Te Vagy A Családom ^Rengoku x Oc^

【5.Rész】

—Ez fáj te hülye!—Szisszentett fel fájdalmában Manami.

—Hát általában csípni szokott a fertőtlenítő...—Sóhajtott fel Rengoku.—Készen vagyunk. Fájdalmas volt?

—Szerintem egyértelmű a válasz.—Húzta le felsőjét majd kissé dühösen nézett a sárga hajúra.

—Hát most már megfogom kérdezni tőled minden alkalommal. Főleg úgy ,hogy nem volt neked egyértelmű a korom.

—Most ezzel fogsz csesztetni egész életemben?—Vonta fel szemöldökét.

—Kérdezi az aki egy 21 éves férfit 33-nak néz? Ez azért egy kicsit fájt.—Állt fel majd a paplant megfogva a lányra dobta.—Most aludj inkább. Holnap korán fogsz kelni.—Mondta boldogan neki majd Manami válaszát megse várva becsukta az ajtót.

—Szerintem simán ki lehet belőle nézni a 33-at...—Forgatta meg szemeit majd kényelembe helyezte magát. De egy idő után beládta ,hogy nem fog tudni elaludni. Így gondolataiba merenget. Eltervezte ,hogy ezek után mere is fog menni, hogy mit fog mondani keresztapjának és mit fog majd azután csinálni. De egy kérdés még a fejében volt. Mi fog történni akkor ha nem fogadja be magához? Ezen töprenget addig míg lépteket nem hallott. Ahogy erősebbek lettek a hangok, olyan gyorsan helyezkedett el a futonon ,hogy alvást szimuláljon. Hallotta ahogy kinyílik az ajtó majd néhány másodperc múlva vissza csukódik. Miután elment ,a lány kapott az alkalmon és átöltözött. Tudta ,hogy kockázatos lesz így de már nagyon hiányolta a vadászatott.

...

—Hölgyem, maradjanak ott.—Szólt rájuk Manami miközben a démonnal próbálta tartani a lépést. Ez a harc más volt mint a többi. A lány ellenfele majdnem felért a gyorsasági szintjéhez, ezért kissé nehezebb dolga volt. De végül az lett a vége ,hogy a kisgyerek ijedtében elszaladt, és mikor az anyja utánna ment. A démon lefejezte a nőt mielőtt Manami bevitte volna a végső csapást. A lány csak nézte az anyuka holttestét. Még sosem volt olyanja ,hogy ne tudott volna megvédeni valakit. És az a látvány ahogy a gyerek sírt mellette ,emlékeztette őt valamire. Csak nem tudta mire, érezte a Deja vu érzést és az a gondolat ,hogy nem jön rá csak idegesítette. De egy idő után már csak a gyerek sírása és nyafogása idegesítette.—Hé, kölyök.—Szólalt meg kis idő után mire a gyerek szipogva nézett rá.—Akarsz még találkozni az anyukáddal? Akkor mindenki boldog lenne.—Folytatta, hangja teljesen más volt. Mintha nem is ő beszélt volna a kisfiúhoz aki a válaszára csak bólintott.—Csodás.—Lendítette meg kardját ezzel megvágva torkát. A gyermek vére felfröccsen Manami maszkjára és ruhájára. De ennek ellenére a lány csak egy nagyot sóhajtott ,hogy végre csönd van.—Király...—Csúsztatta ujját végig maszkján megnézve ,hogy mennyi vér is ment rá.—Ezt is le kell takarítani.—Nézte meg az ujján lévő vért mire elkapta egy fura érzés.

—Ezt miért csináltad.—Jelent meg Rengoku is aki a háta mögött a torkához szegezte a kardot.  Hangja kicsit sem volt kedves, sokkal inkább a düh árat benne amiért megölte azt a kisgyereket.

—Túl hangos volt, és idegesítő volt már a hangja. Meg egyébként is utálom a gyerekeket. —Került ki hírtelen fogságából és felugrott az egyik faágra.—Látom jobban van a szemed. Így hálálod meg ,hogy megmentettelek?—Döntötte oldalra a fejét.

—Mit háláljak meg egy olyan embertől aki oknélkül megöl egy ártatlan gyereket?—Kezdett Rengokunál elszakadni a cérna. Az ,hogy álrtatlan civileket öl ember létére már eleve feldühítette.

—Nyugi van, ez az első esett ,hogy ilyet csináltam.—Vakarta meg a fejét.—Gondolom nem látogatóba jöttél, szóval mond csak el a panaszod és menj el.—Ült le az ágra és két lábát elkezdte hintáztatni.

—Mi a neved?—Kérdezte kis idő után a férfi.

—"Hebi."—Vágta rá egyből.

—Mármint az igazi.

—Azt minek mondjam? 6 hónap és már ez lesz az igazi. —Kezdte el kezeit nézni.

—Ezt meg ,hogy érted?—Kezdett el kíváncsiskodni mire a lány köhögni kezdett.

—Hm?—Kapott észhez Manami és mikor körülnézett meglepetten látta meg maga előtt Rengokut. Azon gondolkozott ,hogy mi is történt az előző pár percben. Semmire sem emlékszett onnantól kezdve ,hogy az anyuka holttestét megpillantotta.—Khm, bocsánat. Én most távozom.—Hajolt meg félig majd elindult egy irányba, pontosabban a rezidencia felé. Tett még pár kanyart ,hogy biztosra lerázza mielőtt oda megy. Amint belépet a szobába már öltözött is át és valahogy betuszkolta táskájába a véres ruhadarabot és maszkját. Katanáját pedig gyorsan megtörölte a hajával együtt.

Másnap reggel.

—Manami, ébredj.—Kezdte el felkelteni rövidke álmából Senjuro.

—Hm? Mikor aludtam el?—Kezdett el komás hangján beszélni miközben szemét kezdte el dörzsölni. 

—Azt nem tudom ,de biztos sokáig voltál fent ,hogy ilyen jól megtisztísd a kardodat.—Pillantottak egyszerre Manami fegyverére ami szinte csillogot a tisztaságtól.

—Huh? De hát nem is tudtam befejezni.—Nézett értetlenül majd megérezte a rajta lévő bűzt amit még tegnap este szerzett.—Nembaj ha használnám a fürdőt?—Kérdezte meg kínosan a lány mire a fiú csak boldogan bolíntott.

...

Mikor Manami végzet a fürdéssel. Egyből szobájába ment volna mikor is meglátta Kyojurot a teraszon ülni.

—Mond csak.—Ült le mellé mire a férfi magához tért.—Min vagy így elgondolkodva? 

—Semmin. —Nézett el mire a lány csak gyengéden vállon ütötte.

—Na, mondjad nyugodtan. Szerelmi bánat? Családi probléma, vagy esetleg munkával kapcsolatos?—Kezdett el találgatni.

—Az utolsó. —Vett mély levegőt.—Egy lány után kéne nyomoznom. De a tegnapi este után már azt se tudom elmondani ,hogy ellenség-e vagy sem.—Fogta meg fejét.

—A nevét legalább tudod?

—"Hebi" ennyit tudok. Valahogy 170cm magas, éles hallása és látása van. Mindig fekete ruhát hord, fehér maszkal. Az is ki van emelve ,hogy utálja a gyerekeket. —Sorolta fel a dolgokat amiket eddig megtudott a nőröl mire Manami csöndbe maradt. Azt viszont furcsálta ,hogy azt állítja róla ,hogy utálja a gyerekeket.

—És mit tett ,hogy nem tudsz dönteni arról ,hogy barátságos vagy sem? És ,hogy érted azt ,hogy utálja a gyerekeket?—Érdeklődött még a tegnap estről, ugyanis tényleg nincs meg neki ,hogy mik történtek akkor.

—Hogy is mondjam.—Túrt bele hajába majd mély lélegzetett véve folytatta.—Először is megölt egy gyereket azért mert túlságosan sírt és ezt őt idegesítette. Ahelyet ,hogy megvígasztalta volna. Utána pedig úgy beszélt mintha ez egy természetes dolog lenne ,hogy gyerekeket és ártatlan civileket gyilkolnánk. Aztán rá néhány percre mintha kattant volna valami az agyában. Teljesen az ellentéte volt. Szóval most össze vagyok zavarodva.—Nézett rá Manamira aki csak sokkolva hallgatta a kis történetet. Életében nem gondolt volna ,hogy ilyet fog tenni. Csak a földet bámulva merenget el gondolataiba mire a férfi megszakította azt.—Ismered őt?

—Nem. —Állt fel.—De ezek az információk hallatán most én is össze zavarodtam. És mit akartok vele csinálni? Ha szabad tudnom. Csak van valami indok arra ,hogy nyomozol utánna.

—Az attól függ ,hogy melyik oldalon áll. Ennyivel többet nem mondhatok.

—Értem... —Engedett el egy sóhajtást majd vissza ment a szobájába.