FIGYELEM!
🔞Ez egy dark romance történet!🔞
-Szerettél valaha? - kérdezem, és közben nagy levegőt veszek, hogy ne sírjam el magam.
-Szerettem, hogy melletted jó ember voltam, mert az akarok lenni...jó! - néz rám bocsánatkérő pillantásokkal.
-Azt sze...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
S O F I A
Folyton a szekrényen, halványan pislákoló órát figyeltem, ahogy percenként változik az idő. Még csak délután hat volt, de nem igazán tudtam mit csinálni, így hát csak feküdtem az ágyon és néztem ki a fejemből. Tűnődtem a Jasonnel való megegyezésünkön, hogy jobb lesz ha távol maradunk egymástól, és nem köt össze minket más csak a munka. Mégis egy részem arra törekedett, hogy meggyőzzön arról, hogy vissza sétáljak Jason szobájába és elmondjam neki, hogy még mindig szeretem, és semmi mást nem akarok csak vele lenni, de már nem volt erőm hozzá...túlságosan toxikusnak éreztem a helyzetet, egy olyan kapcsolatban ahol a férfi folyton bántja a lányt, aki mindig elhatározza, hogy lemond róla, de túlságosan kötődik hozzá. Én pedig nem akartam, hogy az életem egy olyan embertől függjön aki vándormadárként éli le az életét . Óriási félelem húzott vissza, távol tartva tőle. Elhessegettem a gondolataimat és felültem az ágyamban, de aztán már le sem tudtam venni a szememet az éjjeli szekrényem fiókjáról. Még mindig ott lapult apu levele. Azóta annyi minden történt, mióta Jason átadta nekem, hogy úgy éreztem, elég volt már a könnyekből. Ennek ellenére most mégis engedtem a kísértésnek, kinyitottam a fiókot, és előszedtem a levelet. Remegő kézzel fogtam a papírt, és elgondolkoztam azon, miért van az, ha egy ember búcsúzni akar azt mindig egy levéllel teszi...
Végül felbontottam a borítékot és kivettem belőle a lapot, mire egy másik az ölembe hullott. Az egyik rajzom volt, amit kicsikét apunak rajzoltam. Hosszú ideig elmerengtem a papíron található színes firkálmányon, majd könnycseppek között lassan felnyitottam a levelét, és elkezdtem olvasni.
"Legdrágább Sofiám, egyetlen kincsem! Nem tudom mikor olvasod el a levelemet. Úgy terveztem ha majd elég idős leszel hogy megértsd az élet mélységeit, majd együtt elolvassuk az én kis búcsúlevelemet. Nem könnyű egy kislányt az anyukája nélkül felnevelni, és úgy tűnik én csődöt is mondtam ebben a feladatban. Azon rágódom,hogy mennyivel másabb lett volna az életünk, ha minden porcikámmal igyekeztem volna összetartani a családunkat, ha egy kicsit tudtam volna más ember lenni. Kegyetlen életet élek, de tudd soha nem akarnám hogy a dolgoknak amiket tettem, te fizesd meg az árát. Sokszor tűnődöm azon milyen leszel ha felnősz, képzeld ma éppen azt tervezgettük hogy egy vagány rendőr leszel, aki majd megvédi az embereket a gonoszoktól. Már tűkön ülve várom azt a pillanatot milyen ember leszel. Habár csak remélni tudom hogy egy nap jobban bánsz majd a gyerekeddel, mint én az enyémmel, és hogy neked sosem kell majd olyan életet élned, mint most nekem kell. Nem tudom milyen felnőtt leszel, de mindig tudd akárki is vagy én büszke vagyok és leszek is rád. Sohase feledd el mennyire szeretlek! Apa."
Már folytak a könnyeim, mire a levél végéhez értem. Valahogy úgy éreztem sokkal jobb volt, mikor még nem tudtam, hogy létezik ez a levél. A legrosszabb az egészben, hogy pontosan olyan ember lettem amilyen az apám volt...és amilyenné ő sosem akarta, hogy váljak. Bebandukoltam a fürdőbe és lemostam az arcomat. Kiérve fogtam a levelet, és gondosan vissza hajtogattam a borítékba. Visszatettem a fiókba, mintha sosem fakasztott volna fel bennem semmilyen érzelmet. Végül úgy döntöttem inkább visszaülök és dolgozni fogok, mert megtettem volna bármit, hogy az agyam ne az apámra, az anyámra vagy Jasonre gondoljon.
