Storm in our hearts

T H I R T E E N

Delaney te egy igazi idióta vagy! Nagyobb, mint eddig!

Hiába ostorozom magam már tegnap éjjel óta, egyszerűen nem megy ki a fejemből a dolog. Hogy miért tettem? Egyszerű. Akka felidegesített azzal, hogy számonkért, holott nem vagyunk együtt. De akkor sem kellett volna.

Egyrészt tényleg gyerekes volt, ahogy Owen is mondta. Másrészt viszont nem volt rossz. És talán ez az, ami a legjobban zavar. Bár Dean-nel nem volt kínos még azután éjjel, kitudja, hogy ma mi lesz. Hozzám szól vagy csak átnéz rajtam, mint ahogy én tettem sokáig? Megérdemelném, mert kihasználtam.

De basszus, azt hittem majd ellök, vagy valami. De nem.

-Szia Bambi.-köszönt unottan a legjobb barátom és ledobta magát mellém a padra, ami a kampusz udvarán foglalt helyet.

-Szia, mivan?-grimaszoltam egyet és a baseball sapkájára ütöttem.

-Semmi, mi volt otthon Jason-nel?-oh... az öcsém nem fogadta jól, hogy kiderült az esti kiruccanása, illetve rajtam csattant az ostor, pedig nem én mondtam el anyáéknak.

-Azt hiszi én köptem be, kivan rám és a szokásosnál jobban utál, mert nem mehet egy hétig sehová suli után.

-Az öcséd elmehet a faszba, ha nem te mondtad el a szüleiteknek, akkor mit hisztizik? Már azóta beverném a képét, mióta először hallottam, hogy hogy beszél veled.-Dean az asztalra dobta a cuccait, odatámaszkodott és a szemembe nézett. Hihetetlen volt, hogy még így is képes volt engem védeni, miután kihasználtam.

-Dean engem nem érdekel, tudom, hogy milyen. Ez van. Ezzel kell együtt élnem.-mondtam neki, le sem véve a szemünket egymásról.

-Laney ez nem olyan dolog, amibe csak úgy bele kell törődnöd.

-Nem akarok vele erről beszélni, nem értheted, nyilván a te tesóddal nem ilyen nehéz.-mondtam meggondolatlanul.

-Nem, de neki velem igen.-összeszorította az állkapcsát és idegesen figyelt.

-Tudom, bocsánat. Ezért is, meg a tegnapiért is.-képes voltam elnézést kérni, pedig akármennyire gondolkodtam rajta egész éjjel, mindig arra jutottam, hogy nem fogok. Sem tőle, sem mástól.

-Pontosan olyan vagy.-mért végig szemérmetlenül.

-Mégis milyen?-fontam össze a karjaimat magam előtt.

-Mint a neved, Delaney.-felvette az asztalról a cuccait, majd mintha itt sem lett volna távozott. Magamra hagyott a gondolataimmal, amik egyre inkább körülötte cikáztak.

-Haló, Delaney-t hívják a Földről!-Owen keze előttem hadonászott, de egy percig sem figyeltem rá. Felálltam, majd ahogy a szememmel a fiút kerestem meg is találtam az edzőjével és egy szőke szépséggel beszélgetni.
A fura érzés hirtelen elmúlt és rögtön a legjobb barátom felé fordultam.

-Ki az a nő?-nem túl szép arcot vágtam, de nem mindig tudom leplezni a gondolataimat.

-Először is neked súlyos hangulatingadozásaid vannak, másodszor pedig az az edző lánya.-nevetett magában és valószínűleg hülyének nézett. De kit érdekel, nézett már ennél hülyébbnek is.

-Remek, szép lány.-vágtam oda, majd egy utolsó pillantást vetve rájuk elmentem az ellenkező irányba, ahol viszont Akkával futottam össze.
-Ne most.-szóltam rá, amint kinyitotta a száját. Nem akartam beszélgetni vele, illetve senkivel sem. Az óráim nagy részét úgy töltöttem, hogy semmit sem jegyzeteltem és tök máshol járt az agyam, mint ahol kellett volna.

A helyzet az volt, hogy Dean-t folyton azzal a lánnyal láttam, az összes edzésükön ott volt egy héten keresztül. És mivel párhuzamosan szokott lenni az enyémmel, így nekem is szerencsém volt hozzá párszor. A hét utolsóján pedig olyan rendes volt Dean, hogy bemutatta nekem.