Storm in our hearts

S E V E N T E E N

Az egész vasárnapom kegyetlenül telt. Anyáék hazajöttek így őket is eléggé sújtotta a viselkedésem.

Nem akartam senkivel se beszélni, a nap nagy részében ültem az erkélyen és néztem, ahogy a szél fúj. Izgalmas. Delaney üzeneteit nem néztem meg, nem volt kedvem visszaírni sem. Gondolkoztam, hogy kikapcsoljam-e, de azt mondtam neki éjjel, hogy hívjon, ha gáz van. Így inkább hagytam.

Henry rontott be a szobámba, amikor éppen rágyújtottam a rég nem látott cigimre. Soha nem látta még, hogy ezt csinálom, ahogy senki sem.

-Te mi a faszt csinálsz Dean? Eszednél vagy?-egyszerűen kilökte a kezemből, de valahogy ez sem érdekelt. Levettem a lábam a korlátról és lehúztam a kapucnit a fejemről.

-Még mindig nem tudsz kopogni?-sóhajtottam.

-Kopogtam, nem is egyszer. Egyébként nem tudom kivel fekszel össze, nem is érdekel, de a használt óvszert ne a teli kukába dobd, hogy kiessen. Mert ha nem én találtam volna meg, anya ezzel csesztetne. És úgy vettem észre, hogy ez most nem annyira hiányzik neked.-csak tudnám minek jött be oktatni...

-Ja, de ehhez sincs túl sok kedvem szóval ha ennyit akartál, akkor menj. Kösz.-elővettem a telefonomat és kitöröltem az összes értesítést.

-Tudom. De nem csak ezt akartam. Nagyi lent van és veled is akar találkozni. Azokra meg inkább válaszolj, ne ess szét Dean!-megütötte a vállam, de csak a nagyira tudtam gondolni. Rég találkoztam vele és akkor sem voltam túl jó állapotban.

-Itt a nagyi?-lassan felálltam és a még izzó cigire rátapostam.-Ezt többet ne csináld.-utaltam arra, hogy kiütötte az ujjaim közül.

-Inkább te ne csináld. Nem ez az első, ugye?-keresztbe fonta a karjait és az ajtónak támaszkodott.

-Hagyjuk ezt Henry, de komolyan. 22 éves vagyok.-legyintettem és megpróbáltam kimenni, de nem engedett. Igaz mindig is magasabb és erősebb is voltam nála, de akkor semmi energiám nem volt ahhoz, hogy félrelökjem.

-Értem, megint ellöksz magadtól engem is, meg anyát is. És ahogy látom nem írsz vissza senkinek. Nem gáz Dean, csak nem akarjuk, hogy elveszítsd önmagad és a barátaidat. Ne felejtsd el, hogy nem tudják miért vagy ilyen.-megütögette a vállamat és elindult a nappaliba.

Nyilván tudtam, hogy igaza van, de sose vallottam volna be.

-Szia nagyi.-köszöntem neki kissé kedvtelenül, mire anyára nézett, így gondolom tudta mi a helyzet. És ez végtelenül szar érzés volt.

-Szia Dean! Hogy megy a lacrosse?-leültem vele szemben a fotelbe és keresztbetettem a karjaimat.

-Jól megy.-válaszoltam szűkszavúan.

-És az egyetem?-faggatott tovább. Mit mondhatnék? Nem volt ehhez életerőm, de hiányzott már a nagyi, így megerőltettem magam és talán normálisan tudtunk beszélni egy kicsit.

Talán egy órával később már Henry-ről volt szó, így kifújhattam egy kicsit. Vagyis akartam, de a telefonom megint rezegni kezdett a fekete melegítőm zsebében.

"Laney"

Ez a név állt a képernyőn. Lefagytam, egyből a legrosszabbra gondoltam, hogy valami baja van, mivel sosem szokott hívni, így inkább fogadtam is.

-Igen?-szóltam bele halkan.

-Azt mondtad én ne bánjam meg másnapra, erre most te direkt ignorálsz reggel óta. Hiába írtam, még csak meg se nézted.-dühös volt rám, nem is kicsit. Nem tudtam mit csinálni, ha egyszer így éreztem magam...