Másvilág

22. Fejezet

Beletelt pár pillanatba, mire a különleges szemek hozzászoktak a homályhoz. Az üres raktárban csak a vészkijáratot jelző zöld fények világítottak, ami kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a lány egyből felfogja, hol van.

A kopott polcok közötti térben állt, és valamilyen fekete trutyi ölelte körbe. Megpróbált mozogni, de a folyadék sűrűsége és ragacsossága ezt nem tette lehetővé. Jobb ötlet híján az árnyakat kezdte el kutatni, hátha meglátja, honnan ered a kátrány.

Az egyik sarokból léptek hallatszottak, majd nem sokkal később megállt Oliviától nem messze egy magas alak. A lány egyből felismerte az illetőt, mivel múltkor is hasonló körülmények között találkozott vele. A különbség csak az, hogy a különleges szemű most meg volt kötve.

– Michael? – Minden jel ellenére kételkedve ejtette ki a vele szemben álló nevét, mire az alak még közelebb lépett. – Mi ez? – Utalt a lány a helyzetre.

– Be akartál árulni. És én azt nem hagyhatom. – A fiú arcán egy gyengéd mosoly ült, de mögötte ott lappangott a rossz szándék.

– Tehát tényleg te vagy a besúgó.

– Igen, jól tudtad. – Michael most már csak pár lépésnyire volt a lánytól. – Okos vagy, de nem mindig arra használod az eszedet, mint kellene.

– Mindig is ilyen bunkó voltál? – Tette fel Olivia sértődötten a kérdést.

– Fogalmazzunk úgy, hogy van egy ilyen oldalam is. De elég legyen a kérdésekből. A tanácstagnak szüksége van rád, ezért velem jössz. – A kátrány megszorította a lányt, de Olivia nem adta meg magát. Amíg csevegtek, sikerült sebet ejtenie magán, és most végre elérte azt a kristálymennyiséget, amivel már támadni is tudott.

Egy pajzsot hozott létre maga körül, amit folyamatosan tágítani kezdett, hogy eltolja a fekete masszát. Amikor Michael felfogta, hogy mi történik, elégedetten elvigyorodott és visszahívta a testébe a lányt fogva tartó kátrányt.

– Csak nem harcolni akarsz?

– Alan azt mondta, hogy már felvehetem veled a versenyt.

– Akkor hadd lássam! – Michael kétoldalra szárnyszerűen kiterjesztette a fekete trutyit és magabiztosan várta a lány támadásait. Olivia a háta mögött lévő gyémántból kristályokat választott le, amiket hegyesre formázott, majd a fiú mellkasa felé hajigált. Mindegyik betalált, és mélyen fúródott Michael kidolgozott izmaiba. – Nem rossz. – Kuncogott a fiú és a képviselete segítségével elnyelte a gyémántokat. Olivia szörnyülködve nézte végig, ahogy a kristályok eltűnnek és a sebek is begyógyulnak, amiket korábban ejtett.

Annyira lesokkolt, hogy az érkező kátránycsápok elkapták, de ezt a saját hasznára fordította. Így közelebb került Michaelhez, és egy ügyes ugrással a nyakában termett. Lábaival fojtogatni kezdte, miközben lefogta kezeit és teljes testsúlyával azon dolgozott, hogy a földre húzza.

Hangosan koppantak a padlón, de amikor Olivia a következő támadást végezte volna, Michael elkapta a kezét és maga alá gyűrte a lányt. Olivia egy hasbarugással védekezett, amit egy gyémánt szurony erősített meg, azonban a fiú meg sem rezzent. Vággyal telve figyelte a maga alá szorított lány küszködését, és végignyalt a saját ajkain. Az a kép tárult elé, ami annyiszor kísértette, és amitől vélhetően már meg is őrült.

– Mennyit küzdöttem ellene, és most végre itt van. – Olivia arca felé kezdett el hajolni, és a fájdalmasan szorító kezei is most felfedezőútra indultak a lány testén, amit az áldozat ki is használt. Öklét a képviseleteként szolgáló kristályokkal erősítette meg, és egy akkorát behúzott Michaelnek, hogy egészen a falig gurult. – Milyen harcias kedvedben vagy. – Morogta feltápászkodva a földről.