Enter the mind of a psychopath

Epilógus

- Mindenki azonnal jöjjön az előtérbe! - Hallottuk meg Aguni hangját, amint az erkélyről beszélt hozzánk. Mindenki szaladt keresni minél több embert, hogy halljuk miféle bejelenteni valója van már megint. Én csak nyugodtan ültem a kanapén, melyet kisajátítottam magamnak. Épp a harcosokra vártam, akikkel játszani indultunk volna. - Most, hogy már mindenki itt van, el szeretném mondani, hogy nem jó kedvemből hívtalak össze titeket. Fontos mondanivalóm van. A kártyákat ellopták! - Nézett szét a tömegen, akik csak lélegzet visszafojtva bámultak egymásra. - Ha most nem lép elém az a személy, aki ilyen súlyos bűnt követett el velünk szemben, akkor mindenkire halál vár! - Támaszkodott neki a korlátnak. Senki sem mozdult. Mindenki síri csendben nézett felfelé, miközben vártak egymásra. Kezdtem kicsit aggódni. Féltem, hogy elkapják Chishiyat, de ha nem fogtak gyanút, akkor valószínű eszük ágában sincs, hogy esetleg ő lett volna a tettes. Egyébként is... Chishiya okos fiú, megoldja ő magának. - Senki? Hát jól van.. Niragi! - Szólította a fekete hajút, mire az a fegyverét kézbe véve kezdett el a tömegen belül mindenfelé lövöldözni, aminek hatására mindenki futásnak eredt. Köztük én is. - Addig nem fogjuk abba hagyni, amíg elő nem kerülnek a kártyalapok! - Kiabált Aguni, de már csak ennyit hallottam, ugyanis kifutottam az épületből.

A pánikoló tömegben Chishiyat próbáltam meg megkeresni, de sajnos nem jártam sikerrel. Szomorúan vettem tudomásul, hogy nincs kint, így besiettem az előtérbe. A harcosok eltűntek. A medencék felől is lövöldözéseket hallottam, így könnyen rájöttem arra, hogy mégis mi folyik itt. Szétszóródtak, és mindenfelé az embereket célozzák meg. Kicsit pánikba estem, miközben a szőke hajú barátomat keresgéltem, de hamar rájöttem merre ment. Valószínűleg fel a tetőre. Elindultam a liftek felé, s pont akkor lépett be a keresett személyem is, de már nem tudtam utol érni és az ajtók bezáródtak. Nyomban a lépcsők felé vettem az irányt, kicsit sem haboztam. Két lépcsőfokot szeltem át egy lépéssel, így hamar ment a dolog. De még így is lassú voltam, ugyanis a lift ajtaja nyitva volt, mikor felértem, ami azt jelenti, hogy Chishiya már a tetőn van. Halkan nyitottam ki az ajtót, és kukucskáltam ki rajta, de a szőke nem volt egyedül. Ő is bújkált, méghozzá Niragi elől. Kis ideig figyelte a harcost, aki csak hideg vérrel lőtte másodpercenként az áldozatait. Egy idő után megelégelte a dolgot és kilépett a szürke fal takarásából, ezzel felkeltve Niragi figyelmét, aki azonnal leállt a gyilkolással és vetélytársa felé fordult.

- Te mégis hol bújkáltál? - Állt fel a fekete hajú, majd fegyverét stílusosan vállára helyezte, ami egy ikonikus szokása volt már amellett, hogy ajkait nyalogatja.

- Sok búvohely van itt. Nem volt nehéz egy olyat választani, ahol nem keresnétek.

- Miért vagy itt? - Biccentett Niragi.

- Miattad. - Felelt tömören Chishiya.

- Mit akarsz tőlem? - Ráncolta homlokát a piercinges.

- Az ég világon semmit!

- Akkor? Ne húzd az agyam, Chishiya! Sok az elintézni valóm még, nincs időm ilyen fölösleges dumákra. - Pillantott a pánikoló tömegre.

- Mi van, ha azt mondom, tudom ki lopta el a kártyákat? - Tette fel a kérdést Chishiya.

- Te? Ugyan már! Melyik matek képletből goboztad ki?

- Nem kellett hozzá nagy tudomány. Egyszerűen csak egy jó terv.

- Mire akarsz kilyukadni?

- Nem vagy olyan okos, mint hittem.

- Te kis-

- A lényeg annyi, hogy figyelmesnek kell lenni. - Szakította félbe az éppen szitkozódni készülő ellenfelét Chishiya. - Ahhoz, hogy megtudjuk a széf helyét, nem kell matematika vagy pszichológia, de még csak fizika sem. Egyszerűen csak két szem kell. De egy is elég. Kalapos halála után Aguni vette át a helyét, ami azt jelentette, hogy a borítékot fel kellett tépni. Mikor Aguni megnézte a kódot, igen furcsa reakciót adott. Ebből következtettem le, hogy talán más lehet abba a fekete papírlapba csomagolva. Mikor hozzám ért a sor, megfigyeltem a pecsétet. A betűk érdekes módon mind egy számjegyet formáltak. 8022. Ekkor bizonyosodtam meg arról, hogy a boríték csupán annyit takar, hogy hol található a széf. Az utóbbi időben így többet jártam Aguni után, hátha meg tudom figyelni, de egy kis gondolkodás után rájöttem, hogy mindvégig ott volt előttünk a válasz, csupán csak a reakcióit kellett figyelnem.

- Lehidalok! - Nevetett fel Niragi. - Te vagy a tolvaj! Aguni csalódott lesz.. - Készítette be fegyverét, majd Chishiyara célzott. - Tudod... mindig is erre a pillanatra vártam! Végre eljött! - Húzta volna meg a ravaszt, de Chishiya előhúzta a kártyalapokat és a levegőbe repítette őket, ezzel elterelve Niragi figyelmét. - Ez meg mi volt? - Nevetett az említett, majd újból bepróbálkozott.

Chishiya elővarázsolt egy látszólag saját kezűleg készített fegyvert. Nem tudtam mi szükség volt rá, hiszen bármelyik játékból beszerezhetett volna egy igazit. Kíváncsiságból még nem avatkoztam közbe, de mikor Niragi lőtt egyet, megindultam volna. A golyó nem találta el Chishiyat, ugyanis elugrott előle, de ezidő alatt ő is bekészítette fegyverét, majd Niragi felé tartotta és meghúzta a ravaszt. Egy öngyújtó segítségével tüzet szórt magából a kütyü, ami miatt Niragit elkapták a lángok. Ekkor ugrottam elő.

- Niragi! - Kiáltottam. Az említett csak ordítva kapálózott ide-oda, majd a tető széléhez érve le is zuhant. Sokkos állapotban álltam az ajtó mellett, felfogni sem tudtam mi történt előttem. Hamar feleszméltem bambulásomból és odafutottam a tető széléhez.

- Chinatsu! Mégis mióta vagy itt? - Nézett rám Chishiya.

- Elég régóta ahhoz, hogy elejétől a végéig halljam a beszélgetést. Mire volt ez jó?

- Mostmár szabad vagy!

- Utállak.. - Gyűltek könnyek a szemembe, majd felmásztam az emelvényre.

- Ne tedd! Gyere le onnan! - Tett egy lépést felém a szőke.

- Sajnálom! - Szipogtam.

- Komolyan őt választod? - Halkult el, mire egy aprót bólintottam. Akkor, ott láttam legelőször szomorúnak. Szemei azt sugallták, hogy megtört. Nem volt az az idegesítően monoton csillogás benne, valami egészen más látszott. Megesett a szívem rajta, de máshogy döntöttem.

Meg sem várva reakcióját vetettem le magam a tetőről, s vártam a becsapódást.
Annyira szabadnak éreztem magam, miközben zuhantam. Nem gondoltam volna, hogy számomra a történet így ér véget, és azt sem, hogy képes lennék ezt megtenni egy pszichopatáért, de most mégis itt tartok. Az a pár másodperces zuhanás számomra óráknak tűnt. Annyira félelmetes volt, mégis kellemes. Talán azért éreztem így, mert tudtam, hogy épp most vetettem bele magam a halál torkába, de mégis egy megkönnyebbülés volt számomra ez a lépés. Elegem volt már a folyamatos bíráskodásból, abból, hogy mások döntenek a saját életem fölött. Nem volt fair ez az egész játék. Választási lehetőségünk sem volt arról, hogy akarunk-e csatlakozni vagy sem, csak úgy idekerültünk, mintha a pokolba utaztunk volna. Niraginak egy szempontból igaza volt, itt mindannyian bűnösök vagyunk. Ez lehet az oka annak, hogy belecsöppentünk ebbe a világba. Kínszenvedés volt a saját életünkért harcolni nevetséges játékokon belül, de mostmár nincs miért. Úgy érzem, hogy ettől rosszabb már nem is lehet. Talán hülye voltam, hogy gondolkodás nélkül ugrottam Niragi után, de tagadhatatlan már, hogy beleszerettem. Magamnak is féltem bevallani, nemhogy másnak, s mikor a szemem láttára ölte meg őt Chishiya, akkor tört össze bennem valami. Ezen a ponton jöttem rá arra, hogy mit is jelent nekem. A hibái ellenére is mellette szerettem volna lenni. Ha a pokolban kell leülnöm az örökkévalóságot, számomra az sem akadály, amíg tudom hogy velem van. Mert megvéd. Megvédett a játékokban is, és kész vagyok én is megvédeni őt a túlvilágon. Nem mintha szükséges lenne, mivel ismerem. De valahol mélyen még ő is segítségre szorul. És tőlem megkapja. Ezek után biztosan nem tudok szabadulni tőle, de bevallom őszintén, hogy nem is akarok. Mostmár rájöttem...

Szükségem van rá!