Te Vagy A Családom ^Rengoku x Oc^

【7.Rész】

Néhány nappal később.

—Hm. Csak eltudott veled bánni egy démon.—Gugolt le Manami az ájult férfihoz akit már néhány napja nyomon követett. Miután a hátára fordította meglátta a súlyos sérülését, azon gondolkodott ,hogy most mit hogyan kéne csinálnia. A démont akivel még harcolt már rég megölte, viszont ha az otthonába viszi könnyen lehet az ,hogy az éjszaka közepén kiüti és elviszi a hadtesthez.—Egek, nagyobb púp vagy a hátamon mint azt gondoltam...—Emelte fel nagy nehezen és átvéve karját a vállán indult meg a faházhoz ahol megszált. Mikor bementek ,Manaminak az első dolga az volt ,hogy tüzet gyújtson. Miután a láng bevilágította a fél lakást, gyorsan átöltözött. Maszkját pedig csak a fejetetejére húzta ,hogyha esetleg felkelne akkor gyorsan eltudja takarni az arcát. Közelebb vitte a tűzhöz majd lassan kibontotta felsőjét ,hogy a sebeit eltudja látni.—Mégis ,hogy bánhatott el veled egy ilyen kis démon?—Kérdezi magától miközben a sárga hajú arcára pillantott. Miután a ruha anyagot bevizeszte, gyengéden elkezdte letörölni róla a vért. Rengoku arcán pedig lehetet látni ,hogy kicsit se jó érzés neki amit a lány csinál vele.—Úgy látszik ,hogy ma is hosszú lesz az éjszaka...—Sóhajtott fel majd elkezdte a mellkasán lévő nagyvágást ellátni. Szerencsére nem volt mély neki, de így is sietnie kellett ,hogy nehogy túlsok vért veszítsen.

...

—Mi történt?...—Épredt fel Rengoku majd körbe nézve látta meg a lányt, maszkja nem volt az arcán viszont a haja épphogy eltakarta. A tűznél ült és valami ételt próbált össze rakni és dudolászott. Manami nem nagyon értet a főzéshez, de volt hozzá érzéke és valamennyi tapasztalata amit még régen anyja mutatott neki. Rengoku végig nézett felsőtestén és meglátta ahogyan gondosan bevan kötve a mellkasa. Megint a fejébe ment az a gondolat ,hogy mégis miért látta el őt. De mindenestre a választ tőle kell megtudnia.—Mégis meddig aludtam?—Fogja meg arcát mire a lány felugrott ijedtében és maszkját az arcához húzzta.

—Istenem, azt nem gondoltam ,hogy máris felébredsz.—Fog mellkasához ,hogy letudjon nyugodni majd vissza ment a tűzhöz és levette onnan a fazekat.—Csináltam kaját, kérsz?—Rakta le egy kis alátétre. A férfi kis habozással de bólintott és nagy nehezen felült. Manami két tányérra kirakott egy kis adagot majd az orráig felhúzta a maszkját ,hogy tudjon enni.

—Nem veszed le?—Vonta fel szemöldökét mire a lány megrázta a fejét.

—Hogy aztán reggelis rám vadász? Ki van zárva.—Evett bele az ételbe majd egyből abba is hagyta.—Király, most is elsóztam...—Állt fel majd a kardját kezébe véve leült és a falnak nekidőlve kezdte el élezni fegyverét.—Nyugodtan ott hagyhatod ha nem ízlik. A főzés nem igazán az én szakmám.—Nézett Kyojurora aki még mindig evett,de ő csak megrázta a fejét.

—Szerintem ehető lett.—Válaszolt neki mire a lány oda se figyelt. Nagy csönd ült be közéjük ami a férfinak már kínos volt ,így megtörte azt.—Szóval, hogy találtál rám?

—Nem találtalak rád, mivel követtelek.—Válaszolt neki röktön, viszont fejét még mindig nem fordította oda.—Mit ne mondjak eléggé elbánt veled.—Utalt a démonra mire a sárga hajú csak megforgatta a szemeit.

—Mégis mióta követsz?—Vonta fel szemöldökét mire a Manami csak vállat vont.

—Ki tudja már, mikor megtudtam ,hogy vadászol rám. Mondjuk eléggé vicces volt azt nézni ahogy keresel. Közbe meg végig a mögötted lévő faágokon voltam. Viszont most mondom neked. Nem fogok elmenni veled a hadtesthez. Nem akarok sem az ottani pillérekkel beszélni sem pedig a nagyfejessel. Csak a parancsokat adják amikkel korlátoznának.—Vakarta meg fejét majd megnézte a penge élét.

—De nekem akkor is azt adták parancsba ,hogy vigyelek el.—Válaszolta mire a fekete hajú csak mély levegőt vett.

—Van egy emberem. Rá még az életemet is bíznám. Őt elviheted és majd amit tud rólam azt elmondja nekik. Nagyon megbizható egy nő a korához képest.—Utalt saját magára.—Ha ez sem jó nektek. Akkor további jó szorakozást kívánok az elfogásomban.—Tette vissza tokjába a kardot majd azt a falnak támaszkodta.

—És legalább megtudnád azt mondani nekem ,hogy miért hagytál életben?—Fogta fejét Rengoku.

—Meeert nem vagy démon?—Válaszolt vissza úgy mint aki eleve a kérdést nem érti.—Én embereket nem ölök. Én maradok a démon mészárlásnál.— Erre a válaszra a férfi furán nézett rá.—Most mivan?

—És akkor azzal a gyerekkel mit csináltál?—Emelte fel kicsit a hangját.—Miért ölted me-

—Nem tudom!—Szakította félbe. Manamit elönti az idegesség amit megpróbál úgy levezetni ,hogy körbe-körbe járkál.—Az öszintét megvalva még én sem tudom ,hogy mitörtént akkor...—Fogta meg a fejét.—Maga a látvány, ahogy a gyerek sírt az anyja miatt valami érzést keltet bennem. De mire észbe kaptam volna már a faágon ültem és te előttem voltál. Minden esetre az nem én voltam, hogyha meg mégis akkor válalom a következményeket. —Nézett ki az ablakon majd mikor a férfira vissza pillantott látta ahogy a düh árasztja el. Viszont hamar le is tudta magát nyugtatni.

—Értem...—Sóhajtot fel.

—A tárgytól eltérve pedig...—Ment el az ablaktól.—Holnap még itt maradhatsz ha gondolod. Viszont holnap után menned kell. Nehogy a többi pillért a nyakamra hozd itt nekem.—Fogta meg tarkóját és a férfi elé ült.

—Nem félsz ,hogy este leveszem rólad a maszkodat?—Döntötte oldalra fejét Kyojuro.

—De, ezért lesz az ,hogy este megkötözlek. Meg holnap reggel mert nekem el kell mennem. —Nézett oldalra egy pillanatra.—De az már a te gondod ,hogy hogyan fogsz elaludni.

...

—Muszáj?—Nézett értetlenül a lányra aki úgy kötözte össze a karjait mintha egy kényszerzúbbonyban lenne.

—Nem tudnám máshogy megkötni úgy ,hogy az neked is kényelmes legyen.—Döntötte oldalra a fejét majd tőle egy távoli helyre lefeküdt a földre.—Jó éjt.

—Most komolyan a földön fogsz aludni?

—Ha nem látnád, elfoglaltad a fekvő helyem. Szóval most kussolj és menj aludni.—Helyezkedett el úgy ,hogy nagyjából kényelmes legyen neki a hideg padló. Rengoku egy darabig csak a lány hátát nézte. Megint lejátszotta a fejében a hallottakat és még mindig nem tudta hova tenni. Egyik pillanatban kedves majd a másikban pedig érzi a szándékot ,hogy legszívesebben lefejezné. Minden esetre többet kell megtudnia a lányról mielőtt elhagyná ezt a helyet. Rengokut a lány ütemes légzése téritette vissza a valóságba. Ami azt jelentette ,hogy Manami már elaludt. De ő bármennyire is próbálkozott ezzel, nem tudott elaludni az összekötött keze miatt.