Másvilág

17. Fejezet

Ahogy az űrhajó megérkezett a bolygó mesterséges légköre fölé, lassabb tempóra kapcsolt és ereszkedni kezdett. Míg maga az utazás csak egy órát vett igénybe, a leszállás fél óra volt. az utasok azonban nem türelmetlenkedtek, inkább izgatottan bámulták az eléjük táruló ismeretlen látképet, ami első pillantásra a bojgatlan természet látszatát adta.

A Clev, a Sal bolygó legnagyobb holdja volt és egyben a katonai főhadiszállás. A hold körül nitrogén, oxigén, argón és szén-dioxid kibocsátásával egy légkört hoztak létre, ami hasonlít a Földéhez. Azonban az arányok nem pontosan olyanok, mint nálunk, ezért csak a növények tudnak a felszínen élni. Az emberek egészsége tartósan károsodhat, ha sokáig vannak a szabad ég alatt. Aki mégis kiment, kapott egy oxigénmaszkot, ami biztosította a megfelelő minőségű gázkeveréket.

A levegő rossz minősége miatt, amit csak lehetett a föld alá építettek: gyárakat, hangárokat, raktárakat, irodákat, szobákat, edzőtermeket... A felszínen gépesített mezőgazdaság és megújuló energiát hasznosító erőművek működnek, amiket évente legalább egyszer ellenőriztek. Valamint a légvédelmi rendszer és a leszállópályák tarkítják az amúgy háborítatlan, hegyvölgyes tájat.

Ahogy a lapos űrhajó földet ért: nagy gőzzel kinyitotta az ajtókat és kiléptek a turisták. Az űrhajó mellett álló katonák mindegyik érkező kezébe nyomtak egy asztmások által használt készüléket, amibe időnként bele kellett szívniuk, hogy megkapják a szükséges levegő keveréket. Azután az egyik domboldalba vájd lejárathoz mentek, ahol átnézték a csomagjukat és a ruhájukat, nehogy bevigyenek valamilyen fegyvert vagy robbanóanyagot. A sor lassan haladt, így a szintén jövevény fekete hajú lánynak volt ideje körbenézni.

A hatalmas leszállópályarendszer közepén magasodott az irányító torony, ahonnan a repülőket és űrhajókat irányították. A lapos terepet dombok vették körbe, amik kisebb-nagyobb alagutakkal voltak tarkítva. Az alagutak lejárók voltak a föld alá, és ezeken keresztül hozták ki és vitték be a különböző járműveket. A dombok tetején és kifelé eső oldalán apró, lyukszerű ablakok voltak, amik a katonák szobáiba engedtek egy kis természetes fényt, hogy ne őrüljenek meg a sötétben.

A többszemélyes szobákat egy nagy folyosó kötötte össze, aminek a plafonján szintén ezek a kis üveggel lezárt lyukak voltak és itt ezek adták lámpa helyett a fényességet. Ezt a technikát használták a főhadiszállás minden részén, ahol csak lehetett. A napfénynek és a talaj belső hőjének köszönhetően nagykapacitású fűtőrendszerre sem volt szükség, így elég környezetbarát volt az egész létesítmény.

A fekete hajú lány sorra került, és őt is átnézték, ahogy mindenki mást, majd a többi jövevénnyel együtt beszállították egy nagykapacitású panorámaliftbe, ami levitte őket a hatalmas mesterséges barlang aljára. A barlang belső tere két részre volt osztva: a terület háromnegyedén haditechnikai járművek foglaltak helyet, míg a maradék 1 negyeden sportpályák voltak és egy kert, fákkal.

A jövevények a kert felé indultak el, aminek végén a falba vájva helyezkedett el az aula. Az öt szintet igénybe vevő helyiség belülről minden oldalon fehérre volt mázolva és néhol zöld növényekkel esetleg üveggel díszítették, így tágas és modern hatása volt.

Az aulából kétoldalt a lépcsőházon keresztül lehetett eljutni a többi szintre, amik szintén a barlang falába voltak vájva. Az aula a recepció mögött egy nagy falban végződött, ami kiállítótermeket rejtett a turisták szórakoztatására. A második szinten is ilyen termek voltak, csak ott a recepció helyett egy folyosó volt, ahová az üvegből készült panorámalépcsőn lehetett feljutni.

A turisták ahogy beléptek, egytől egyig elámultak és a fejüket forgatva sétáltak el a recepcióig, ahol kaptak egy kártyát, ami azokat az ajtókat nyitotta, ahová bemehettek. Mivel a fekete hajú lány nem turistaként, hanem gyakornokként érkezett, így ő egy olyan kártyát kapott, amivel majdnem mindenhova bemehet.