Másvilág

5. Fejezet

A kiégett utcalámpák gyér fényében ismét megjelent egy alak, két kutyát vezetve. A világító nyakörvek élénk színei a lány szemeiben is megcsillantak, amit most a szél miatt fekete tincsek takartak el időként.

Ahogy tekintetét a közeledő alakra emelte, oda kellett nyúlnia, hogy eltűrje a füle mögé a zavaró hajtömeget. Pontosan tudta, hogy az az alak jön vele szembe, akivel múltkor ilyenkor találkozott, mert az aránytalanul széles csípőjéről egyből felismerte. Viszont nem tervezett vele leállni beszélgetni, mint legutóbb, hanem csak egy bólintással elintézte és ment is tovább.

– Láttalak táncolni! – Szólt utána a szőke hajú lány, aki a két kutyát sétáltatta. Olivia megfordult és kedvesen bólintott. – Nagyon ügyes vagy te is, meg a párod is.

– Köszönöm. – Mosolygott tovább a fekete hajú.

Nem volt túl sok kedve beszélgetni, de a szőke lány érdeklődése nem engedte a lelkiismeretének, hogy egy szó nélkül otthagyja. Pedig amilyen rossz kedve volt, simán megtette volna, ha a szőke nem azzal a bájos mosollyal és elképesztően gyönyörű, nagy szemekkel néz rá.

– Csak halkan mondom, hogy szerintem te sokkal jobban táncolsz a párodnál. – Mosolygott telt ajkaival.

– Haha! Ezen nem lepődöm meg! Elvégre még arra is megkért, hogy táncoljak mással, mert ő annyira nem tud. Ezt most el fogom neki mondani, hogy szerinted is jól csinálja.

– Oké. – Nevetett a szőke, lehunyva sárgás rókaszemeit.

Az egész lány Olivia szöges ellentéte volt. A testfelépítése, az ékszerei, a frizurája, a sminkje, a ruhái mind arról árulkodtak, hogy lány a javából, nem úgy mint Olivia.

– Kíváncsi vagyok, hogy mit fog reagálni. – Abbahagyta a nevetést és mondhatni, már túl komolyan nézett a fekete hajúra.

– Na, arra én is. – Nevetett Olivia. – Majd elmondom, amikor legközelebb találkozunk.

– Oké. – Bólintott lelkesen a szőke, majd intett és elsétált, pont, mint múltkor. Olivia is hasonlóan tett. A gondolataiba temetkezve sétált a sötétben, a térkő csatlakozásainál kinőtt növényeket figyelve.

Olyanok jártak a fejében, mint „miért ilyen kedves már az első találkozásnál?" vagy „valahonnan nagyon ismerős" vagy „furcsa, hogy ennyire személyeskedő". Végül mindent összerakva, egy földreszállt angyalként könyvelte el a szőke lányt, aki minden este két dobermannt sétáltat.

---

– Egy-két-há! Egy-két-há! És fordul! Egy-két-há! Egy-két-há! – A zene leállt és ezzel együtt a párok is elengedték egymást. Mindenki kíváncsian nézett a tánctanárra, hogy mit szól a teljesítményhez. – Nem rossz. De lehetne jobb is! – A végzősök egy nagyot sóhajtottak. – Elölről! – Sétált a hangfalhoz és újra elindította a zenét. Mindenki koncentrált, hogy semmit se rontson el, mert akkor megint elölről kell kezdeni, és nem mehetnek haza.

Oliviának azonban mindig is könnyen ment a különböző mozgások megtanulása, így ő már stresszelt annyit. Elengedte magát és kuncogott a többiek darabos lépésein. Mindennek ellenére nem volt valami kifinomult mozgása, nem tudott könnyedén lépkedni, mint ahogy azt elvárnánk. Leginkább ezért nem tartotta magát jó táncosnak sem.

A zene ismét leállt, a fekete hajú lány pedig felpillantott a lelátóra, és szembe találta magát azokkal a sárgás rókaszemekkel. A szőke lány boldogan tapsolt és szélesen mosolygott. Olivia nem tudta megállni, hogy ne nevesse el magát.

– Mi ilyen vicces? – Lépett oda hozzá Michael.

– Oh, Michael! Mondani akartam neked valamit. – Fordult a fiú felé Olivia. – Az a szőke lány ott a lelátón azt mondta, hogy jól táncolsz. – Michael kérdőn nézett az előtte állóra, aztán felemelte tekintetét a szőkére, aki továbbra is csak mosolyogva ült.