Te Vagy A Családom ^Rengoku x Oc^

【3.Rész】

Manami a reggel folyamán a mamájával Mitsukival tanulta a tánc mozdulatokat. Ugyanis ő úgy gondolta ,hogy ha már nem forgathat kardot ,akkor legalább legyen valami tehetsége is amivel majd nem fogja szégyenbe vinni a családott.

—Megint elrontottad!—Csapott rá bal lábára ,pontosan a sebére.—Mondtam neked ,hogy ezt a lábadat is használd valamire.

—Értem...de nem tarthatnánk egy kis szünetet?—Kérdezte kissé idegesen a mamáját ugyanis már tényleg mindene fájt.

—Ilyen ütemben ,hogy akarsz te egy kiváló feleség lenni? Egy lusta,makacs lány vagy aki csak a feje után megy. Ráadásul az Akaike nevet hordod.

—De hát még csak 19 éves vagyok... Még bőven van időm megházasodni...—Döntötte oldalra a fejét.

—Nem.—Szólalt meg határozottan mire Manami szemei kikerekedtek.—Apáddal találtunk egy hozzád megfelelő személyt aki kardforgató is. Így tudd vigyázni rád.—Mondta neki egy kis kedvességel a hangjában. Manami csak hallgatott, nem tudta ,hova tenni ezeket az információkat.

...

—Mitsukinak igaza van...—Ivott bele teájába apja miközben nyugodt arckifejezéssel nézett rá lányára.

—De mégis ,hogy gondolod azt ,hogy eladtsz valakinek? A kérdezésem nélkül!—Akadt ki Manami.

—Te vágytál a szabadságra ,nem?—Pillantott rá fél szemmel.

—Igen, de nem egy beképzelt,őrültel aki csak a testemet akarja. Én úgy akarom a szabadságomat ,hogy vissza kapom a régi életemet!

—Hát az már sose lesz meg... Ha minden jól megy akkor két hét múlva idejön ,hogy jobban megismerjen. Lehetőleg addig valahogy törődjél bele és próbálj meg nőként viselkedni.—Folytatta tovább apja mire a lányban megnőtt a feszültség. Csak a padlót nézte és azon járt az esze ,hogy hogyan is kerülhetne ki ebből a helyzetből.—Ha csak ennyi miatt jöttél, akkor menj el. —Itta tovább teáját mire Manami erősen becsapta az ajtót.

...

—Meg-ö-löm!!—Szúrta be egymás után kardját a démon testébe.—Mégis mit képzel magáról? Ki ő?!—Fordította meg vele szembe kardját majd a pengét a válla fölé téve szúrta át a másikat.—Te meg legalább csöndben közlekedj, ha a hátam mögött vagy.—Rántotta előre majd egy egyszerű suhintással végzett vele.—Istenem...—Ült le az egyik fa tövébe majd ruháját megnézve látta meg ,hogy véres.—Király... mi jöhet még?
Elköltözök Keresztapámhoz aki állandóan üzleti úton van?—Tette fel magának a kérdést mire leesett neki.—Várj.—Egyenesedett ki.—Akkor nem lenne szinte sose otthon, én meg egyedül maradnék végre!—Pattant ki az ötlet majd lassan felállva vissza indult a szobájába.

—Ez aztán furcsa, csak tegnap szereztem de már alig látszik...—Nézte meg lábát Manami miután átöltözött.—Esküszöm ,hogy minden sebem gyorsabban gyógyul.—Nézte meg a többit is ahol már nyoma se volt a vágásoknak. —De kár ,hogy a hegek nem tűnnek el... —Nézte meg karjait ahol tisztán látszott az egykori kötélnek a nyoma amivel még régen fogták le. Ahogy bele ment a húsba és elkezdett égetőhatást kelteni neki. Ennek hála pedig mindkét karján és a mellkasán lehetett látni ,hogy régen hogyan is volt rajta a kötél.—Ch...legalább megdöglött az a démon is.—Emlékezett vissza harcukra de mielőtt jobban dühös lett volna, inkább elment alduni.

Másnap este.

—Te meg hová készülsz?—Kérdezte tőle Atsushi kissé indulatosan mikor is bement a lánya szobájába.

—Csak nézem a kilátást.—Nézett hátra megmutatva neki a kilátást.—Csak egy kicsit esik az eső...—Vakarta meg fejét.

—Értem,persze.—Dölt neki a falnak majd elkezdte sorolni.—Szóval azt mondod ,hogy a lányom nézi a kilátást, táskával a hátán miközben szakad az eső. Ráadásul úgy áll az ablakban mint aki épp szökni készülne!—Lett idegesebb amit Manami meg is érzett.—Ahogy látom jól eltudtad rejteni előlünk azt a kardot.—Pillantotta meg az oldalán lévő fegyvert.—Nem azt mondtam ,hogy nem mehetsz el?

—De ne már apa! Én csak élni akarom az életem. Te pedig a nyakamba hozod ezeket a hülye szabályokat indoklás nélkül. Mégis ki az a lány aki férjhez megy 19 évesen?—Szólt vissza kicsit se nyugodtan ami Atsushinak nem tetszett.

—Te leszel az a lány aki férhez megy ennyi évesen. Most pedig add ide azt a kardot mielőtt valakinek baja esik.—Nyújtotta ki karját de Manami csak hezitált.—Manami, add ide a kardodat.—Lett egyre dühösebb az apja.

—Miért!? Miért kéne lemondanom a kardforgatásról? Tudom jól ,hogy még van valami amit nem mondasz el. —Vette kézbe kardját.

—Mert gyenge vagy és csak az alapokhoz értesz.—Lépet közelebb hozzá, csak idő kérdése volt ,hogy mikor lesz neki tele a pohár.

—De vagyok olyan erős ,hogy akár egy alacson rangú telőholdat megöljek.—Jelentette ki mire apja próbára tette. Kikapta a kardját kezéből és anélkül ,hogy hagyott volna Manaminak időt, vágásokat ejtett a karján. És ,hogy megtanulja a leckét ,egy mélyet bele vágott az oldalába ,hogy a heg egy életre emlékeztesse erre a napra. Hasába rugva lökte le őt a földre majd arcához tartotta a pengéjét. A lány csak az oldalát fogta nagy fájdalmában miközben apja szemeibe nézett. Letudta olvasni az arcáról ,hogy mennyire csalódott és mennyire is szeretne vele végezni.

—Lehet ,hogy letudnál győzni néhány démont...—Szólalt meg kis idő után.—De még mindig figyelmetlen vagy. Most egy vágással letudtam volna vágni a fejed. Szóval most mondom utoljára. Ezt a pár napot kibírod itt, utána pedig a férjhez mész. Az már engem nem fog érdekelni ,hogy ő mit csinál veled. Maradj a seggeden és ne viselkedj úgy mint egy kisgyerek.—Manamiban gyült a harag, nem akart így élni és tenni is akart ez ellen. Miután felébredt belső énje egyből vissza vágot apjának. Kivette kezéből a kardját majd hasba rúgta őt, ennek hála pedig  egészen a falig esett. A férfi csak meglepetten nézett rá lányára,de mikor meglátta jobb szemét nem tudott szóhoz jutni. Manami az ablakhoz ment majd egy utolsó pillantást vetve apjára, elment. Mivel gondolt arra is ,hogy Atsushi utánna megy, így az erdő felé vette az irányt ahol cikázva kerülte ki a fákat.

—Csak egy kicsit bírd ki...—Mondta fáradtan magának miközben a kezét szorosan a sebéhez tartotta. Mikor megbizonyosodott arról ,hogy apja már nem üldözi, elővette kardját ,hogy azon megtámaszkodjon.—Bírd ki...—Mondogatta magában mikor elkezdett a látasa homályosodni, az izmai pedig folyamatosan gyengültek. Mire észhez kapott már vele forgott a világ. Azt furcsálta egyedül ,hogy a kemény föld helyett ,valakinek a karjaiba esett. Próbálta szemeit nyitva tartani de egyedül csak a haoriát látta mielőtt elájult volna.