Ő csak egy barát (Meklod ff.)

Kettőnk története

2024/08/24

Ott voltunk a Balatonon, az utolsó nyári koncertjén a fiúknak. Már elmúlt éjfél, és a srácoknak is már csak pár dal volt hátra. Én hátul a backstage-ben egyedül ültem, hiszen Viki otthon pihent, így magányosan iszogattam a vodka narancsomat és figyeltem a színpadon történő eseményeket. Egy kisebb szünethez értek a fiúk és az utolsó dal felkonfja következett.

- A következő dalt nem sűrűn szoktuk játszani, mégis ma kivételt teszünk - kezdte Matyi miután ivott pár kortyot. - Ezt a számot, amikor írtam, akkor is nagyon megérintett, de nem csak egy jelentése van számomra, mert az óta nagyon sok minden átértékelődött bennem. És ez rám nem jellemző, de megkérlek Zoé, hogy gyere fel a színpadra.

Ugyan nem tudtam, hogy mit akar, de felsétáltam a színpadra.

- Emlékszel arra az álmodra, amikor ezt a dalt énekeltem neked? - kérdezte Matyi felém nyújtva a mikrofont.

- Igen - feleltem.

- Hát, az álmok valóra válnak egyszer, ha teszünk értük, és ezt sose felejtsétek el - kiabálta a közönség felé. - Váltsunk valóra egy álmot, most a következő dallal, szóljon a Szavak nélkül - ordította Matyi.

A szemem tele lett könnyel. Visszaidéztem az álmom, és visszaidéztem azt is, amikor elmeséltem Matyinak. Az egész olyan szép volt. A szerelem, a boldogság, az élet. Minden összefonódott és jól voltam. De ahogy minden szép pillanat ez is véget ért, amikor véget ért a szám.

- Be kell valljam fiúk, lányok, hogy ez az est nagyon különleges, mert rengeteg olyan dolgot teszünk, amit nem szoktunk. Mert nem szokásom a magánéletemmel kapcsolatos dolgokat megosztani, de úgy érzem, kellenek a kivételek. Tudom, hogy nem fogom megbánni, és örökké emlékezetes lesz ez a pillanat - mesélte Matyi és újból ivott pár kortyot. - Amikor a 31. születésnapom előtt pár nappal megismertelek, nem gondoltam volna, hogy ez lesz - kezdte Matyi rám nézve. - És ugyan nagyon nehezen jött össze, de egymásra találtunk. Rengeteg mindent átéltünk együtt és sokszor segítettük ki a másikat. Megszámlálhatatlan olyan pillanat volt, ami nem csak elfelejthetetlen, hanem olyan emlék, ami rád emlékeztet. Amikor először felmerült bennem ez a gondolat, még én is meglepődtem magamon, de idővel be kellett lássam, hogy nem volt véletlen. De hogy mit is akarok mondani, és hogy miért dumálom, megint ennyit fölöslegesen? - nevetett fel. A közönség mind elnémult, ahogyan én is, és a srácok a színpadon minket néztek. - Egy kis feszítés - emelte fel Matyi a karjait, mire nevetésben törtek ki a nézőtéren. - A viccet félretéve - nézett most rám komolyan. - Zoé, lennél a feleségem?

Minden megszűnt körülöttem. A zsibongó tömeg szinte semmié foszlott engem pedig átjárt a bizsergés. Eközben Matyi előttem térdelt egy gyűrűvel, úgy hogy több száz ember figyelt minket. Kifújtam a levegőt, majd beszívtam az és elkiáltottam magam...