Te Vagy A Családom ^Rengoku x Oc^

【24.Rész.】

Kyojuro a gondolatai miatt nem aludt. Manami haját birizgálta és hallgatta nyugot légzését. Míg a lány hozzá bújva aludt, az ablakon nézte ahogy az esőcseppek szépen lassan lefolynak az üvegen és elmerenget az gondolataiban.

—Hm?—Pillantott le szerelmére mikor megérezte mozgolódását.

—Te még fent vagy?...—Nyitotta ki szemeit majd fáradt hangján megszólalt.—Nem tudsz aludni?

—Mh.—Rázta meg fejét majd arcából elvitt egy hajticset.—De te aludj nyugodtan. Majd valamikor úgyis elvisz az álom.—Jelent meg halvány mosoly az arcán.

—Ha te nem alszol akkor én sem.—Nézte meg mellkasán lévő hegeit a férfinak. Nem volt sok, de még sem mondhatta kevésnek a sérülések számát.—Talán van valami ami miatt nem hagynak a gondolataid aludni?—Pillantott fel mire Kyojuro csak bólintott.

—Rólad gondolkodtam. Csak nem tudom ,hogy kérdezhetnék rá...—Manami csak hallgatott. De végűl úgy döntött ,hogy elmondja neki a múltját.

—Kérdezz nyugodtan, én meg pedig válaszolok. De cserébe te is elmondod a te életedet.—Nézett a férfi szemeibe aki csak mosolyogva bólintott. Nem kellett sok idő ahhoz ,hogy feltegye az elsőt.

—Hogyan szerezted őket?—Utalt hegeire majd megérintette kulcscsontját.—De főleg erre lennék kíváncsi.—Húzta végig ujját a heg mentén mire Manami csak mély levegőt vett.

—Hát...—Fordult hátára és a plafont nézve gondolkodott el a válaszon.—Még anyámmal harcoltam. De túl erős volt hozzánk az a démon és életét vesztetette. Én csak elájultam. Apám mentett meg, és mivel ő egy pillér így megtehette azt ,hogy ki tiltson a hadtestbő-... —Állt meg beszédében mikor rájött ,hogy túl sokat mondott el. Majd lassan ránézett a sárga hajúra aki csak nagy szemekkel nézte.

—Szóval mégis csak Atsushi lánya vagy, Akaike Manami?—Kérdezi mosollyal a száján. Ugyanis volt rá egy-két nyomós oka ,hogy ezt feltételezze. Viszont a lány arcáról letudta olvasni ,hogy nem nagyon örül ennek a kérdésnek.

—De én nem vagyok Akaike!—Ült fel hirtelen és egyből a fiú szemeibe nézett.—Apám és a többiek semmibe vettek egy olyan dologért amit el se mondtak nekem! Akkor mégis miért kéne őket családtagjaimnak tekintenem?—Lett kissé ideges. De dühét próbálta magában fojtani.—Ezt még apám csinálta mikor megpróbáltam elszökni.—Húzta arrébb felsőjét ,hogy oldalát megtudja mutatni a férfinak. Rengoku nem tudott mit mondani ehhez. Azt tudta ,hogy az Akaike háznál szigorúak a szabályok és a nevelési mód is más. De arra nem számított ,hogy Atsushi a saját lányát kész lenne megölni.—Van még egyéb kérdésed?—Támasztotta meg magát majd végül Kyojuro is felült. Kezét a hajába simította majd apró csókot adott homlokára.

—Ennyi elég lesz. Köszönöm a válaszodat.—Mondta majd oldalra döntött fejjel fürkészte tovább a lány arcát. Ujjai még mindig a hajtincsek között voltak.—Te mit szeretnél tudni rólam?

—Hm.—Gondolkodott el.—Mindent is.—Nézett szemeibe mire a fiú csak egy mosolyt ejtett válaszul.

—Hát akkor muszáj az elejétől kezdeni.—Hagyott egy kis szünetet ,hogy össze tudja szedni gondolatait.—A szüleim nagyon szerették egymást. Apám tanított nekem és Senjuronak harcművészetet. Minden teljesen jó volt. Míg anyánk le nem betegedett, mindig az ágyában volt, végül pedig bele halt a betegségébe... Az apánk magába fordult. Többé már nem tanított minket és az alkoholhoz nyúlt. Nem tud túl léptni a múlton. Senjuro pedig megpróbálkozik mindennel, nem tudom ,hogy pontosabban hogyanis érez most.—Mesélte el kis történetét tömören majd szerelmére nézett aki mindvégig figyelmesen hallgatta őt. Manami megfogta az arcán lévő férfi kezét és csak figyelt. Most már megértette ,hogy az ott töltött időnél miért nem találkozott egyszer sem az apjával.

—Sajnálom ,hogy felhoztam.—Szólalt meg halkan mikor meglátta szemeiben a szomorúságot anyja iránt.

—Nem kell. Amúgy se a te hibád, napraforgóm.—Hívta becenevén mire halvány mosoly jelent meg a lány arcán.—De lenne még egy kérdésem. Jelenleg mi a célod azzal ,hogy újra beálltál a hadtesthez? Mit tervezel a közel múltban?—Vonta fel egyik szemöldökét a férfi mire Manami elcsendesett. Eleve az volt a célja ,hogy erőssé váljon és végezzen apjával és családtagjaival. De most ,hogy Kokushibo és Rengoku megjelent az életében már nem annyira hajtotta meg ez a fajta gondolat. Valami mást tűzött ki végül.

—Végzek azzal a démonnal aki megölte az anyámat. Erőssé válok, majd miután megtettem ezt kilépek a hadtestből személyesen. És ha úgy alakúl akkor leélem a hátra maradt életemet egy férfival akit teljes szívemből szeretek.—Jelent meg halvány mosoly az arcán miközben a fiú tenyerébe hajolt.—Te mire vágysz a jövőben?

—Én is kb ugyan erre. Annyi változással ,hogy én nem lépek ki a hadtestből.—Símította végig hüvelykujját arcán majd lehajolt hozzá egy csókra.—Segítsünk egymásnak. Rendben?—Mosoylodott el mire Manami boldogan bólintott kérdésére.

3 héttel később.

—Időt kérek.—Esett főldre Manami edzés közben mire Kokushibo csak bólintott.—Ezt nem hiszem el...—Mondta kifulladva miközben maga mellé rakta kardját.—Többet edzek mint életemben és nem is látszik meg.—Nézett le hasára majd felállt.

—Talán kevesebb ételt kéne fogyasztanod és a nap többi folyamán is megismételni a gyakorlatokat.—Ejtett mély sóhajtást majd a lányra nézett.—Folytassuk. Nem gyengülhetsz le. De ahogy látom gyakrabban füladtsz ki ami nem annyira előnyös a számodra.

—Tudom, csak tudnám mitől.—Vette fel kardját.

—Hát pedig így nehezen fogsz szembeszálni Satoshival...—Említette meg nagybátyját mire Manami fel kapta a fejét.

—Mi? Jól hallottam azt amit mondtál?—Csodálkozott el a hallottaktól mire a férfi egy bólintással megerősítette szavait. —Dehát ő halott.

—Hát rosszul tudod. Satoshi él és virul, viszont nem úgy ahogy azt te gondolod.—Nézett Manamira aki csak döbbent szemekkel nézett.

—Nem. Nem, az nem lehet. Ő sosem lenne démon... Soha...—Emlékezett vissza majd eszébe jutottak viselkedései.

—Muzannal össze esküdött ,hogy nagyobb erővel tegyen szert és elfoglalta Akaza pozícióját. Ahogyan te neki, úgy Muzan is akar téged. Ezért is kérlek arra ,hogy ne hagyd ,hogy megszáljon a belső démonod.—Vette még komolyabra a témát amire a lány csak bólintott.

—Pontosabban miért is akarnak?—Vonta fel szemöldökét.

—Ha úgy nézzük akkor a te lelkeden hordod az elődöm utódját.—Fogta meg orrnyergét mikor kiejtette ezt a mondatott. Még neki is rossz volt ezt hallani a szájából.

—V-várj, akkor most a démonom egy alien?—Értetlenkedett mire a vörös hajú mély levegőt vett.

—Nem Manami.—Lépett egyett közelebb hozzá majd szemeibe nézett.—Az a démon akit megöltél egy felső démon volt. Emberekbe tudta tenni a saját vérét egy apró harapással majd az elméjüket sötétbe borította ,hogy irányíthassa a testüket. Ha úgy nézzük akkor újá éled. Nálad jeleng ez történik. Ugyhogy kerüld a düht, az irigységet és a gyülöletett. Érteted?—Vonta fel egyik szemöldökét.

—Gyors kérdés. Miért is segítesz nekem?

—Azt még nem kell tudnod. Majd elmondom amint lesz rá lehetőség. —Vett mély levegőt.—Minden esetre figyelj az érzéseidre és az étrendedre. Holnapután találkozunk.—Köszönt el majd a lány válaszát meg se várva elment.