Másvilág

20. Fejezet

Elérkezett a beavatás napja. Már reggeltől fogva nagy volt a nyüzsgés mindenhol, hiszen egyre több kadét érkezett, akik mind izgatottan várták a délutáni ceremóniát.

Olivia is nyugtalan volt, hiszen ez egy fontos lépés volt az életében. Azóta erre készült, mióta kiderült, hogy a gyémánt képviselője. De valahogy még sosem gondolt bele, hogy milyen lesz majd hivatásos katonának lenni. Még nem tudta elképzelni milyen lesz, ha tényleg veszélyben lesz az élete. Ha majd tényleg fegyvert kell ragadnia és valaki életére törnie... Nem gondolt bele, és nem is akart. Elvégre elég lesz majd akkor dilemmázni rajta, amikor abban a helyzetben lesz.

Viszont az apró bizonytalanságot, ami benne motoszkált, már nem tudta ilyen egyszerűen leküzdeni. A tanács szava szent és sérthetetlen. Mindegy mit mond a lelkiismerete, szót kell fogadni, teljesíteni kell a parancsot. Legyen az jogtalan bebörtönzés, vagy mészárlás. Legyen az egy merénylet vagy öngyilkos küldetés.

Visszataszítónak hangzik, de ez a katonák dolga: teljesíteni a parancsot, legyen az bármilyen agyament vagy lehetetlen. Legfeljebb odavesznek, többet úgysem tehetnek. Életüket áldozzák a hazáért, azért, hogy a leszármazottjaik majd hősként emlékeznek meg róluk. Hogy az utánuk következőknek jobb életük legyen.

Ez hajtotta azokat, akik most ott álltak a tükör vagy a szekrény előtt és nagy sóhajtásokkal próbálták elhessegetni minden félelmüket és izgalmukat.

A fekete hajú lány is így tett. Már sokadjára nézett vissza a tükörbe, hogy biztos legyen megjelenésében. Minden alkalommal kivette és újra visszatűzte azt a kövekkel kirakott csatot, amit még az egyik születésnapjára kapott a bátyjától. Nem hordta gyakran, mert egy kincsként tartotta számon, de a beavatás megfelelő pillanatnak tűnt a kis dísz viseléséhez.

– Nézzenek oda, a természetes szépség. – Jegyezte meg irigykedően Angelina, aki már harmadjára vasalta ki a haját, és próbálkozott meg megint egy új frizurával. Már egy ideje a tükör előtt állt és próbálta a saját stílusához igazítani a katonai egyenruhát, de nem úgy tűnt, hogy sikerül neki.

Bezzeg Sarah! Sarah csak a szokásos rutinját végezte egy kis izgalommal elhintve. Ő nem maga a ceremónia meg a változás miatt izgult, hanem mert kíváncsi volt, testvére, Lewis elhozza-e majd a barátnőjét. Emmának akart jó benyomást tenni, mert tudta, hogy az ő fejében Sarah még mindig az az elkényeztetett díva.

Csak, hogy Helenről is essen szó, ő próbált minél természetesebben viselkedni, bár látványosan remegtek a kezei. Ezt folytonos mozgással próbálta elrejteni: körbe-körbe ugrált, táncolt, futkosott. Zavarta, hogy hülyének nézik, de nem akarta, hogy a lányok megtudják, nem is olyan higgadt minden helyzetben, mint ahogy mutatja.

– Miről beszélsz? – A fekete hajú felnézett a könyvéből, amit jelen pillanatban nyugtatóként használt, annak ellenére, hogy nem fogott fel belőle semmit a folytonos hangzavar miatt.

– Te így is tökéletesen nézel ki, én meg akármennyi alapozót kenek magamra, mindenhogy boszorkány vagyok! – Hisztizett az arcát tapogatva a vékony lány.

– Segítsek? – Dugta ki a fejét a fürdőből Sarah, kezében ecsetekkel.

– Te nekem ne! – Angelina hisztérikus hangnem keretében bemutatott a vörösnek, aki erre majdnem ugrott. Szerencsére visszafogta magát és egy nyelvnyújtással visszazárkózott a fürdőbe, még mielőtt a szürkés hajú lány megdobálta volna.

– Ó! Mindjárt idő van! – Ugrott meg Helen, amikor az órára pillantott, mire a vörös felkiáltott.

– Basszus! Mindjárt leszáll Lewis űrhajója! – Villámsebességgel kezdte a bakancsát húzni.