Storm in our hearts

S I X

Dean
-Delaney!
-Beszéljünk.

Erre kellett kelnem az éjszaka közepén, pontosabban hajnali fél háromkor. A telefonomat nem sikerült este lenémítanom, hiszen azzal a kezemben aludtam el. Tudom, egészséges.

Viszont ami az üzenetet illeti, őszintén szólva nem tudtam hová tenni. Nem tudtam mire gondoljak, vagy mire ne. Egy hete volt, hogy bizonygattam a barátaimnak, hogy Dean egy jó haverom és semmi több. Na azóta én ugyan ezt mondogatom, Dean viszont továbbra is kétértelműen viselkedik. Éppen ezért olyan választ adtam, amin elgondolkodhatott.

Delaney
Mi olyat nem nagyon tudunk.-

A legnagyobb meglepetésemre szinte rögtön megjelent a három pont, miszerint éppen ír.

Dean
-Elmondok mindent, ha kijössz. Már 5 perce itt állok.

Delaney
Dean, esik az eső! Utálod az esőt.-

Dean
-Laney.. kérlek. Ezt is elmondom később, de most gyere.

A fiú hangneme teljesen más volt üzenetben, mint amit vártam, de nagy sóhaj kíséretében felvettem egy fekete hosszú cicanadrágot és egy pulcsit. Lesiettem a lépcsőn, minél halkabban, hiszen tudom, hogy Jason ilyenkor bőven fent van. Ha pedig meghallja, vagy látja, hogy megyek valahova, nekem annyi. Lebombáz a kérdéseivel, nekem pedig hazudnom kell. Bármennyire is rossz a kapcsolatunk, én nem szeretek hazudni neki.

Amint ajtót nyitottam, láttam, hogy Hayes egy szál pólóban, csurom vizesen áll a verandán.

-Csak sikerült leérni.-élesen beszívta a levegőt, majd rám nézett.

-Dean, ha csak a véremet akarod szívni, akkor köszi, de tegyük át reggelre. Látod te, hogy mennyi az idő?-rivalltam a fiúra, akin láttam, hogy cseppet sem érdekli az idő.

-Mondhatom?-bólintottam, mivel láttam, hogy nem szentelt egy másodperc figyelmet sem annak, amit mondtam.
-Azért viselkedtem vagy viselkedek így veled, mert miattad kellett Bellával szakítanom. Jó, tudom részben miattam is. Mindegy. Illetve azért, mert sosem akartam, hogy akárki az egyetemről belelásson az életembe. Abba, ami otthon van. Érted? Delaney én utálom, hogy anyámhoz jársz bioszt tanulni. Utálom, hogy ott vagy nálunk elég sokat és utálom, hogy mégis csesztetsz annak tudatában, hogy nem akarok veled otthon beszélni. Egyszerűen nem akarom, hogy ott legyél. Az otthonomban. A házunkban.-mindezt nyugodtan kezdte, de ahogy stuffolta magát minél több dologgal, annál hangosabban és feszültebben beszélt.

-Dean, nem miattad járok oda, nem akarok belemászni az életedbe, nem foglak csesztetni, ha tényleg nem akarsz hozzám szólni. De nem tudok mit tenni, anyukád az eddigi tanáraim közül kiemelkedik és kész. Kizárólag ezért megyek. De egy szavadba kerül és nem beszélünk többet. Szerintem egyikünk sem veszít sokat. Nem vagyunk mi olyan jó kapcsolatban. De mindegy, meg fogsz fázni.-próbáltam lezárni a beszélgetést, de miért is lett volna ilyen egyszerű?

-Nem tudnál várni?-rivallt rám. Sóhajtva fordultam felé.

-Gyere be.-fél szemöldökét felvonva nézett le rám.-Dean.. szakad az eső és így is el vagy ázva.- egymás szemébe néztünk pár másodpercig, majd látva, hogy milyen makacs, inkább megragadtam a karját és a fürdőig húztam, amit Jason-nel együtt használunk. Imádkoztam, hogy ne legyen bent és hogy ne jöjjön be, amíg ott tartózkodunk.