Ő csak egy barát (Meklod ff.)

Szád a számon

2022/05/18

Újra ott voltunk a forgatáson, körülöttünk a kamerák, a hatalmas stáb és a barátaink. Beültünk a kocsimba, majd elindultunk valamerre. Fogalmunk sem volt hova megyünk, csak gurultunk a kanyargós utakon. Megannyi mező mellett suhantunk el, a szél pedig a hajunkat borzolta. Majd egyszer csak lefékeztünk, mert az út véget ért, nem volt több aszfalt, csak a véget nem érő rét. Egy pipacsos mező volt velünk szembe, és nem kellett egymásra néznünk, hogy tudjuk, mit akar a másik. Egyszerre szálltunk ki a kocsiból, és egyszerre indultunk meg a hatalmas zöld fűszálak között. Egy kisebb dombhoz érve, bedőltünk a növények közé, és lefeküdtünk a kis lejtőre. Körülöttünk pipacsok, búzavirágok, pillangók és katicák, meg persze a csodálatos kék ég, néhány bárányfelhővel.

Nem szóltunk semmit, csak feküdtünk egymás mellett a fűben és bámultunk felfelé, a tiszta, ragyogó eget. A nap sugarai lágyan sütöttek, és szinte már simogattak minket. Csodálatos volt minden.

- Nem akarom elrontani a csendet, de valamit már régóta meg kéne tennem - mondta Matyi, majd magára húzott és megcsókolt.

Meglepett, de olyan boldogságot, mint akkor, még soha nem éreztem. Heves csókoltam vissza, és annyira élveztük a nyelveink játékát, hogy elkezdtünk a fűben hemperegni, és hosszú- hosszú perceken át, nem váltak el az ajkaink.

Megfogalmazhatatlanul boldog voltam, de tényleg, úgy igazán. Mert talán igazából nem is a szerelemre vágytam, hanem az ő szerelmére. Olyan csodálatos, amikor szeretünk, és szeretve vagyunk, és azt érzem vele, megtaláltam a boldog befejezést, nem kell félnem semmitől, nem kell, többé aggódjak...

Kirázott a hideg, amikor a hűvös szél befújt az ablakon. Fölvettem az időközben földre került takarómat, majd visszaterítettem magamra. Elnéztem jobbra, ahol egy másik kanapén Matyi alud. Megráztam a fejem, sóhajtottam egyet, majd visszafeküdtem én is.

Már órák óta csak forgolódtam és gondolkodtam, így végül úgy döntöttem kimegyek megnézni a napfelkeltét. A lehető leghalkabban próbáltam meg átmászni az emberek között és kimenni a teraszra, ami szerintem egész jól sikerült. Leültem a medence mellé és belelógattam a lábaimat a vízbe. Megannyi gondolat járta ágy az agyamat, és zaklatott fel. Annak ellenére, hogy a tegnapi nap mesés volt, most egyáltalán nem voltam jól. De próbáltam elvonatkoztatni a problémáimtól, így inkább csak hátradőltem és figyeltem a változó eget.

- Miért nem alszol? - tudakolta Matyi, kísértetiesen ugyan úgy, mint a nem régi álmomban.

- Felébredtem aztán...

Kerestem a szavakat, aztán megpillantottam a felkelő napot. A hajnali órában olyannyira csodálatosnak látszott, hogy nem csak lenyűgözött, hanem le is fagytam. Annak ellenére, hogy nem ez az első napfelkelte, amit végignézek. Noha lehet, hogy az egész betudható volt a reggeli kómámnak, teljesen libabőrös lettem.

- Eljössz velem? - nézett rám Matyi.

- Hova? - kérdeztem vissza, mert kezdtem úgy érezni, hogy valóra válnak az álmaim.

- Felkelteni a többieket - nevetett fel. - Az előbb mondtam.

- Oh, persze - bólintottam.

Majd mindketten elindultunk befelé, hogy még időben leforgathassuk a maradék anyagot.