Enter the mind of a psychopath

XV. Fejezet

- Niragi, állj meg! - Rohantam utána, de figyelembe se vett. - Niragi! - Futottam elé, majd szembe fordultam vele.

- Mit akarsz? - Állt meg végül.

- Milyen jogon mondod azt, hogy a tiéd vagyok? Nem tudom mennyire látszik, de ember vagyok, hús meg bőr van rajtam! - Kezdtem el tapogatni a karom. - Nem műanyag, nem tárgy! - Néztem rá, de ő csak megforgatta szemeit, majd kikerülve tovább indult. - Niragi, a jó ég áldjon meg! - Mentem utána. - Nehéz válaszolni?

- Kopj már le! Majd, ha megvilágosodsz, beszélhetünk! - Sietett el.

Ez a nyomorult kis senki! Mindent is mondhatnék rá, de inkább hagytam veszni. Jobbnak láttam, ha elmegyek megnézni Arisut. Persze ezt is már titokban kell tennem, másképp csak neki ártok vele. Utána siettem, és mivel alig bírt menni, így még utolértem.

- Arisu! Gyere, segítek! - Bújtam karja alá, ezáltal támaszt nyújtva neki.

- Mi volt ez az egész? - Kérdezte lihegve.

- Nem tudom...

- Nem szólnál Usaginak? - Állt meg egy ajtó előtt. Kis hezitálás után bólintottam egyet, majd beléptünk a szobájába.

- Várj itt, megyek megkeresem. Hol van a szobája?

- Második emelet, 250.

- Sietek! - Hagytam ott.

Leszaladtam a lépcsőkön, majd nekiálltam keresni a szobát. Szinte a folyosó végében volt, de hamar megtaláltam. Benéztem a helyiségbe, viszont nem láttam ott senkit, így megindultam visszafelé. Akkor mentem szembe a lánnyal, aki Arisut kereste.

- Usagi, most velem kell jönnöd! Nagyon fontos! - Intettem neki, majd futni kezdtem.

- Mi történt?

- Arisu megsérült. Niragi összeverte.

- Hogy mi? - Nézett rám.

- Majd elmondom, csak gyere!

Mivel futottunk, így értelemszerűen hamar felértünk Arisu szobájába. Kopogás nélkül rontottam be.

- Mégis hogy sikerült összeveretned magad, ha nem is buktál le? - Sietett segítségére Usagi.

- Niragi neki rontott, amiért velem látta a szobában. Azt mondta, hogy ha mégegyszer meglátja velem, nem lesz kíméletes.

- Akkor menj! - Nézett rám a lány. - Örülök, hogy segítettél Arisunak, én is megköszönöm neked! De inkább menj innen! Ha segíteni szeretnél... én gondját viselem.

Némán álltam előtte remegő lábakkal. Hang nem jött ki a torkomon. Segíteni akartam és pont az ellentéte történt. Egy bólintás után ott hagytam őket. Könnyeim megindultak, én pedig Niragi szobája felé sietve próbáltam takarni az arcom. Sajnálom, ami történt! Tényleg nem ezt akartam! De utálom ezt a szituációt. Elegem van Niragi gyerekes viselkedéséből, nem vagyok senkinek a tulajdona, hogy megszabja kivel mikor beszéljek!
Még mielőtt találkoztam volna a fiúval, gyorsan rendbe szedtem magam, hogy ne lássa meg könnyeimet.

- Magyarázatot kérek! Mindenre! - Léptem be a fiú szobájába kopogás nélkül. Csak nem számítottam arra, hogy pont félmeztelenül kapom el. Szemeim tágra nyíltak, mivel gondoltam, hogy ezért tuti szívni fogok.

- Mit szeretnél, édes? - Emelte meg egyik szemöldökét. Akaratlanul is végig néztem rajta, de hamar észbe kaptam.

- Mi volt ez az egész?

- Mire gondolsz? - Vette fel ingét.

- Arra, ami az előbb történt. Nem vagyok a tulajdonod, Niragi!