Másvilág

8. Fejezet

Olivia döbbenten nézett öccsére, majd bátyjára, aki ugyancsak nem értette a helyzetet.

- Oliver... Nem fogsz meghalni. - Kezdte kedvesen a lány és megtörölte a fiú arcát. - Azért vagyunk itt, azért beszélünk minderről, hogy ne halj meg. És mi mindent megteszünk érted. Szóval kérlek, ne sírj. - Hiába mondta ezt, Oliver már bömbölni kezdett és a lány nyakába vetette magát. Olivia nem tudott sokat tenni, nyugtató szavak kíséretében simogatta öccse hátát.

Noah is hasonlóan próbált cselekedni. A két nagytesó több értetlenkedő tekintetet is váltott, míg a legkisebb épp a lelkét is kisírta. Szokatlan volt Olivertől az ilyesmi reakció, hisz inkább a nyugodt és kedves fajta volt, de szerintem ebben a helyzetben ez most megbocsátható. Ki ne reagálna így?

A fiatal fiú könnyei kezdtek apadni és a rázkódása is alábbhagyott, de még mindig ugyan olyan szorosan kapaszkodott Olivia hátába.

- B-bocsánat. - Suttogta két szipogás között. - Tiszta nyál lett a pólód.

- Semmi baj. - Mosolygott a lány.

- Át fogom gondolni és megírom. Most menjetek. - Egyenesedett fel és letörölte a könnyeit.

- Rendben leszel? - Kérdezte Noah aggódva.

- Igen. - Mosolygott a fiú grafitszürke tincsei alatt. Ez a mosoly már sokkal őszintébb volt, mint az előző. Így már nyugodtabban ott tudták hagyni egyedül.

Oliver végignézte, ahogy kisétálnak és az ajtóban még intenek egy utolsót, majd figyelmét az ablakon túli világnak szentelte. Fejében ott cikáztak a gondolatok, ő pedig csak hagyta, hadd tegyenek, amit akarnak. Nem koncentrált arra, hogy akkor most mi is legyen. Arra a láthatatlan megtartó erőre bízta magát, ami eddig is végigsegítette minden betegségén és tudta, most is meg fogja gyógyítani.

Olivia arcára visszatért az a halvány mosoly, ami egész utazás alatt ott csücsült, viszont a mostani nem csupán azért díszítette a lány arcát, mert csinosnak érezte magát, hanem mert békével búcsúztak el.

A lány úgy érezte, nem bánta meg, hogy kihagyta e miatt a szokásos reggeli edzését és lehet még pár percet késni is fog az első óráról. Nem zavarta, mivel neki sokkal fontosabb dolga volt, mint az, hogy elvégezze a rutinos erősítéseket vagy a kört a katonanegyed körül, amit amúgy is minden nap megcsinál.

Ahogy belépett az osztályterembe, többen is megnézték, mivel már egy jó ideje mindig csak melegítő volt rajta. El is indultak a pletykák, miszerint randija van, csak azt nem tudták kivel.

- Mi van, csinibaba meghódítottad a herceget? - Jegyezte meg Sarah a mosdó falának dőlve. Olivia egy lenéző pillantással jutalmazta a hozzászólást, amin a vörös kiakadt. - Ne nézz le, mocskos kis patkány! Azt hiszed, hogy attól, hogy kicsíped magad, majd többen fognak rád nézni? Csak, hogy tudd senki nem fog szóba állni egy olyan kis szemét darabbal, mint te! Néztél már valaha tükörbe? Mellettem egyenlő vagy egy poloskával, amit mindenki utál! És még fel akarsz érni hozzám?! Hah! Álmodik a nyomor! - Vigyorgott gonoszan.

- Ki mondta, hogy fel akarok érni hozzád? - Fordult Olivia a díva felé. - Úgy megvetlek, ahogy vagy! - A fekete hajú megpróbált elsétálni Sarah mellett, de a vörös ezt nem hagyhatta szó nélkül.

- Igen? - Kitette a lábát, azzal a szándékkal, hogy elgáncsolja Oliviát, de nem sikerül. Maradt a B terv, ami azt takarta, hogy a hajánál fogva visszahúzza a helyiségbe és a csap alá nyomja a fejét. Ez már sikerrel járt. Olivia levegőért kapkodott, míg Sarah hangosan nevetett. - Úgy kell neked, majom! - A szórakozás annyira elfoglalta, hogy elgyengült a szorítása Olivia nyaka körül és így az áldozat ki tudott szabadulni. A lány csöpögő hajjal, mérhetetlen dühvel a szemeiben nézett a dívára. - Haha! Ha látnád magad! - Nevetett fel hangosan Sarah, de egyből elengedte a fekete tincseket.