Storm in our hearts

T E N

DEAN

Napok óta megint ugyan az. Alig aludtam, alig ettem. Úgy éreztem magam, mint egy darab szar. Már bocsánat. A suliban is nehezen tudtam koncentrálni, az órák kezdetétől szenvedve vártam a szüneteket. Főleg az ebédszüneteket, mert akkor mindenki ott volt. Mindenki.

-Na mizu tesó, nem vagy jó formában.-húzta el a száját Owen, amikor a legjobb barátnőivel megérkezett az asztalhoz. Viszont Hannah le is lépett elég hamar.

-Kösz, rendes vagy.-vigyorogtam vissza neki. A szemeimmel azonban már mást kerestem, bár inkább akaratlanul, mint akarva. Megpillantva a barna szemeit, rögtön valami végigfutott bennem. Ez. Ez az, amit nem tudok hová tenni, hogy miért érzem ezt. És, hogy egyáltalán mit.

-Sziasztok.-köszönt fáradtan Delaney. Jól estek a szavai, amiket múltkor mondott nekem. Azóta viszont nem beszéltünk, pedig sok szünetet és bioszt ültünk végig. Mert anyának nem mindig fért bele az elmúlt hetekben Delaney, így sokat kellett rá várnia. De nem beszéltünk, nem aludtunk együtt, nem smároltunk. Nem volt semmi. Ennek örülnöm kellett volna.

-Mit főz ma este anyud?-kérdezte Owen Laney-től.

-Nem mindegy? Apa meglát és páros lábbal rúg hazáig. Bár nem bánnám, ki is nevetnélek.-komoly volt a hangneme, ami fura volt számomra. A napokban nem olyan volt, mint szokott lenni.
Próbáltam szemezni vele, hátha váltunk is pár szót, de Delaney az irányomba se nézett. Emiatt elhatároztam, hogy beszélek vele. Delaney a borderline miatt valahogy a napjaim részévé vált azóta, hogy kiöntöttem neki a lelkemet. Viszont el volt tűnve, nem keresett, nem szólt be. Owen-t is kérdeztem róla, azt mondta, hogy nem az én dolgom. De nem adtam fel.

-Na Cage. Mondd már el!-fordultam felé.

-Dean, nem. Kérdezd meg tőle, vagy nem tudom, de mit érdekel téged ennyire?-kiakadt, pedig csak a legjobb barátnőjéről van szó.

-Akkor megkérdezem Hannah-t. Merre van?-körülnéztem az ebédlőben, de nem találtam meg a lányt.

-Jackson közelében keresd. De nem tud semmiről, hiába kérdezed.-vállat vonva tolta ki maga alól a széket és egy pillanat alatt tűnt el, ahogy mindenki más. Kivéve a nő, akivel pont beszélni akartam kettesben.

-Delaney, mi a baj?-úgy tettem fel a kérdést, hogy nem gondoltam át.

-Mi lenne?-flegmán válaszolt, ami kezdte kiverni a biztosítékot.

-Eddig mindig meghallgattál, ha volt valami gondom. Most rajtam a sor.-átültem a vele szemben lévő székre, hogy normálisan lássuk egymást.

-Nem kötelességed a problémáimmal foglalkozni.-laza vállvonást kaptam, de tudtam, hogy nagyon nem volt laza.

-Nem, de érdekel, hogy mi van veled.

-Tudod mit? Mégis kötelességed foglalkozni az egyikkel.-nézett mélyen a szemembe.
-És tudod miért?

-Miért?-kérdeztem vissza rögtön.

-Azért mert az egyik problémám te vagy.-a levegő azonnal megfagyott köztünk és a tekintete lyukat égetett a szemeim helyére.

-Mi a faszt csináltam Delaney?-előre hajoltam, majd megismételte a mozdulatomat.

-Dean, gondolkozz már! Egyszer lelkizünk és mindent megosztasz velem és közel vagyunk egymáshoz, máskor pedig le sem szarsz, pedig elvileg barátok vagyunk. Érdekes Owen sosem tűnik el miután meghallgatom a bajait.-nyögte ki feszülten.