Enter the mind of a psychopath

XI. Fejezet

- Olyan meleg van itt.. - Terült el a szőke lány a szoba közepén.

- Mégis mennyi ideig kell még itt lennünk? - Legyezte magát egy középkorú nő.

- Pontosan még 15 perc és 30 másodperc van hátra. - Válaszoltam.

Már én is folytam szét a fotelben, és egy idő után inkább fel is álltam, mert már nem bírtam a meleget. De úgysem adom fel. Még csak 50°C-nál járunk, szerintem az utolsó körben maximum 55 fokra vihetik fel.

- Én nem bírom tovább! - Állt fel egy férfi, majd az ajtóhoz rohant, de amint kilépett, egy lézer kapta el és holtan esett össze, amit mi többiek csak néma csönddel kísértünk.

- Alig van itt levegő.. érzem, hogy mindjárt megfulok.. van itt valahol víz? - Állt fel a szőke, de össze is esett.

Én is úgy éreztem, hogy fojtogat a halál. De azzal bíztattam magam, hogy ezután minden rendben lesz és visszatérek a Partra egy újabb szép számmal dicsekedve.

- Hányan vagyunk még ébren? - Nézett szét Yuta.

- Számold meg.. - Válaszoltam neki kimerülten.

Ránéztem a fiúra, aki csak megforgatta szemeit, majd inkább elhallgatott. Egyébként hatan maradtunk még meg, hárman ugyanis elájultak és a férfi az feladta. A bácsika még elég jól bírja a megpróbáltatást, ahhoz képest, hogy már benne van a korban.
Egy idő után meguntam a fel-alá járkálást és inkább leültem az ablak alá. Ott éreztem egy kis szellőt, amit furcsálltam, ugyanis mindjárt meghaladjuk a rekordot, amilyen meleg van. Utolsó erőmből még felálltam megnézni, hogy mi történik, és láttam, hogy az ablak fából van, illetve lyukak díszítik azt, de olyan apró, hogy messziről nem látszik. Ezért nem vették észre a többiek sem. Nos, azt hiszem, hogy az ablak alól nem mozdulok, amíg le nem jár ez a 10 perc.

- Mi a gond, kisokos? - Szólalt meg Yuta. - Mit vettél észre? - Nézett rám.

- Csak lézereket. - Válaszoltam, aztán leültem vissza.

"Utolsó tíz perc.
Jelenlegi hőmérséklet: 57°C."

- A picsába! Mi az, hogy 57? Nekik mi az élvezet ebben? - Kezdett el mérgelődni Yuta, majd egy sorozat köhögés vette kezdetét, ugyanis alig van már bent levegő.

- Én szóltam.. - Válaszoltam neki csukott szemmel, így nem láthattam mit reagál.

Tiszta víz volt mindenem, biztos voltam benne, hogyha innen kimegyek, akkor megfázom, úgyhogy eldöntöttem, hogy a játék végeztével keresek valami takarót itt, másképp nem indulok útnak. Ha a játékokban nem halok meg, nehogy már egy hülye betegség vigyen el!
Annyira elgyengültem, éreztem, hogy muszáj lenne pihennem egy kicsit, de féltem, hogy elájulok, ha megteszem, így inkább tűrtem. Csak a képernyőt tudtam bámulni, már csak 8 perc maradt hátra. Az időzítővel együtt számoltam a másodperceket. Akárhogy is próbálkoztam, a szemeim minden áron le akartak csukódni, de nem engedtem a kísértésnek. Mikor megelégeltem a dolgot, én magam tettem róla, hogy ne tudjak aludni. Egy ujjammal lefogtam a szemhéjam és nem engedtem lecsukódni, csak mikor pislogni kellett. Iszonyúan szomjas voltam. Már minden kínom volt. Végül találtam egy kényelmes pozíciót, bár úgy sem sokáig bírtam. De azért egy 5 percig még sikerült egyhelyben ülnöm. Az utolsó három percben már csak ültem ide-oda, mászkáltam négykézláb, csak hogy teljen az idő.

- Mindjárt vége, srácok! - Terült el a földön Yuta is.

Már csak kapkodtam a levegőt, az utolsó egy percben kezdtem el takarót keresgélni, és találtam is egyet.

- Komolyan, még most is takarózni akarsz? - Nyitotta ki egyik szemét az előbb említett.

- Fogd már be! - Sóhajtoztam.

- Utolsó 10 másodperc.. - Szólalt meg a bácsika.

- 10, 9, 8, 7.. - Számolt vissza az egyik nő, de el is hallgatott.

Gyorsan felálltam és az ajtó elé sétáltam, ahogy csak bírtam. 3, 2, 1...

"Játék teljesítve! Gratulálok!"

Amint meghallottam ezt a mondatot, kinyitottam az ajtót és el is hagytam a szobát. Persze nem felejtettem el a kártyát sem, azt felkapva kezdtem el lefelé lépcsőzni. De az sem ment zökkenőmentesen, ugyanis annyira szédültem, hogy nem láttam a lépcsőfokokat, így kétszer majdnem leestem. Végül sikerült leérnem, annyi szerencsével, hogy az első emeleten volt a szoba. Magamra terítve a takarót, elindultam vissza a Partra. Nagyon homályosan láttam mindent, a fejem úgy fájt, mintha falba vertem volna és még a világ is forgott velem. Így elég nehézkesen indultam útnak, viszont én még így sem adtam fel.
Már jó távol voltam az épülettől, ami azt jelenti, hogy régóta gyalogolhattam. Csak reméltem, hogy nemsokára meglátom az úti célom. Kis idő múlva egy fénysugár jelent meg előttem, ami egyet jelentett. Autó közeleg. Ahogy megfordultam, szembe néztem a lámpákkal és nekem sem kellett több. Megvakított az erős fény, ezáltal mégjobban megszédültem, az amúgy is szar állapotomnak köszönhetően pedig el is ájultam.

***
Legközelebb már a szobámban tértem magamhoz. Lassan nyitogtattam szemeimet, hogy szokjam a fényt, majd pedig fel is ültem.

- Hogy érzed magad? - Lépett mellém Chishiya.

- Jól, kösz a kérdést.. - Túrtam bele a hajamba. - Mit keresel itt?

- Én viseltem gondodat. Tudod, orvos vagyok.

- Ja, vagyúgy. Ezesetben köszönöm! De már jól vagyok, szóval nyugodtan mehetsz dolgodra.. - Szálltam ki az ágyból.

- Én arra nem vennék mérget. Eléggé legyengültél, és nem a semmitől estél össze az út szélén.

- Tényleg.. hogy kerültem én ide?

- Hiszed vagy sem, Niragi hozott ide. Megkeresett engem, mondván a gondjaimra bíz téged. Aztán lelépett.

- Meddig voltam kiütve?

- Majdnem 1 napig.

- Oh, basszus... elpazaroltam egy csomó időt. - Fogtam a fejem.

- Nem te tehetsz róla.

- A kártya? Hol van?

- Még mindig nálad.

- Oda kell adnom Kalaposnak! - Álltam fel, de egy kicsit megszédültem.

- Vigyázz! - Fogta meg a karom. - Pihenned kéne.

‐ Ott van az, hogy kéne. De nem fogok! - Ráztam meg a fejem. - Mostmár menni fog egyedül is.. - Néztem rá, mire elengedett. - Köszönöm a segítséged! Minden jót! - Léptem ki a szobából, aztán a luxuslakosztály felé vettem az irányt.

Mikor odaértem, nem is haboztam, beléptem. De nem volt ott senki. Alaposan körül néztem, végül elindultam a tárgyalóterem felé. Gondoltam, hogy ott lesz a keresett személy. Kis idő kellett, míg átszeltem a két helyiség közti távolságot. Odaérve a két őr elém állt, de felmutattam a kártyalapot, és egy bólintással jelezték, hogy szabad utat kaptam. Bementem. Mikor a nagy asztalhoz értem, akkor láttam csak, hogy többen is vannak.

- Áh, a harcosok legújabb tagja! - Nézett rám Kalapos mosolyogva. - Bizonyára fontos lehet, ha beengedtek téged ide. - Válaszul csak letettem az asztalra a kártyalapot, majd hátraléptem. - Ezúttal mivel dicsekedsz nekünk? - Vette fel a tárgyat. - Hoppá! Pikk 9-es! Szép teljesítmény! - Kezdett el tapsolni. - A Part lakói nevében is köszönöm!

Egy bólintás után elindultam kifelé, majd el is hagytam a termet. Nagy levegőt vettem. Úgy éreztem kell egy zuhany, és talán a ruháimat sem ártana kimosni, így hát visszasétáltam a szobámba, majd miután leszereltem magamról a fegyvertartót és a fegyvert is biztos helyre tettem, beléptem a fürdőszobába. Erre vártam már mióta!