Te Vagy A Családom ^Rengoku x Oc^

【16.Rész】

—Hol vagyok?—Tért magához Manami majd meglátta a mellette lévő lányt feléhajolni.—Nezuko?...—Ült fel mire meghallotta a távolban lévő harcot. A két démon már teljesen megmutatkozott. Tanjiro és Tengen Gyutaroval harcolt míg Inosuke és Zenitsu Dakival.—Mégis mióta voltam kiütve?—Vakarta meg fejét majd megérezte magán a maszkot.—Legalább ez még rajtam van.—Simított végig a fa darabon majd felállt. —Egész végig te vigyáztál rám?—Nézett a démon lányra aki csak bólintott.—Köszönöm.

—Inosuke!!—Hallotta meg a kiáltásokat majd hátra nézve döbbent le a látványon.

—Nem... Inosuke.—Látta meg az átszúrt mellkasát. Ennek hála pedig Daki vissza is szerezte a fejét.—Az a kis szemétláda.—Lett egyre idegesebb majd kardját elővéve ment segíteni Zenitsunak.—Hiányoztam?—Nézett rá miközben kivédett egy támadást.

—Hát jöhettél volna hamarabb! Inosuket leszúrták!—Mondta kétségbe esve a lánynak.

—Akkor mi hamarabb intézzük ezt el...—Markolta meg jobban kardját.—Tiéd a nyak rész. Enyém a többi, elterelem a figyelmét.—Mondta a szőkének aki csak egyet bólintott majd Manami elkezdte használni a légzésének az 5.formáját. Aminek annyi volt a lényege ,hogy a démon körül ide-oda cikázva felvágdossa a részeit. Mintha több ezernyi karom  tenné azt. Míg Zenitsuék mindent bele adtak, addig Tanjiroék is próbálták tartani a tempót. Míg egy pillanatban sikeresen is levágták a két démon fejét.—Sikerült...—Mondta lihegve magának.—Hol van Inosuke?—Kezdett el körbe-körbe nézelődni mire egy hang zökkentette ki. De mire Tengen hangja teljesen a tudatáig jutott, Gyutaro teste már felrobbant aminek hála a lány egy romos ház falába érkezett. Szervezetében rengeteg méreg ment. A tüdeje kapacitása egyre jobban lassult, Manami csak kábultan nézi a plafont ,kapkodva a levegőt miközben a házat is már épphogy csak a lélek tartja.—M-mégis mi a franc történt...?—Fordította oldalra fejét mire megpillantotta amár lila karját.

—Az történt ,hogy te sikeresen bebizonyítottad azt a tényt ,hogy túlságosan is gyenge vagy mint ember.—Hallotta meg a férfi lépteit mire megpróbálta felemelni fejét.

—Te kivagy?—Kezdett el hunyorogni mikor csak egy fekete hajkoronát látott.

—Kibutsuji Muzan. Már rég akartam veled találkozni, Manami.—Lépett főlé majd levéve maszkját arcára nézett aminek felét már elnyelte a méreg.—Egy nő aki már gyerekkorában megtudta akadályozni a teljes átalakulását úgy ,hogy ő maga nem is tudott róla. Egyszerre nevetséges és lenyűgöző... Bár nem teljesen állítottad meg ez tény és való. De ha szeretnéd most megkegyelmezhetek rajtad.

—Ch...—Jelent meg halvány mosoly az arcán mikor leesett neki mit is akart üzeni. —Bazdmeg a kegyelmedet.—Jelentette ki.—Inkább meghalok a méregben és úgy leszek démon. Csak mégröhejesebb lenne az a gondolat ,hogy a halálom előtt démon leszek tudván ,hogy az ígyis, úgyis bekövetkezik-...—Akadt el a hangja mire a férfi csak magában elnevette magát.

—Végülis ez igaz. De nem mindegy ,hogy ki álltal leszel démon. Mivel gyenge vagy. Gondolom ezt már tudatták neked.—Mondta mosollyal az arcán mire eszébe jutotta apja szavai.

"Inkább haltál volna meg anyáddal együtt."
"De még mindig gyenge. Ahelyet hogy egy tanáthoz ment volna inkább itt lustálkodik."

—Hagyd abba.—Lett egyre ingerültebb ami Muzannak csak még inkább tetszett.

—Látom mindjárt lejár az időd. Így hát megkérdem utoljára. Nem akarsz démon lenni ,hogy sokkal erősebb legyél mint a többiek?—Döntötte oldalra fejét várva a lány válaszára.

— Bazdmeg magad...—Vett mély levegőt miközben gúnyos mosoly jelent meg az arcán.

—Hm, hát akkor én mentem.—Tette vissza arcára a maszkot majd elsétált.—De ne felejsd el, nekem sosem késő valakit a játékszeremmé tenni.—Pillantott hátra még utoljára a lányra aki csak szemet forgatott. Teste nem tudott mozdulni így hát úgy maradt, várta ,hogy be következzen az utolsó szívverése.

—Hebi!!!—Hallotta meg Tanjiro hangját majd mire kettőt pislogot már annyit látott ,hogy teste tűzben áll.—Nyugi, Nezuko csak eltávolítja belőled a mérget.

—Akkor megnyugodtam...—Fújta ki a levegőt.—Mi az?—Pillantotta meg a szőke fiú szúrós tekintetét.

—Mi történt?—Tette fel hírtelen.

—Miért? Csak itt feküdtem és vártam a halált.—Nézett rá értetlenül.

—De azt mondtad ,hogy lenyugodtál. Miközben a szíved egyre gyorsabban mozog. Valami történt amiért ideges vagy frusztrált lettél?—Döntötte oldalra a fejét.

—N-nem ,nem történt semmi. Lehet ,hogy a kard teknikám miatt van ez. Nem szoktam sokszor használni ezt a formát.—Talált ki gyorsan valamit.

—Értelek...

Néhány nappal később.

Miután Manami teljesen felépült az apró mellékhatásokból egyből felkapta ruháját és kiment az erdőbe.

—Tévedtem.—Jelentette ki mikor vissza ment ugyan arra a helyre.—Hallgatnom kellett volna rád... Egy gyenge,semmirekellő vagyok aki csak hadonászni tud a kardjával. Kérlek, taníts engem!—Emelte fel jobban a hangját mivel nem nagyon jelent meg a kívánt személy.— Segítesz nekem megállítani az átalakulásomat és fejlődni? Kérlek.—Mondta ki kis szünet után mire megjelent mögötte a férfi.

—Így már mindjárt másabb a kérésed.—Szólalt meg mire Manami újra megérezte azt a sötét aurát és gyorsan megfordult.— Mi vett rá téged arra ,hogy meggondold magad?

—A családom szeretete irántam és a lelki állapotom...—Vágta rá monoton hangon.

—Értem... hát minden esetre van kb 5 hónapunk téged felkészíteni.—Eresztett el egy mély sóhajtást mire a lány erre felkapta a fejét.

—Mégis mire?

—Ha meg akarod állítani az átalakulásodat akkor a belső démonoddal kell megküzdened. A nyerésed pedig attól függ ,hogy lelkileg és fizikailag mennyire vagy felépülve.—Magyarázta el mire Manami csak bólogatva figyelt ahogy csak tudott.—És nem félsz majd ,hogy a többiek megtudják?...—Tette fel kérdését egy kis szünet után.

—Mármint mit? Azt ,hogy egy démon lakozik bennem vagy azt ,hogy te vagy a tanárom?—Döntötte oldalra fejét.

—Mindkettő. Nem fognak téged kivégezni vagy árulónak nevezni?—Nézett a lány szemeibe aki csak hosszasan elgondolkozott a válaszon. Nem nagyon akart eddig bele gondolni ebbe.

—Hát árulónak nem nevezhetnek. Hiszen nem is adok ki információt a hadtestről. De ha kiderülne rólam az igazság, akkor szerintem lesz egy-két jelenkező aki szívesen megölne.—Nyúlt nyakához mikor elkébzelte ahogy Sanemi nagy örömmel vágja el a torkát.—Viszont ez nálad máshogy van. Nem félsz ,hogy rájönnek a többiek? Hisz egy démon ölőnek segítesz erősödni.—Nézett magára a lány mire a férfi csak mély levegőt vett.

—Válalom a következményeket. Ha te Muzan kezei közé kerülsz, az felérne a világ pusztulásával. Meg egyébként is emlékeztetsz az emberi énemre, nem nagyon szeretném ,hogy át éld azt amin én keresztül mentem...

—Hm? Miért mitörtént veled?—Kérdezett gyorsan vissza Manami mire Kokushibonak leesett ,hogy mit is mondott. Hisz nem akarta ezt a témát felhozni.

—Az nem lényeges. Viszont késő van már. Holnap este ugyan itt.—Köszönt el gyorsan majd a lány válaszát meg se várva el is ment.