszélek. Kérlek, ne nevess! Lenne egy kérésem...

- Mi lenne az? - Halkultam el, de még mindig mosolyogtam.

- Megtennéd értem azt, hogy kicsit nyitottabb leszel felé? Keresd a társaságát! Nem mondom, hogy minden nap, de kicsit éreztesd vele, hogy számodra létezik ő is és nem halott.

- Hogy mi? - Ráncoltam a homlokom.

- Kérlek! Csak az én kedvemért, hogy legyen olyan, mint volt ezek előtt. Bánt, hogy ennyire eltaszít magától.

- Oh! Nos... meglátom mit tehetek. De nem hiszem, hogy úgy lenne, ahogy te gondolod.

- Majd meglátod! És köszönöm! - Ölelt meg.

- Nincs mit...

- Mostmár hagylak is, jó éjt neked! - Állt fel.

- Neked is! - Intettem, de a lány már el is tűnt.

Niragi meg fog ölni...