Másvilág

3. Fejezet

Épp akkor lépett ki egy fiatal lány Oliver szobájából, amikor Olivia odaért. A különleges szemű megpróbálta feltűnésmentesen végigmérni a pironkodó arcú lányt majd az öccséhez érve rá is kérdezett.

– Kihez jött az a kislány? – Kérdezte, miközben a cuccait pakolta le és csak egy gyors pillantást vetett a szürke hajú fiúra, de egyből megkapta a választ.

– Hozzám. – Motyogta Oliver ugyancsak pironkodva, mire a lány arcára elégedett mosoly húzódott.

– Majd nekem is mutasd be. – Kuncogott és helyet foglalt a betegágy melletti széken. – Van valami fejlemény a betegséggel kapcsolatban?

– Azt mondták javulok.

– Na, az tök jó. Időpontot mondtak, hogy mikor mehetsz haza?

– Még ugyan az áll, mint eddig.

– Értem.

– Sarah miért hívott múltkor? – Kérdezte a fiú lelkesen.

– Mert elintézte nekem, hogy azzal a fiúval keringőzzek majd a szalagavatón, aki tegnap jött. Azt mondta nagyon helyes, de szerintem nem annyira. Ma még meg is kért, hogy ne vele táncoljak.

– Bunkó.

– Az. Azt hajtogatta, hogy ő nem tud táncolni, de nem mintha én tudnék. Meg amúgy is! Jobb, ha a rosszabb táncosok jobbakkal táncolnak, mert akkor többet tanulnak. Ezért sem értem, mit van úgy oda. Ha utál akkor legalább ne tenné ilyen feltűnően.

– Nagyon felhúztad magad rajta. – Mosolygott Oliver szórakozottan.

– Lehet. – Olivia durcásan karba tette a kezeit és az ablakon túli utcát kezdte el vizsgálni. – Én nem értem ezeket a fiúkat. – Oliver továbbra is csak mosolygott, majd egy kis idő után átkarolta nővérét.

– Ne rágódj ezen. A fiúk hülyék.

– Akkor te is az vagy.

– Igen, tudom. – Vigyorgott kócos tincsei alól Oliver.

– Nem is. – Nevetett a lány és összeborzolta öccse grafitszürke haját.

Csak pár perc kellett és Oliver már nagyban aludt, fejét a nővére ölébe hajtva. A fekete hajú folyamatosan simogatta a fiú fejét és közben az ablakon bámult ki.

Olivia nem nagyon gondolt semmire, hanem csak figyelte a járókelőket, ahogy a kirakatokat bámulják, a felső utcán várnak a villamosra, vagy éppen csak azt nézik, hogy mi van alattuk az üveges járdán.

Pár óra múlva a lány gyengéden áthelyezte a testvérét a párnára és elindult hazafelé. Az egyre hidegebb idő miatt egye többet kellett a villamost használnia. Nem a villamossal volt a baj, mert az elég modern volt, hanem azzal, hogy ezeket a távokat szívesebben tette volna meg futva vagy biciklivel. Viszont beteg sem akart lenni, így 5 C° alatt már nem nagyon sportolt a szabad levegőn.

Ahogy leszállt a villamosról, a kiégett lámpákkal teli utcán elindult a lakása felé. Az egyszobás kis lakás elég messze volt a villamosmegállótól. Sokan fel is szálltak a buszra, hogy ne kelljen annyit sétálni a sötétben, de Olivia nem így tett. Ő nem félt sem a sötéttől, sem attól, ami benne volt. Szeretett mozogni, így ő mindig gyalog tette meg azt a bizonyos távot.

Nem nézelődött, hiszen már annyiszor látta ezeket a házakat, hogy már megunta. Azonban mégis feltűnt neki, a sötétben egyre közeledő alak, aki két kutyát vezetett. Ahogy közelebb ért, meg tudta állapítani, hogy az alak egy igencsak csinos szőke lány, két dobermann-nal. Alaposan végignézte a tőle nem messze haladót, mert valahonnan ismerősnek tűnt neki, de nem tudta honnan.