Enter the mind of a psychopath

XVII. Fejezet

- Kellemes a levegő! - Hallottam meg Chishiya hangját a hátam mögül, mire elfehéredve kaptam melleimhez a kezem.

- Megtennéd, hogy elfordulsz? Kérlek! - Nevettem fel kínomban, majd hátranéztem, de Chishiya nem mozdult, csak felvont szemöldökkel nézett rám. - Meztelen vagyok.. - Bukott ki belőlem, ám ez sem hatotta meg.

Lassan hátrálni kezdtem, majd mikor megéreztem a medence szélét, elkezdtem tapogatni a bikinimet. Miután megvolt, bementem a medence közepére, hogy minél kevesebbet lásson. Olyan gyorsan kaptam fel magamra a két részből álló fürdőruhát, mintha pénzt kaptam volna érte. Végül megbizonyosodva arról, hogy minden rendben van, elindultam kifelé a vízből. Chishiya a medence szélére ülve várakozott, én pedig csatlakoztam hozzá.

- Miért voltál meztelen? - Kúszott egy pimasz mosoly arcára.

- Jobban szeretek úgy fürdeni. Sokkal kényelmesebb és felszabadultnak érzem magam olyankor.

- Mióta vagy itt?

- Úgy 10 perce.

- Akkor nem vártál sokat.

- Nem.

- Nem félsz?

- Mitől?

- Niragitól.

- Egyáltalán nem. Vagyis mostmár nem.

- Mi változott?

- Jobban megismertem. És kezdem megtanulni, hogyan kezeljem őt. Egyébként pár dolgot tőled tanultam.

- Például?

- Például azt, hogy minden vészhelyzetet vagy Niragi-féle harmadik világháborút hideg vérrel kell kezelni.

- Ezt jó, ha így meg tudod tenni. Egyébként olyankor mikor embert ölne, legalábbis ártatlanokat, akkor minden érzelmet hátra kell hagyni. Olyankor nem szabad figyelni rájuk. Csakis így tudod kezelni az indulatait. Én épp ezek miatt nem szeretek közel engedni senkit magamhoz. Az érzelmek lelassítanak.

- Akkor velem miért vagy ilyen? Mindenki mástól távolabb állsz, kivéve Kuinat. Hiába van jó kapcsolatod Arisuval is, akkor sem beszélsz vele annyit, mint velem.

- Nem tudom. - Vont vállat. - Így érzem jól magam.

- Értem.. egyébként én is jól érzem magam veled. Csak sajnálom, hogy nem beszélhetünk nyilvánosan. De ez is egy jó megoldás.

- Legközelebb találkozhatunk a tetőn. Jobban szeretek ott ücsörögni. És az égbolt is jobban látszik. Bár sokszor felhős.

- Akkor, ha kedvem támad felmegyek oda. Aztán meglátjuk, hogy fogsz-e jönni vagy nem.

- Én mindig ott leszek. - Nézett rám, mire elmosolyodtam.

- Akkor sosem leszek egyedül?

- Nem. - Rázta meg a fejét, majd felvette a szemkontaktust.

Ezt sosem szerettem, mindig olyan zavarba jöttem tőle. De vele valamiért nem akartam megszakítani. Tetszett a szeme. Semmiben sem különbözött az átlagos ázsiai emberek szemszínétől, mégis volt benne valami fura. Talán a tekintetében. Nem tudtam eldönteni, hogy mégis mi az, de más volt, mint ezek előtt. Az arcát a Hold fénye világította meg többnyire. Olyan szép volt a bőre, egyszerűen kesztetést éreztem arra, hogy megérintsem. Selymesnek tűnt. Uralkodtam az indulataimon. Mégis mit tehettem volna? Tök fura is lenne, ha csak úgy megfognám az arcát semmi szó nélkül.
Elpirulva kaptam el a tekintetem róla, még mielőtt az agyam más cselekménysorozatot találna ki.