Te Vagy A Családom ^Rengoku x Oc^

【22.Rész】

Másnap este.

—Mennyi ideje is tanulod a kardforgatást?—Nézett fel a lányra Kokushibo mikor egymásnak estek a két karddal.

—11.—Válaszolt nagy nehezen ugyanis arra koncentrált ,hogy a démont vissza tudja tartani. Viszont a vörös hajú egy mozdulattal kiejtette kezeiből a kardját ezzel őt végtelenné téve.

—Nem nagyon látszik meg. Az látszik meg inkább ,hogy abba hagytad a gyakorlatokat és nem edzettél. —Rakta vissza fegyverét tokjába.

—Nos, köszönöm a megjegyzésedet.—Vette fel pengéjét majd megérezte kezén az első esőcseppeket.

—Nyugodj meg. Lesz még mit tanulnod. Viszont egyre kevsebb lesz az időnk, ugyhogy próbálj meg minden eddigi edzésedre vissza emlékezni.—Manami csak bólintott majd miután elköszöntek egymástól a lány az esőben indult el háza felé.

—Hm?—Hallott meg hangokat nem is olyan messze tőle. Majd mikor megérezte a vér szagát egyből futásba is eredt.—Oh, hogy csak te vagy.—Bújt elő a fa mögül majd meglátta a sárga hajút a fatövében ülni. Oldala sebes volt és kezével próbálta megállítani a vérzést kisebb-nagyobb sikerrel.—Gyere, úgy látszik megint nekem kell megmenteni téged...—Tette át karját a vállán majd úgy próbálta elvinni. Rengoku csak hallgatott, egyszerűen nem tudta ,hogy hogyan kezdje el a beszélgetést.

—Köszönöm.—Mondta miután a lány neki látott a sebb ellátásában. Mindketten csuron vizesek voltak. De Manami ígyis a fiút helyezte előtérbe. Amint megjöttek tüzet gyújtott és Kyojurot lefektette a közelébbe ,hogy hamarbban melegedjen át. Felsőjét gondosan de egyben sietve gombolta ki ,hogy hozzá férjen a vágáshoz. Miután letörölte róla a hideg esővizet, gyorsan elállította a vérzést és bekötözte.

—Mh.—Bólintott Manami miközben a fiú felsőjét kiterítette egy székre.—Mindjárt jövök. Addig melegedj át.—Hangja semleges volt mikor elment át öltözni. Rengoku csak lassan felült és az égő tüzet nézte amíg lépésekre nem lett figyelmes. Ahogy felnézett a lányra, úgy kezdtek el pillangók repkedni a hasában. Gyönyörű volt számára a lányt fehér kimonóban látni, álltalában csak a feketét szokta látni rajta. Manami csak haját törölgette mikor meglátta a férfi tekintetét. Ahogy szemébe nézett, úgy esett le neki ,hogy már egy perce biztos csak egymást nézik. Csak egy pírral az arcán elfordította tekintetét majd törölközőjét rádobva a székre a konyhába vette az irányt.

—Mit csinálsz?—Jelent meg az ajtóban a sárga hajú mikor meghallotta ,hogy valamit vág.

—Epret.—Vett be egyett a szájába majd folytatta az étel feldarabolását.

—Még mindig haragszol?—Jelent meg mostmár mellette és háttal a púltnak támaszkodott. Manami csak egy pillantást vetett a férfira majd folytatta az evést.—Uzui megbánta azt amit tett. Bevallotta nekem ,hogy az egész tervét részegen találta ki és ,hogy ő rendelte azokat az italokat amit te megittál. Bocsánatot kért tőlem mindenért és majd tőled is bocsánatot akar kérni.—Folytatta tovább mire a fekete hajú megállt az eper felvágásában.

—Szóval te nem voltál ebben ludas?—Evett meg mégegyett a gyümölcsből, Kyojuro csak megrázta a fejét.

—Sajnálom ,hogy nem vettem észre hamarabb. Ahogy azt is ho- —Kezdett el sajnálkozni mire Manami csak egy epret dugott a szájába.

—Mondtam már ,hogy nem bántam meg a történteket. Hisz akkor én másztam rád.

—Akkor nem is vagy dühös rám?—Vonta fel egyik szemöldökét miután megette a szájába rakott ételt.

—Én azért haraguttam rád mert azt hittem ,hogy ezt Tengennel együtt terveltétek ki. Mikor Tengen szídtam le akkor te semmit sem tettél, az arcodon semmi idegességet sem láttam.—Kezdett el egyre erősebben vágni a késsel mire Kyojuro csak a kezére fogott ,hogy befejezze.

—Nézz rám.—Fogta meg állát majd gyengéden felé fordította.—Nekem egyszer sem jutna ilyen az eszembe. Akkor pedig azért nem szólaltam meg mert te helyettem is kimondtad azokat amiket én gondoltam akkor. Manami, én teljes szívemből szeretlek! És nem a tested ,az alakod vagy a kinézeted miatt! —Jelentette ki teljes őszinteséggel Kyojuro majd a lány reakcióját várta. Aki csak elnézett tőle és folytatta a gyümölcsök feldarabolását.—Akkor én most megyek...—Sétált el tőle, Manaminak kellett valamennyi idő mire feldolgozta a hallottakat.

—Komolyan mondtad?...—Állt meg a feldarabolásban majd a púltra helyezte a kést. A lány csak maga elé nézett, nem akarta valamiért elhinni a fiú szavait. Kyojuro csak vissza nézett rá mielőtt kiment volna a konyhából.

—Igen. Én sosem fogok neked hazudni, napraforgóm.—Ment közelebb hozzá majd hátulról átölelte. Manami csak hallgatott mikor kimondta becenvét. Emlékeztette őt arra a napra mikor megkapta tőle ezt a nevet. Ugyan úgy meg volt sebesülve a sárga hajú és felső nélkül volt, mégis most sokkaltabb másabb a közel létte. Egyszerűen biztonságban érzi magát a jelenlétében és olyat is érez amit már anyja halála óta nem. Ez pedig boldogsággal töltötte meg őt.

—Kérsz epret?—Rakta kezeit az övére mire Kyojuro észre vette a gyors hangulat ingadozását. Lehajtotta fejét ,hogy lássa arcát majd meglátta halvány mosolyát.

—Te sírsz?...—Mondta mosolyogva a férfi mikor meglátta könnyes szemeit.

—Nem, ezek öröm könnyek...—Fordult vele szembe. Kyojuro kezei mostmár derekán pihennek.—Szóval kérsz vagy sem?

—Most nem kérek.—Helyezte egyik kezét arcára mikor a lány bekapta a gyümölcs darabot.—Akkor már nincs harag?—Törölte meg hüvelykujjával szeme környékét mire Manami kicsit megrázta a fejét.

—De Tengenre még mindig dühös vagyok. Mi az ,hogy részegen találta ki az egészet?—Pihentette meg kezeit a férfi mellkasán majd kérdőn nézett rá mikor meghallotta őt magában kuncogni.—Most miaz?

—Ó, semmi...—Mosolyodott el majd arcához közel hajolt, orruk szinte már össze értek. Manami pedig a közelsége miatt kezdett zavarba esni.—Csak most eszembe jutott valaki akinek ehhez hasonló jutott az eszébe mikor leitta magát.—Nézett bele smaragd zöld szemeibe mire a fekete hajú csak átkarolta a nyakát.

—De az más. Akkor én voltam az a részeg ember.—Kezdett el teste újra tele lenni vággyal amit az előtte lévő észre is vett. Rengoku az arcán lévő kezét lassan a lány hajába simította majd magához húzta egy csókra. Gyengéden harapot bele párnácskáiba amik eper ízűek voltak számára. Mikor pedig ezt megérezte, képtelen volt nem bele mosolyogni a csókba.—V-várj-. —Távolodott el Manami ,hogy kapjon egy kis levegőt amit Kyojuro nem hagyott. Túlságosan is jó íze volt ajkának ahhoz ,hogy ilyen hamar abba hagyja. Derekán lévő keze amit eddig a lány derekán pihentett, lassan levándorolt fenekére és gyengéden bele markolt mire a lány halk nyögést ejtett. Így a sárga hajú könnyű bejutást szerzett.—Nem lesz bajod az oldalad miatt?...—Váltak el végül levegő hiányba.

—A sebem rendben lesz, velem ne foglalkozz.—Emelte fel a lányt majd kivitte őt a konyhából.