Te Vagy A Családom ^Rengoku x Oc^

【26.Rész】

—Örülök ,hogy találkoztunk, tesvérem.—Köszöntött Atsushi ikertestvérének aki csak bólintott visszajelzésként.

—Én is örülök. Családod hogy van?—Vonta fel szemöldökét, Atsushi nyílván tudta ,hogy ezt Satoshi csak illemből kérdezi, hiszen kicsit sem érdekli.

—Remekül vannak. Manami már tudja az alapokat, de még csak 5 éves. Szóval van még hova feljődnie.—Indultak el az akori családfőhöz.

—Akár csak az apjának.—Jegyezte meg ami a fehér hajúnak kicsit sem tetszett.—Kíváncsi vagyok ,hogy apánk hogy fog dönteni a mai nap. Te nem fivérem?—Vett mély levegőt majd nagy mosolyra húzódott szája. Ugyanis mind végig úgy tudja ,hogy őt fogja választani az apja és neki fogja tovább adni a családi örökséget.

—Majd meglátjuk ,hogy ki győz a mai párbajon. Remélem felkészültél.—Mondta továbbra is nyugodtan majd a szoba ajtajához értek.

...

—Elég lesz.—Vetett véget a harcnak a családfő. A két fiúról csak úgy folyt le az izzadság ami a harc hozott ki belőlük. Satoshi mindezek mellett talpon maradt, míg Atsushi a padlón végezte. Erejében a düh áradt, de mégis jobbnak látta ,hogy ha gyorsan lenyugszik.—Atsushi.—Szólította meg fiatalabbik fiát aki csak meghajolva hallgatta tovább.—Te elég rátermett vagy arra ,hogy a családi örökséget tovább vidd. Remélem nem lesz ellenedre.

—Nem apám. Igazán megtisztelő számomra ez.—Állt fel majd testvére elégedetlen tekintetével találkozott.

—Apám! Engem illene az a tekercs! Én vagyok a rangidős és erősebbis vagyok nála!—Nézett apjára aki csak fejet rázott.

—Az lehet ,hogy erősebb vagy mint ő. És az is ,hogy te jobban tudnád használni a teknikákat. De kettőtök közül egyedül Atsushinak van esze. Téged csak az erő hajt, mindenki felet erősebb akarsz lenni.—Magyarázta el az okát mire Satoshi kiborult és neki támadt.

—De a képességei még nem értek fel a nagyapámhoz így teljesen időpocsékolás volt. Elhagyott mindent, majd rá 3 évre visszament, kivárta míg a nagypapám legyengül a kora miatt majd végzet vele. Azóta nem láttuk. Viszont annyit tudok ,hogy Muzannal szövetkezet. Szóval sokkal erősebb mint régen.—Mesélte el Kazuma a nagybátyjuk történetét a többi pillérnek.—Ha Muzant akarjuk támadni, akkor nagy esély van rá ,hogy előbb vele kell végeznünk. Mivel Manami is ott van már így fejemet tenném rá ,hogy rábízták. Ami nem annyira jó nekünk.

—Hagyjuk már Manamit. Már rég démonná változott. Hogyha nem is akkor halott.—Mondta Sanemi mire Obanai megbökte a könyökével, jelezve ,hogy fejezze be. Ugyanis ezek a szavak csak jobban megerősítette Rengoku gondolatait a lányról.—Ch... mindanjian tudjuk az igazságot. Szerintem démon lett és épp röhögcsél a többi démonnal.

E-közben Manaminál.

—Agh!—Fogta vissza hangját mikor az oldalába rugtak. Kezei a magasba voltak leláncolva ,olyan szinten ,hogy a lány letudjon térdelni a földre.

—Igyad.—Nyújtotta az zöld üvegcsét Manami szájához aki csak elfordította a fejét.

—Látom sokkal makacsabb vagy mint régen.—Jelent meg Satsoshi igen csak nagy mosolyal. Fehér hosszú haja mára már sötét kék lett, arca ugyan maradt a régi, viszont szemeiben ott a felső hold jelzés. Ruhája fekete volt, oldalánál pedig régi kardja díszelget.—Mi ez a nézés? Már nem is örülsz a nagybátyjádnak? —Sétált közelebb hozzá majd bal oldalánál megállt. Manami keze majdnem csipő magasságban volt neki.—Add azt ide.—Vette el az üvegcsét majd újra a lányra nézett.

—Agh!—Kiáltott fel mikor a férfi rátaposott a bokájára ezzel pedig széttörte csontjait.

—Na, ezek szerint mégis van hangod.—Ragadta meg állkapcsát majd azt maga felé húzta.—Akkor viszont a kérdéseimre is tudsz válaszolni.

—Áruló.—Ejtette ki mire Satoshiban felment a pumpa. Elengedte állát majd kézfején akadtak meg szemei.

—Látom még mindig a múltba vagy ragadva, Manami. Segítek vissza hozni téged a jelenbe.—Fogott rá mutatóujjára majd egy rántással letépte azt. A fekete hajú nem kis hanggal díjazta ezt, fejét lehajtotta mire a kócos haja eltakarta arcát.—Idd meg ezt, és akkor megkegyelmezlek, teszek arról, hogy ne ilyen körülmények között keljen lenned.—Gugolt le elé mire a lány lassan felemelte rá arcát.

—Bazdmeg a kegyelmedet...—Mondta maradék erejével,Satsohi csak mély levegőt vett majd újra állára fogott.

—Hát legyen.—Nyitotta ki száját majd bele öntötte a zöld folyadékot.—Apa lánya végülis, nem igaz?—Dobta arrébb az üvegcsét majd felemelte fejét. Ezzel azt erőszakolva rá ,hogy lenyelje. Viszont mikor újra szemeibe nézett a férfi látta ,hogy ez a kérdés nagyon nem tetszett neki. Ez pedig csak jobban felboldogította őt.—Á, szóval te se álhatod ki.—Engedte el, Manami csak lehajtotta fejét.

—Miért csinálod ezt?—Szólalt alig hallhatóan mire a démon csak felvonta egyik szemöldökét.

—Tessék?

—Miért árultad el a hadtestet? Azért ,hogy erősebb légyel mi?—Nézett fel majd egyből elnémult mikor meglátta széles vigyorát.

—Igen, azért ,hogy erősebb legyek. Miután megkaptam a démoni erőt olyan erősnek éreztem magam mint még soha. Még a nagyapádat is letudtam győzni.—Dicsekedet tetteivel amit Manami inkább szánalmasnak talált.

—Egy végtelen idős embert én is letudnék győzni... De még démon se vagyok.—Jegyezte meg mire Satoshi bemosott neki majd haját megragadva emelte fel fejét. Manami csak a felgyülemlet vért köpte ki szájából.

—Látom igen nagy lett a pofád mióta apádtól elszöktél. Észre se veszed ,hogy te szinte megismétled az én tetteimet!—Húzta meg erősebben fekete haját mire a lány csak felszisszentet.—Gyengének érzed magad. Bosszú vágyad van, és csak erősebb akarsz lenni. Viszont egyedül csak akkor tudtál rendesen gyilkolni mikor Hebi közbe avatkozott.—Folytatta tovább mire Manami meglepett tekintetét látta meg.—Nem is tudnád tagadni. Az a pizsergés, ahogy végig árad a testedben és felerősíti az izmaidat. Azt a hitet kelti benned mintha te lennél a harcban a legerősebb.

—Akkor sem fogok behódolni. Nem fogom oda adni a maradék életemet egy kis erő miatt mint te- —Válaszolt a férfinak aki újra beütött neki egyett.

—Elég lesz Satoshi.—Jelent meg mögötte Kokushibo. A kék hajú csak felállt és szembe fordult vele.—Hagyd pihenni is, ahogy látom már eszméletét vesztette.—Pillantott a mögötte lévő ájult lányra.

—Csak egy kis családi viszály, semmit több. Miért vagy itt?

—Muzan rám bizta. Azért vagyok itt ,hogy nézzek rá. Tudja jól ha veled lenne egyedül akkor szét vernéd.—Nézett szemeibe, látta ,hogy nem nagyon örül a hallottaktól.—És ahogy látom igaza is van.

—Hát legyen, de tudd ,hogy néha azért befogok nézni.—Vont vállat majd kiment a helységből. A vörös hajú csak közelebb ment a lányhoz ,hogy megpillantsa sebeit.

—Hm, a regeneráció már el is kezdődött.—Nézett kézfejére.—Csak még dolgozni kell rajta.