A maffiavezér fia

1 fejezet

Első fejezet
•─────⋅☾ Sofia ☽⋅─────•

Hajnal közeledtével ismét sírógörccsel ébredtem. Gúzsba kötve csapongtam az emlékeim között, közben szapora lélegzetem lassacskán normalizálódott. De egy csaknem elfeledett pillanat állandóan előtör, lelkem mélyéről, olyan fájdalmat okozva, amikről már azt hittem sosem kell átélnem. Álmodom vele, újraélem, és minduntalan visszatérek ahhoz az estéhez, amely mára már olyan keserédes ízt öltött bennem.

Apu óvatosan fel állt az ágyamról, és apró halk léptekkel ment ki a szobából. Azt hitte alszom, de aznap éjjel nem tudtam aludni. Van az a rossz érzés, amikor érzed sőt biztos vagy benne, hogy egy rossz dolog fog történni. Nem tudod megmagyarázni csak ezt érzed.
Ez az érzés nem hagyott nyugodni, nem tudtam tőle aludni. Kikeltem az ágyból és belebújtam a micimackós papucsomba, kiléptem a szobából, és a konyha felé vettem az irányt, hogy megigyak egy pohár vizet. A kis székemet, ami abban volt segítségemre hogy elérjem a poharakat, oda toltam a pult elé és ráálltam, de még mielőtt kivettem volna a pohara hangokat kezdtem hallani a folyosó végéről, és kíváncsian eredtem a hang forrása fele. Úgy tűnt a hangok a pincénkből jönnek. Lerobogtam hát az alagsorba, de csendben nehogy észre vegyenek.
Az alagsor utolsó lépcsőfokán megálltam. És nem hittem a szememnek. Hét éves voltam, és talán nem is értettem mit látok pontosan.
Az éjszaka csendjében csak a riadt szívdobogásomat hallottam, mely egyre csak gyorsult ahogy igyekeztem csendben maradni. Az apám és egy számomra idegen, magas férfi meredten bámulták egymást, míg a kötözött és véres ember halkan nyögött a sötét sarokban. Az apám arcán nyugodtság uralta a helyzetet, melytől csak még jobban megijedtem. A lépcső végétől már csak pár lépésre voltam, amikor hirtelen apám felnézett a lépcsőre, ahol én álltam ijedten.

Aztán...teljes sötétség, a pszichológus szerint, a tudatom ilyen módon védi meg az épp elmémet. Tehát olyasmit láttam, amit az agyam nem tudott feldolgozni.
Csendes léptekkel másztam el az íróasztalomig, ahol kinyitva a kis fekete jegyzetfüzetet, írni kezdtem.

„Kedves naplóm, éppen 9 éve, hogy utoljára láttam édesapámat. Az elmúlt 3 évben pedig rá kellett döbbennem, hogy talán gyászolnom kellene, de nem érzem ezt a bizonyos gyászt, még ha valószínűtlen is, hogy még mindig él. Az elmúlt időszakban felnőttem, és azóta hogy árván maradtam, apu egykori főnöke házában kell élnem, ahol Anasztázia és Bruno két nagyon kedves ember vette át a nevelésemet. Ők pedig szintén neki dolgoznak, akár csak édesapám, a Maffia vezérnek. Bár az elmúlt években rájöttem, hogy milyen sötét emlékek ülnek ebben a házban, és mi történt azon éjszakán, még sem tudom igazán hova tenni a történteket, vagy hogy egyáltalán hová tűnt az apám. „

-Boldog születésnapot! - harsant fel egy hang az ajtóból.
Ahogy letettem a tollat és becsuktam a naplómat, Anna már mellettem állt.
-Hihetetlen, hogy már így felnőttél, és már tizenhat éves vagy! - magyarázta nagy mosollyal az arcán, a pót anyukámnak szánt legjobb barátnőm.
-Nem szeretem a szülinapomat! - pufogtam halkan, amit ő meghallott, és összeráncolt szemöldöke mellé társított egy haragos tekintetet.
-Figyelj csak...-simított egy haj tincset a fülem mögé. - Ma délután érkezik meg a főnök fia, és holnap rendeznek neki egy üdvözlő partit!
-Hu-hu, a maffia vezér fia hazatér! Csapjunk partit! - viccelődtem és közben a kezemmel teregettem a plafon irányába.
-Sofi... - nézett rám komoly arccal Ana.
-Oké, oké! - engedtem le kezeimet és továbbra is nevettem.

Nem értettem, miért olyan fontos nekem tudnom arról, hogy a maffia fia, akivel még sohasem találkoztam, hazajön.

-Most megyek, mert a ház nem tartja rendben magát nélkülem! - állt fel mellőlem. - Boldog születésnapot!-fordult vissza, még mindig mosolygós arccal.
-Többet nem mondhatod ezt a szót! Megtiltom! - fenyegetődztem, az ujjamat rázva, ő pedig nevetve csukta be maga után az ajtót.

A nap monotóniája nem szakadt meg azzal hogy születésnapom van, ugyanúgy mint minden reggel, reggelizés után kimentem a lovakhoz, azokhoz az élőlényekhez, akikhez valóban kötődtem. Nagy részben, Bruno viseli gondjukat, de én is szeretek velük lenni. Miután enni és inni adtam a három, hűséges paripának, visszaindultam a házba hogy segítsek a takarításban, illetve a holnapi parti készülődésében. Anasztázia, aki a ház egyik fő karbantartója, már türelmetlenül várt rám, hogy behajtsa rajtam ígéretemet, és segítsek neki.

-Elkéstél!-szólt rám Anasztázia mikor beléptem a mosókonyhába, és csípőre tette kezeit.
-Bocsi! - szűrtem ki a fogaim közül a szavakat, miközben sunyi mosolyt húztam arcomra.
Anasztázia meghúzta vállát, és elnevette magát. Ez a módszerem mindig beválik, vágtam elégedett arcot. A tündéri kislány mosolynak és a csillogó szemeknek, ahogy bocsánatot kérek sosem tudott ellenállni.
-Jaj te lány, rád nem tudok haragudni! - csóválta meg fejét, de aztán gyorsan ismét komolyra vette a hangsúlyt. - Na most menj még sok a dolgunk. - adta ki az utasításokat, amit én pedig szófogadóan hallgattam meg, majd elindultam hozzálátani a feladatokhoz.

Gondosan meg takarítottam az ezüst evőeszközöket, és a konyhában is rendet raktam, még mielőtt a szakács hozzá kezdene a főzéshez, majd tovább indultam.
A magán tanulmányaim mellett abszolúte semmi dolgom sem volt, így mindig örültem, ha segíthettem bármiben is a nevelőszüleimnek.
A nagyteremben éppen az asztalt töröltem le és kezdtem volna el a térítést, mikor hangos és kemény lépteket hallottam meg a hátam mögül.
-Ki ne hagyj egy foltot is! - szinte suhanó füllel hallottam meg a kellemetlen mély hangot a hátam mögött.
Hirtelen megfordultam, és ott állt Jonathan Banks, aki nem csak a ház ura volt, de a fél nyugati part maffia vezérének nevezhette magát. Először azt hittem, valaki másnak szólt, de amikor körbenéztem és senki sem volt a teremben, feltartott fejjel szembe néztem vele.
-Hát te ki vagy? - torpant meg egy pillanat erejéig, miközben rádöbbent, hogy nem ismer fel.
Ritkán teszem be a lábam ebbe a pompás kastélyba, csak akkor, ha Anasztázia segítő kezet igényel. Ezért is csak néhány alkalommal figyeltem fel a tulajdonosra, de ő még soha nem foglalkozott velem. Egy pillanatig haboztam, mielőtt válaszoltam neki, megdermedtem a félelemtől, amikor a szemebe nézett.
-Én... Sofia vagyok. Sofia O 'Kelly! - köszörültem meg a torkomat, és le is hajtottam fejemet.
Bólintott és egyszerűen elment.

Pár percig még mozdulatlanul álltam egy helyben, teljesen megijesztett ez az ember. Szinte áradott belőle a gonoszság, és rettenetesen féltem tőle, még ha ez volt az első alkalom is, hogy szóba állt velem.
A gondolat ami átsuhant rajtam, csak még jobban megijesztett. A gonosz kastélyban lakom, sosem tudhatom, hogy felébredek-e reggel vagy sem. Sosem tudom, melyik a legutolsó napom, és itt mindenki így él. Nem ismertem a fiát, soha nem láttam még őt, de ha ő is legalább annyira bűnös és gonosz lélek, mint az apja, akkor jobb, ha távol tartom magam tőle. Már nem várom az érkezését, sőt egyenesen rettegek tőle, a gondolattól hogy ezután ő is itt lesz, fel áll a hátamon a szőr!

Próbáltam tovább végezni a feladataimat. Később pedig, minden dolgozót, minden lelket aki a házban tartózkodott összehívtak. Nekem nem volt kötelességem megjelenni, hiszen igazán nem is dolgoztam itt, de egyszerűen annyira hajtott a kíváncsiság, hogy nem tudtam ellenállni neki.
Hatalmas feszültség volt a teremben, és mindenki kihúzta magát csendben várakozva.
Nyílik az ajtó, és belép ő. A maffiavezér fia, Jason.

Ahogy belépett a terembe, az egész atmoszféra megváltozott. A feketébe öltözött férfi lenyűgöző látványt nyújtott. Az ing, ami testére feszült, minden kockás izmát csábítóan kiemelte. A tekintete mindent elmondott amit a férfi megtestesített: erőt, magabiztosságot és félelmet nem ismerőnek mutatkozott.
Szeme kék volt, mintha az óceánt bámulnám, és látom annak mélységét, amikor a szemébe nézek, haja színe pedig sötét fekete, mint megjelenése.
Az erős állkapcsa és a piros ajkai pedig csak még vonzóbbá tették megjelenését számomra.

Elengedte bőröndjét, majd apja felé fordulva hideg öleléssel köszöntötte őt.
Alaposan végignéztem rajta, de még mielőtt ő is kiszúrt volna mikor a dolgozok felé fordult, elslisszoltam onnan.

Bementem a szobába és elővettem az aktuális könyvet amit olvastam, hogy egy kicsit eltereljem a gondolataimat, arról a látványról ami éppen a fejemben mászkált, felidézve a férfi kinézetét újra meg újra.