Te Vagy A Családom ^Rengoku x Oc^

【21.Rész】

Manami és Tengen veszekedése után a lány senkivel nem beszélt. De ennek ellenére mégis megtette azokat a dolgokat amiket kértek tőle. Viszont Rengokuval és Uzuival még szóba se állt. Rá pedig néhány nappal egy küldetést kapott Mitsurival. A rózsaszín hajú ennek nagyon örült mivel így lesz esélye jobban megismerni a lányt. Viszont a fekete hajú ennek már kevésbé örült, jól tudta ,hogy megfogja bombázni egy csomó kérdéssel ami be is igazolódott.

—U, megmutatod az igazi arcodat?—Tette fel vidáman a kérdést miközben Manamira nézett aki épp meditálni akart. Ugyanis megígérte démon barátjának ,hogy ha a fizikai edzéseket nem csinálja, a meditálást megfogja.

—Mi az isten van veled?—Válaszolt vissza idegesen.

—Jaj ne már Hebi. Most mi a baj? Az előbb még kedves voltál.

—Az ,hogy az előbb romboltad be ránk a barlangot! Csoda egyáltalán ,hogy a madarad kifért a lyukon ,hogy tudjon hívni segítséget!—Akadt ki.—Meg egyébként is az a kis lyuk add nekünk fényt.—Fújta ki nagy nehezen levegőjét mire a hangja miatt jobban beomlott.—Király...—Eresztett el egy mély sóhajtást.

—Ez most nem az én hibám. Te szóltad el magad.

—Ja... le kellett volna kopognom...—Feküdt el a földön. A meditálast pedig rég feladta.

—Akkor...megmutatod az arcodat?—Hallotta meg újra kérdését mire Manami csak a hang irányába nézett.

—Mitsuri... ne haragudj de olyan sötét van ,hogy még  az orromig se látok. Mégis ,hogy akarod te látni az arcomat?—Emelte fel fejét majd karjaival megtámasztotta magát.

—Kitapogatom.—Mondta még mindig boldogan mire a lány csak mély levegőt vett.

—Jó, legyen...

—Tényleg?—Csíllogtak fel szemei.

—Igen, úgy se fogsz békén hagyni addig.—Feküdt vissza mire hallani lehetett ,hogy feje mekkora erővel is érte a földet.

—Hol vagy?—Ment közelebb a hang irányába mikor Manami elkezdett kopogtatni egy kaviccsal. Épp érintette meg hasát majd megérezte ahogy a lány megijedt.

—Jól van már. Nem kell nevetni.—Fogott kezére majd az arcára tette.—Tessék. Ha ebből kitalálod ,hogy nézek ki akkor elmegyek veled inni.—Csukta be szemeit ,hogy a rózsaszín hajúnak a keze szabadon mozoghasson. Mitsuri puha kezei pedig minden négyzetmétert bejártak mire eltudta képzelni a fejében.

—Manami! Tényleg te vagy az?—Sikított fel örömében mire a lány gyorsan szájához kapot.

—Egy, talált, kettő, nem nagyon kéne hangoskodni. Persze ha nem akarsz palacsintát csinálni belőlünk.—Vette le kezét a szájáról majd vissza vette maszkját.

—Akkor Rengoku jól mondta!

—Hm? Ezt ,hogy érted?—Nézett rá kíváncsian mikor meghallotta barátja nevét.

—Hát egyszer beszéltünk rólad. Azt mondta ,hogy te mint Hebi és Manami szinte lehetnétek már egy ember is mert minden megegyezik az ő szemszögéből. De olyan aranyos már ,hogy képes volt még maszk mögött is felismerni.—Kezdett el újongani.—Ó, ha tudnád mennyire ,de mennyire- —Kezdett elolvadni már a gondolatba is mire befogta a száját.

—Mennyire mi?—Döntötte oldalra a fejét Manami miközben a hang irányába nézett. Mitsuri csak hallgatott.—Kitalálom, szeret?... Csak elmondanám ,hogy ez nem igaz.—Állt fel majd a beomlott kijáratott próbálta kitapogatni.

—M-mi? De hát- —Halkult el ugyanis a lánynak sikerült néhány kavicsot és kődarabott elvinnie ,hogy legalább fényük legyen. —Manami, fejezd be.—Állt fel ő is majd kezére fogott.—Csak jobban fog roncsolódni a bőröd. Már ígyis vérzik.