Te Vagy A Családom ^Rengoku x Oc^

【30.Rész】

—Mégis hova figyelsz Manami?—Kérdezett vissza idegesen a kék hajú majd kardját a lány mellkasába készűlt bele szúrni. —Ch.—Nézett amár üres helyre. Majd magamögé pillantott.—Hebivel mit tettél? Alkut kötöttél vele?

—Nem, megöltem. —Jelentette ki majd a karján lévő láncait a padlóra dobta.—Igen könnyedén, ráadásul.

—Hm, attól tartok ,hogy ez nálam máshogy lesz.—Indult el felé mire elkezdődött a kis fogócska.

—Ezt kölcsön venném, köszi!—Vette ki gyorsan Kyojuro kardját a tokból majd tovább is indult dolgára. A férfi csak halvány mosolyt ejetett, eszébe jutott első találkozásuk. De jelen pillanatban eszében sem volt megállítani a harcot, inkább szúrkolt a lánynak ,hogy sikerüljön neki.

—Minden rendben Genya?—Térdelt le a fiú elé miután elvonultak egy biztonságosabb helyre. —Rendben lesz így a sebed?

—Inkább azt kéne megkérdezni ,hogy ő rendben lesz-e.—Pillantott vissza a küzdőpárra akik már eléggé vérben álltak. Hamarabb vágták meg egymást mire az előző regenerálódótt volna. Kyojuro csak aggódva nézte Manamit. Nem tudott neki segíteni se semmi, csak lélekben támogatni. Viszont furcsálta ,hogy Satoshi csak egy helyben megállt a lány előtt.

—Ezt meg honnan tanultad?—Kérdezi dühösen mire Manami vállára emeli fegyverét.

—Ez kérlek szépen a 6.forma. Egy vágással a méreg a testbe kerül és azonnali izombénulást okoz.—Dicsekedett a férfinak majd gyorsan levette válláról kardját nehogy ő is lebénuljon.—Még se vagyok olyan gyenge mint te azt gondoltad.

—Azt tudom. Ahogy azt is ,hogy ez a forma már a családi tekercsben van! Azért kérdezem ,hogy honnan tanultad!

—Mikor Keijit megöltem, nyílván bele néztem. És a számomra legfontosabb két formát megjegyeztem amennyire csak tudtam.—Vont vállat mintha ez mit sem jelentene mire nagybátyjában kihúzta az utolsó gyufát is.—Te nem fogsz menni sehová se.—Vett mély lélegzetet majd a 4.formát használva végleg egy helyben tudta tartani. Igaz kívűlről egy vágás után több is megjelent a kék hajú testén. Miközben Satoshi látja a magára tekeredett gyíkot ami a húsába mélyeszti karmait ,hogy helyén tartsa. 

—Megöllek Manami! Végzek az egész Családdal!—Tett meg nagyon apró lépéseket a súlyterhelés ellenére mire a hüllő jobban bele mélyesztette kamait.

Manami látása már kezdett homályosodni, ennek ellenére próbált talpán lenni. Tudta ,hogy már nincs sok ideje míg beindul az átváltozása, de még be akarta venni az utolsó teknikáját amit már több éve gyakorolt elég nehezen. Ugyanis az utolsó formát általában csak a családfőknek van annyi ereje ,hogy használja. Azt is úgy ,hogy levegőjüket bent tartják így az összes figyelmüket a teknika fentartására tudják szentelni.

—Most vagy soha.—Vette fel a helyes testtartást. Jobb lábát egészen hátra csúsztatta, két kezében tartva fegyverét pedig a jobb oldalához helyezte majd mély lélegzetett vett. Minden ereiben abban hisz ,hogy most sikerülni fog.—Gyík légzés 10.formája: Kettős élet.—Tartotta bent levegőjét majd felpillantott az előtte lévő démonra. Nagybátyját most előszőr és utoljára tudta lesokkolni képességeivel. Satoshinak egyből apjával lévő harca jutott eszébe mikor ő is aktiválta ezt a teknikát ellene. A zölden megcsillanó szem és a mögötte kirajzolódó hüllő akinek azaz egyetlen célja ,hogy éhségét csillapítsa. Nem akarta elhinni ,hogy egy ilyen kis mitugrász teljes mértékben letudta másolni.

—Neked legalább sikerült, Manami.—Törődött bele végzetébe majd át adta magát a fájdalmas érzésnek. Az ellenfele több helyen is megvágta ahol pármásodpercre az állat bele is harapot. Manami ezt addig folytatta míg darabokra nem tépte nagybátyját majd kifújva lassan a levegőt befejezte a teknikát.

—Ezt...hogy értette?...—Kezdte el kapkodni a levegőt majd érezte ahogy hírtelen elhagyja a maradék ereje. Fegyvere kiesik szorításából, Manami már épp fejét ütötte volna be a padlóba ahogy hátra esett de a sárga hajú időben alá nyúlt.—Sajnálom.—Emelte fel tekintetét rá, látása miatt már kevésbé látta arcát így csak alakja rajzolódott ki.—Kérlek, amint démonná változtam ölj me-. —Kérlelte volna meg mire a férfi lehajolt hozzá és száját az övéhez tapasztotta. Testét pedig szorosan magához szorította. Manami valami mást is érzett a csókban, valami italt aminek kicsit sem volt jó íze de mégis lenyelte. Miután elváltak a fehér hajú csak jobban érezte magán a kimerültséget.

—Ne aggódj, ez a szer segíteni fog neked.—Ölelte szorosan magához majd fejét vállába temette. Nem akarta elengedni, többet már nem. Mikor újra arcára pillantott már becsukott szemeit látta és ahogy haja színe vissza megy az eredeti hajszínére.

Néhány órával később.

A maradék pilléreknek és Tanjiroéknak sikerült túlélniük a harcot és végezniük Muzannal. Rengoku a korházba vitte a lányt ahogy csak tudta. Viszont a szobából kitették ,hogy ne legyen útban míg átvizsgálják.

—Minden rendben lesz Rengoku-san.—Tette vállára kezét Tanjiro majd megpróbálta megnyugtatni a férfit.—Ha Nezukonál használt a szer akkor nála is fog.

—Reménykedek.—Vett mély lélegzetet majd megint az ajtóra nézett türelmetlenül. Ennyire még soha nem volt türelmetlen, mikor az orvos megjelent akkor pedig egyből ki is faggadta.—Minden rendben lesz vele? Nem esett nagyobb baja? Felkelt? Egészségesnek tűnik?—Lepte el ezernyi kérdéssel mire a nő csak kezére fogott ,hogy elhallgassa és figyeljen rá.

—Uram, van egy jó hírem és egy rossz hírem...—Nézett szemeibe mire Kyojuroban a vér is megfagy várva a doki válaszára.—A jó hír az ,hogy mind a hárman túlélték. A rossz hír pedig az ,hogy-

—Várjon doki. Hárman?!—Szólt közbe Tanjiro mire Rengokunak is leesett ,hogy tényleg ennyit mondott az orvos.

—Igen, ugyanis ikereket vár, ráadásul kettő fiút.—Mondta teljes boldogsággal mire Rengoku ledermett a hallottaktól.—Viszont a rossz hír az ,hogy mélykómába esett. Így ha nem kell fel akkor császármetszést kell végeznünk.

—És várhatóan meddig lesz mélyálomban?—Kérdezte meg a vörös hajú.

—Sajnos azt sosem tudni, de évekig is elterthat. Ha akarnak akkor most bemehetnek hozzá.— Hajolt meg előttük majd elsétált a következő szobába. Kyojuro nem is várt sokat ahhoz ,hogy bemenjen hozzá, a szóbába beérve már megis látta a lányt az ágyon aludni békésen. Karján az infúzió, a sárga hajú leült a mellette lévő székre majd szempillantást vett hasára. Bal kezével arcához nyúlt majd paplanját megigazítva hasán pihentette meg kezét. Ilyenkor jutott el tudatáig ,hogy néhány hónap múlva apa lesz. Egyszerűen nem akarta elhinni.

—Rengoku-san, minden rendben?—Látta meg tanítványa ahogy egy-egy könycsepp elindul a férfi arcán. A sárga hajú csak mosolyogva hozzá fordul.

—Apa leszek Tanjiro...—Törölte le könnyeit. Tanítványa egyből együtt érzett vele és ő is elérzékenyült a gondolaton ,hogy tanárra néhány hónap múlva saját babáját fogja a kezeiben tartani.