FIGYELEM!
🔞Ez egy dark romance történet!🔞
-Szerettél valaha? - kérdezem, és közben nagy levegőt veszek, hogy ne sírjam el magam.
-Szerettem, hogy melletted jó ember voltam, mert az akarok lenni...jó! - néz rám bocsánatkérő pillantásokkal.
-Azt sze...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝐒 𝐎 𝐅 𝐈 𝐀
Szememet lassan nyitom ki,és mikor sikerül magamhoz térnem egyből testemhez kapok mikor felülés közben szúró fájdalmat érzek a hasamban.
-Ki szedték a golyót,és nem lett súlyos a dolog!-kapom fejemet a halk hang fele,ami a mellettem üldögélő Jasontől származik.
-Mi a francért vagy itt?-nyöszörgőm fájdalmas hangon.
-Végig itt voltam,ugyanis majdnem 3 napig csak aludtál!-jelenti ki,és elteszi mobilját.
-De én nem akarom hogy itt légy,tűnj el!Különben bevégzem amit elkezdtem!-Utálom ahogy a hangom hallatszott,halk és megtört.Gyenge!
-Az orvos szerint még lábra sem tudsz állni,kétlem hogy veszélyt jelentenél rám!-A hangja visszhangzik a szűk térben.
A kórházi kortermet belepi a csend és a nyugalom.Sötét van,csak a mellettem lévő kis lámpa pislákol halványan,és a hold fénye szűrődik be az ablakon,megvilágítva Jason arcát.
-Hány napig kell még itt lennem?-kérdezem végül hideg hangon.
-Amennyit csak szeretnél!-mondja mosolyogva.
-Nem viccelek Jason!-rivalok rá.
-Ahogyan én sem!-áll fel a székről.-Az orvosok szerint bármikor elmehetsz,mivel a golyó nem jutott mélyre a testedben nem érte el semelyik szervedet,bár meglehet hogy pár napot kerekesszékben kell töltened,még felépülsz.-meséli és közben a sarokban lévő kerekesszék mellé sétál.
-Haza akarok menni!-jelentem ki,mit sem törődve kijelentésével,mi szerint nem tudok majd lábra állni.
Jason még aznap este elrendezte a papírokat hogy másnap kiengedjenek,így reggel haza mehettem,bár a lábamat nem sikerült egyből egyensúlyban tartani,de a tizedik próbálkozásra végre megálltam a lábamon.
Mivel jól tudtam,hogy Jason hiába tudja mi is történt az apámmal,egyetlen egy szót sem fog nekem elárulni,ismét ott vagyok ahonnan elindultam,és a semminél tartok.Amit biztosan tudtam hogy soha többet nem szabad megbiznom Jasonben,soha nem is kellett volna.
Sikerült úgy alakítania a dolgokat hogy mindvégig azt hidjem ő csak egy nehéz sorsú ember,de rájöttem hogy ugyanaz a kegyetlen ember,ugyanolyan akár az apja,én pedig voltam olyan ostoba aki az ágyába feküdt és hagyta magát,ostoba egy ember lehetek.
-Min gondolkozol?-kérdezi Bruno,aki mióta betettem a lábam a házba nem mozdul mellőlem,akár Ana.
-Semmin.-hunyom le szemeimet és sóhajtok,a hangom olyan hideg hogy fel sem ismerem,mintha nem hozzám tartozna.
-Lefeküdnék,esetleg....
-Persze,elmegyek.Pihenj csak!-fojtja belém a szót,és puszit nyom a homlokomra,azzal elmegy.
