Másvilág

23. Fejezet

A lány hosszú pillái lassan nyitódtak fel. Eleinte homályos volt a látása, így nem fogta fel mi történik körülötte, de amikor meglátta a piros fényeket mindent megértett. Akkor már hallotta a zúgást, a szirénát, a lövések hangját.

A gyönge kötés a kezén pár mozdulat után meglazult, így ki tudott szabadulni. Megpróbált lábra állni, de a folyamatosan rázkódó gép ezt nem tette lehetővé. Térden kúszva közelítette meg az ajtót, ami találatok miatt behorpadt és még több szennyes levegőt engedett be. Olivia próbált csenden lenni, de a felszálló füst köhögésre késztette, amivel lebuktatta magát. Michael feszülten pillantott hátra, hogy megbizonyosodjon, milyen állapotban van a lány.

– Itt van egy oxigénmaszk. – Biccentett a másodpilóta ülése felé. Olivia odamászott és nagy levegőket vett.

– Nem tudtam, hogy a gyilkosok ilyen kedvesek szoktak lenni. – Jegyezte meg a lány, amikor kellő minőségű levegőhöz jutott.

– Nem áll érdekemben megölni téged. – Michael továbbra is a hajó levegőben tartására koncentrált.

– Akkor miért vagyunk ilyen életveszélyes helyzetben?

– Ha nem jöttél volna oda hozzám a beavatás után, akkor most minden rendben lenne.

– Akkor nyugodtan rabolhatnál embereket?

– Nem én rablom az embereket.

– Akkor most mit csinálsz?

– A menekülésem érdekében felhasznállak.

– Ennyit jelent neked a barátságunk?

– Nem tudtam, hogy barátok vagyunk.

– Ne forgasd ki a szavaimat!

– Nem forgatom ki.

– Dehogynem! Oké, hogy nem álltunk egymáshoz közel, de attól még jóban voltunk. Ha nem is barátok, de a haverok szintjét már elértük.

– Olivia, túl sokat képzelsz belém. Túl sokat vársz tőlem.

– Ezt meg hogy érted?

– Elvárod tőlem, hogy normális emberként viselkedjek, amikor most is egy feketebiznisz tagja vagyok.

– Elvárom, mert azt hittem, normális vagy.

– Már hogy lehetnék az? Büntetett előéletem van.

– De én ezt akkor, amikor megismertelek, még nem tudtam. És akkor is rendes voltál velem, amikor megtudtam... .

– Túlságosan bízol bennem. Te nem tudod, hogy ki vagyok valójában, ezért megbízol bennem.

– Miért, ki vagy?

– A kátrány, a bűn, a feketeség képviselője, aki akármennyire próbálkozik jó lenni, mindig felemészti a rossz. – Olivia elhallgatott, mire a fiú folytatta. – Mindig is tudtam, hogy fogékony voltam a rosszra, ezért az átlagosnál figyelmesebbnek kellett lennem. De így is börtönben kötöttem ki. Azonban ott, a legsötétebb napjaim alatt találkoztam a fénnyel. Ő mutatott rá arra, hogy nincs minden rendben velem. De ő mutatta meg, hogy van egy olyan erő, ami még rajtam is segíteni tud. Ő szembesített azzal, hogy mennyi mindent rosszul csináltam, és hogy mennyire megérdemlem a halált. És én ezt komolyan gondoltam. Annyira, hogy Alannak kellett megállítania, hogy ne akasszam fel magam. El voltam keseredve. Nem volt értelme az életemnek... . – Egy röpke pillantást vetett a mellette lévőre.

– De aztán találkoztam veled. Egyszerre voltál egy angyal és maga az ördög. Egyszerre akartalak magam mellett tudni és a pokolban lángok között elégni látni. Az őrületbe kergettél, de te ebből semmit nem vettél észre. Minden napomat megkeserítetted és alig tudtam visszafogni magam. Tudtam, hogy kinek a hatalmával állok szemben, és a lehető legjobb módszereket alkalmaztam, de nem segítettek. Az egész addig fajult, hogy eldobtam az érzelmeim. Újra értelmetlen lett az életem. És azt hittem, hogy ezzel megmenekülhetek, de nem. Akkor ragadt magával a tanácstag testében az ördög és még jobban kínozni kezdett, amikor a leggyengébb voltam. Az ürességemet kihasználva belerántott abba a végtelen szakadékba, amit bűnnek hívnak. Tudtam, hogy hol vagyok, tudtam, hogy ki tette ezt és azt is tudtam miért kapom. Tisztában voltam vele, hogy van szabadulás, de egyszerűen nem tudtam kinyújtani a kezem és megfogni azt a kötelet, amit reménynek hívnak. – Találat érte az egyik motort és az űrhajó zuhanni kezdett. – Pont így zuhantam én is. Bele a mélybe, ahonnan már nincs kiút. – Michael lehunyta a szemeit.