Ő csak egy barát (Meklod ff.)

Emlékek

2021/12/15

Pár órával ezelőtt jelent meg az új dal. De amióta feltöltöttem nem is figyeltem a reakciókat. Lenémítottam a telefonomat, tőlem szokatlan módon, és eljöttem otthonról. Hogy hova? A kórházba. Nemrég érkeztem meg. Zoé állapota változatlan, nincs magánál, de az értékei nem stagnálnak.

Ahogyan beléptem a 212 teremben, ahol feküdt, összeszorult a szívem. Napok óta, sőt hetek óta nincs magánál, legalábbis ha nem számoljuk az a néhány percet. Leültem mellé az ágyra és csak bámultam mozdulatlan arcát. Késztetést éreztem, hogy megsimítsam sápadt ajkát, pont úgy, mint amikor utoljára magánál volt, a csókunknál. De azonnal szidtam magam már csak a gondolat miatt is, és elkaptam a tekintetem. Lehunytam a szemem és próbáltam magyarázatot keresni, csakhogy valaki megszakított.

- Matyi - hallottam meg, gyenge, halk hangját.

Másodpercek töredéke alatt nyitottam ki a szememet és néztem rá.

Ott ült velem szemben és bámult rám. És mielőtt még megölelhettem volna, közelebb húzódott és megcsókolt. Ezzel teljesen meglepett. Váratlanul ért, de úgy voltam vele, hogy most bármibe bele megyek, csak legyen magánál. Így a nyelvcsatánk eléggé elhúzódott. Majd hirtelen elemelte ajkait, le majd fel, emelte pilláit. Ezt követően hátrazuhant és ismét becsukta szemeit.

- Kérlek, ne hagyj itt - könyörögtem könnyes szemekkel. - Nem bírom nélküled. Tudom elkurtam de...

Elnémultam. Egyszerre ömlött ki belőlem minden. Az elmúlt hetek felgyülemlett eseményeinek reakciói feltörtek belőlem, és egy érzelemben mutatkoztak meg. Gyenge voltam, amit még magamnak is nehezemre esett bevallanom. Nem bírtam. Annyi minden kavargott bennem, Zoén kívül is, hogy összegyűlt és egyszerre jött ki. Túl sok dolgot akartam vele megbeszélni, de nem tudtam, és ez felzaklatott. És mivel most a környezetemben mindenki Zoéval volt elfoglalva, nem tehettem meg, hogy őket „zaklatom" ezzel. Eltűnt a fény az alagút végén, és teljesen besötétedett, az fényem is kihunyt.

Időközben leültem a földre és a fejemet nekitámasztottam az ágy szélének. Nem tudtam, hogy meddig leszek itt, de itt akartam lenni.

- Nem kurtad el - szólalt meg.

Szememet megtörölve néztem rá, mert nem akartam elhinni, amit látok, nem akartam azt, hogy megint tévhitben éljek. Pedig jól láttam. Zoé felém fordult az ágyon és összekuporodva bámult rám. Így megfogtam kezeit és csak meredtem rá. Hosszú percek teltek el mire beértem a látvánnyal, és volt annyi jelenlétem, hogy szóljak egy orvosnak.

- Maradj itt, és ne csinálj semmit! Mindjárt jövök! - szóltam rá, majd kiléptem az ajtón és futni kezdtem a folyosón, egy orvost vagy nővért kutatva.

Miután szóltam a recepciósnak, hogy mi történt rájöttem, hogy Gabi még nem tud semmit, így gyorsan kikerestem a számát, és tárcsázni kezdtem.

- Gyere ide most rögtön! - mondtam neki, amikor hallottam, hogy fogadta a hívásomat.

- Hova?

- A kórházba, felébredt Zoé.

- Tényleg? - kérdezte meglepetten és boldogan.

- Igen. Gyere, amilyen gyorsan csak tudsz, én megyek, mert jön az orvosa, és beszélni akarok vele.

- Indulok - felelte, majd már csak a csipogást lehetett hallani, ami azt jelentette, hogy letette.

Beléptem a kórterem ajtaján, mert miközben Gabennel beszéltem visszajöttem. A szobában Zoén kívül két orvos volt.

- Sziklai Mátyás - nyújtottam kezet előbb az egyik majd a másiknak, miután ők is bemutatkoztak folytattam. - Mit lehet tudni? Jobban van? Várhatóak újabb kómák? Mikor jöhet haza? - kezdtem bombázni őket kérdésekkel.

- Az állapota javult, az itt töltött napok óta most a legjobb. Kisebb rosszullétek még előfordulhatnak, de ájulás szintjére nagyon alacsony az esély. Holnapig még biztos bent tatjuk, hogy megfigyelés alatt lehessen, utána hazamehet - válaszolta meg az egyik orvos sorjában a kérdéseimet, még a másik Zoét vizsgálta.

- És szorul valamilyen kezelésre, vagy ellátásra? Kapni fog gyógyszereket?

- Egy-két hétig kellesz szednie gyógyszereket, nagyrészt antibiotikumokat. Valamint egy hónap múlva vissza kellesz jönniük egy kontrolra a biztonság kedvéért.

- Mire kell figyelnünk? Mit csinálhat, mit nem? - gyűjtöttem tovább az információkat, hiszen mindent tudni akartam.

- Semmi képpen ne erőltesse meg magát, cipekedéssel és hasonlókkal. Nem kell az ágyban maradnia egész nap, de pihenjen, és persze napi fél-másfél óra sétálás belefér. Nem tudom, mivel foglalkozik a hölgy, de esetleg az ünnepek után is otthon maradhat, ha úgy érzik.

- Modell.

- Ez esetben nem feltétlenül szükséges, de ha gondolja, nyugodtan pihenjen tovább. A papírokat holnap odaadjuk a kiutalóval együtt.

Beszéltünk még néhány szót majd elmentek. Nemsokára Gabi is megérkezett így ő is beszélt Zoéval, meg velem is. Megbeszéltük, hogy holnaptól Zoé átköltözik hozzám, még kicsit jobban nem lesz, így ha bármi van, ott vagyok neki. Így miután mindent megvitattunk, otthagytuk Zoét, hogy ne erőltesse meg magát, mi pedig hazamentünk.

Lezuhanyoztam majd bedőltem az ágyamba. Abba az ágyamba, amiben hetek óta nem aludtam, de még mielőtt lehunytam volna a szemem megnéztem a reakciókat. Telis tele volt, pozitív üzenetekkel, hogy ők is át érzik, és köszönik, hogy megírtam ezt a dalt. És amikor a párnámra hajtottam a fejem, éreztem, hogy boldog vagyok.