Te Vagy A Családom ^Rengoku x Oc^

【27.Rész】

—Hol vagyok?—Nyúlt volna arcához de a lánc megakadájozta.—Oh...—Nézett fel a csuklójára.

—Felkeltünk?—Hallotta meg az ismert hangot mire egyből oda kapta fejét.—Minden rendben?

—Ő hol van?—Kérdezte nyugodt és fárad hangján.

—Muzan nem szeretné ,hogy túlságosan is legyengülj. A szert azért kapod ,hogy ne térjen vissza a teljes erőd. Satoshi pedig kínoz téged. Ezért nem engedhetjük azt ,hogy veled legyen.—Engedett el mély sóhajtást majd fejét a falnak támaszkodta.—Jobban van a bokád?—Említette meg mire a lány csak egy pillantást vetett lábára. Egész lábfeje lilában pompázott, mikor pedig meg akarta mozditani akkor pokolian fájt.

—E-ezt inkább hanyagolom.—Szisszentet fel az érzésre majd kezére lett figyelmes.—Hm?

—A regenerációd helyre fogja hozni a lábad. Úgy ahogy az ujjadat is.—Szólalt meg mikor látta ahogy mozgatja félig helyre hozott ujját.—Csak sok idő kellesz neki.

—Van időm, amúgy se tudok sehova se menni.—Manaminak vegyesen teltek innentől a napjai. Voltak türhető napjai mikor Kokushiboval volt. Meg rosszabb napjai mikor Satoshi megjelent nála, próbálta őt feldühíteni és emlékeztetni a múltra. Nehogy elfelejtse. Míg egyik nap meg nem jelent Kokushibo helyet.—Huh? Kokushibo hol van?

—Akadt egy kis dolga. Honnan veszed ,hogy most neki kellett volna jönnie?—Ült le elé majd nagy mosollyal nézett rá.

—Te minden harmadik nap jelensz meg. Szóval holnap kellett volna jönnöd... —Mozgatta meg karjait ugyanis már az fájt neki ,hogy a magasban kell tartania.

—Ez de aranyos tőled. Kiszámolod ,hogy melyik napokon látogatlak meg, ennyire hiányzom? Várod a kis érkezésemet.—Fogott arcára, Manami ahelyet ,hogy elfordította volna a fejét inkább megpróbált beleharapni kezébe mire Satoshi gyorsan elvitte onnan.—Szóval már harapsz is, az nem semmi. Ennyire éhes az én unokahugom?— Vett elő egy tálat ami tele volt vérrel és emberhús darabokkal.

—Én ezt biztos ,hogy nem eszem meg! Vidd innen.—Távolodott el amennyire csak tudott, a vér finom illata pedig csípte az orrát. De mégis vissza tartotta magát.

—Ch, finnyás.—Forgatta meg szemeit.—Gyerünk, egyed. Démonként ezt kell enned. Hamarosan úgyis az leszel, te is tudod.

—De még nem vagyok az! Inkább halára éhezek mint ,hogy behódoljak és önszántamból legyek démon! Nem úgy mint egyesek!—Emelte fel hangját mire Satoshi eldobta a tálkát a szoba tulsó sarkába ezzel nagy zajt csapva.

—Végülis...—Ragadta meg haját ,hogy tisztán lássa arcát.—Te vagy itt a legjobb. Manami, aki ellenál egy olyan dolognak ami később úgyis be fog következni.—Villantotta meg hegyes fogait mire a lány csak mély levegőt vett.

—Pontosan, és te pedig a legrosszabb vagy. Aki nem gondolkozik és a saját feje után megy. Emberek százait megetted már!—jelentette ki kicsit sem boldogan mire a férfi csak nevetet.

—Ez vicces egy olyantól hallani aki végzet egy egész faluval!—Nevetet fel hangosan, Manami csak csöndbe maradt. Nem tudott ehhez mit hozzá fűzni.—Főleg úgy, hogy te még a saját anyádat is megetted.—Tette hozzá mire ezzel Manamit lesokkolta.

—Nem, hazudsz!—Lepték el könnyek a szemeit. Satoshi jelenleg nagyon jól mulatott rajta, imádta így megkeseríteni az embereket.

—Ha azt hiszed hazudok akkor miért hiszed el? Reménytelen vagy, akárcsak Keiji.—Említette meg volt barátját majd elengedte haját.

—H-honnan tudod?...—Emelte rá tekintetét mire a kék hajú csak nagy mosolyra húzta száját.

—Onnan ,hogy ő volt az én bábom. A játékszerem. Szerinted egy 17 éves fiúnak aki még csak alig tud a harcművészetről minek kell neki az Akaike család öröksége? De köszönöm ,hogy végeztél vele. Amúgy is az lett volna a sorsa ha nem tudja megszerezni nekem.—Tette vállára kezét majd büszkén nézett rá. Manaminak innen esett le ,hogy akárhányszor barátja meg jelenik miért is kér mindig bocsánatot.

—Te alattomos féreg!—Támadt volna rá mire a láncok lefogták őt.—Ha innen kiszabadulok esküszöm megöllek!

—Miért pont engem akarsz megölni? Hisz te végeztél velük.

—Satoshi!—Hallottak meg egyszerre egy mély hangot mire a férfi egyből lehajolt.

—Igen, Muzan?—Hajtotta le fejét, nem gondolt arra ,hogy epp most fog bejönni a szobába.

—Mit mondtam neked, Satoshi?

—Azt ,hogy vigyázzak rá.

—Pontosan, te pedig helyette hergeled.—Ment egyre közelebb a lányhoz aki csak bosszúsan nézett a fekete hajúra.

—Muzan.—Mondta kissé dühösen. Főleg miután észre vette a kezében lévő üvegcsét.

—Hamarosan elmegyek, de ezt előtte meg kell innod. Nyugodj meg, ez lesz már az utolsó adagod.—Mondta boldogan neki miközben felé nyújtotta a folyadékot.

—Ch, milyen megtisztelő maga a démon királytól megkapni az utolsó adagomat.—Mormogta maga alatt mielőtt Muzan az állahoz nyúlt, mután lenyelte a szert a férfi csak mosolygot.

—Persze, hisz akarom látni ,hogy milyen mellék hatásokat kelt ki az emberből. És a szenvedésedet ahogy átéled a fájdalmadat.—Mondta el az okát. Manami érezte ,hogy teste felhevűl és minden procikáját a fájdalom járja át. Izmai pedig legyengűlnek az égő hatás alatt.—Ha nem fogsz ellenálni és hagyod ,hogy Hebi átvegye feletted a tested akkor el fognak múlni fájdalmak. De ha továbbra is ellenkezel akkor ez nem fog egy hamar elmúlni. Azt garantálom.