Másvilág

14. Fejezet

– Nem igaz, hogy még a szalagavató napján is tanulni kell. – Morgolódott Olivia, miközben a táskájába pakolt. Sok lány kihagyta azt a napot, hogy el tudjon menni sminkeshez meg fodrászhoz, de Olivia ezt nem engedhette meg magának.

Nemrég utalta át a kórháznak az ellátás költségét, amihez a saját zsebpénzéből is hozzá kellett tenni egy kicsit, ezért most nem volt pénze drága sminket meg frizurát csináltatni. Úgy gondolta, hogy majd egyedül megoldja, vagy megkéri Carolt, hogy segítsen neki.

A fiúk csodálkozva súgtak össze, amikor a fekete hajú lány a szokásos copfjával beállított és leült a helyére. Azon viszont senki sem lepődött meg, hogy Sarah nem jött be, mivel ő lehet milliókat is költött arra, hogy tökéletesen nézzen ki aznap este, Olivia azonban nem érzett késztetést az ilyen dolgokra.

Inkább csak élvezte, hogy nincs jelen az a zavaró tényező, aki gyűlölködő tekintetével szinte lyukat éget a hátába. Élvezte, hogy nincs, aki kigáncsolja, teljesen véletlenül leöntse valamivel, vagy sajnos bezárja a vécébe.

Gyerekes dolgok ezek, de Sarah így próbálta tönkre tenni Olivia maradék fél évét és élvezte, amikor a lány mérgesen nézett rá, majd elsétált. Mondhatni zaklató volt a javából, főleg azok után, hogy Olivia a földbe tiporta, a kis küzdelmükkor.

A legtöbb, amit a fekete hajú lány tehetett, az a figyelmen kívül hagyás volt, hiszen ez bizonyult a leghatásosabbnak egy énközpontú díva ellen.

Így hát Olivia most egy halvány mosollyal az arcán járta a folyosókat és memorizálta az iskola minden egyes szegletét, hogy a szalagavató utáni vizsgaidőszakban is emlékezzen rá.

Nem mintha annyira feledékeny lett volna. Inkább emlékgyűjtésként, vagy emlékek felidézéséért ment végig minden folyosón és kukkantott be minden terembe. Még a legfelső emeletre is felment, ahol az eddigi évei során soha nem járt még. Érdeklődve haladt végig a szokatlan falak között és figyelte, hogy milyen más, mint a többi szint. Valahogy sokkal világosabb és tágasabb volt. Lehet azért, mert nem volt már több lépcső fölfelé... Ki tudja?

Olivia minden ablakon kinézett és csodálattal figyelte, hogy ilyen magasról teljesen másnak tűnik minden. A látvány, hogy milyen messze ellát megmosolyogtatta.

Amikor elfogytak az ismeretlen ablakok és termek, a tablókat kezdte el vizsgálni. Ezen a szinten inkább a frissebbek lógtak, így felismert pár híresebb nevet, akik még oda jártak, amikor ő jött.

Egy rózsaszín hátterű kép megfogta a tekintetét. Érdeklődve lépett közelebb a szokatlan színű tablóhoz, amin többnyire párosával helyezkedtek el a képek. Középen, a tanárok alatt nagy szivecskékbe voltak beleszerkesztve fiúk és lányok szélesen mosolygó képei. Mindegyik párocska alatt volt egy kifejezés, ami az ő kapcsolatukat jellemezte. Voltak baráti párosok, de voltak szerelmesek is, piros szívvel összekötve. Olivia szórakozva nézegette a képeket, amíg fel nem tűnt neki valami. A diákok páratlanul voltak ezért a kép sarkában ott virított egy szőke lány fényképe, akihez senki nem kapcsolódott. Nem volt semmi megjegyzés a leragasztott arcú lány képe alá írva, csak a neve: Carol Histria.

Olivia csupán kíváncsiságból lekaparta az üvegre ragasztott matricát, mivel érdekelte, hogy hogy nézhetett ki az a lány, akit senkihez sem kapcsoltak.

Amint meglátta a szőke lány unott, undorodó arcát, megállt benne az ütő. Nem a véletlen műve volt az az aranyszőke dús frufru, az alóla csillogó sárga rókaszemek, a temérdek fülpiercing és a név: Carol.

Az a lány nézett Oliviára az üveg mögül undorodva és egyedül, aki mindig kedves mosollyal köszönti és folyton nevet. A fekete hajú hátra lépett pár lépést. Az az arc, régi emlékeket idézett fel benne, még az első évéből, amikor beragadt a vécéajtó és hallotta az idősebbeket beszélgetni: