Te Vagy A Családom ^Rengoku x Oc^

【14.Rész】

Másnap Manami úgy érezte ,hogy jobb lesz ha Hebiként megy a többi pillérhez. Mikor pedig a faluban találkozott Rengokuval ,a férfi meglepetten pillantott a lányra. De ahelyett ,hogy beszélgetéssel húzták volna az időt ,Manami már fel is vette szemkötőjét ,hogy el tudjanak indulni.

—Na és miért döntöttél úgy ,hogy nem Manamit küldöd el?—Szólalt meg néhány perc csönd után. Hangja semleges volt, ugyanis még mindig nem tudott mit mondani a legutóbbi viselkedésére.

—Hát most jobbnak láttam ,hogy én jöjjek. Így legalább ki tudja pihenni magát.—Dőlt előre mire a sárga hajú érezte ahogy a kezei előrébb jönnek a mellkasán.—Ugye nembaj ha rád döntöm a fejem?—Kérdezte mire a férfi nemlegesen megrázta fejét. A lány egy apró bólintást követően a vállára támaszkodta meg fejét.—Sajnálom, este nem aludtam valami sokat.—Eresztett el egy sóhajtást.

—Manami adott át valami üzenetet a nevemben?—Szorította meg erősebben lábait ,hogy le ne essen a hátáról.

—Mh.—Bólintott egy aprót.—Már úton voltam... de út közben egy igen csak erős démonnal találkoztam. Mire végeztem már úgy voltam vele ,hogy biztos haza mentél.—Motyogta el vállába mire Rengoku csak belemosolygott abba a gondolatba ,hogy a lány mindjárt elalszik.

...

—Köszönöm ,hogy elhoztál.—Adta át neki a kendőt mire megérzett egy már ismert aurát a főhadiszáláson. De mire felfigyelt volna rá ez a személy már neki is rontott.

—Te meg mégis mit keresel itt?—Gyűlt a harag a gyík pillérben mikor meglátta a lányt. Főleg miután sikeresen kivédte a támadásait. Manami csak az ágon állva nézett apjára, nem gondolta ,hogy ilyen hamar itt lesz. Mivel szinte sose jelenik meg, leginkább otthon maradt mindig ,hogy lányát ott tartsa.

—Örülök ,hogy találkoztunk. Ismerem önt?—Játszotta el az értetlent.

—Látom megint kérsz egy mély vágast az odaladba.—Csigorgatta össze fogait a dühtől. Nem gondolta volna ,hogy lányának lesz ekkora pofája visszajönni így a hadtesthez.

—Atsushi, ismered őt?—Állt mellé Sanemi akivel jóba van. A férfi csak rápillantott vörös szemeivel a lányra aki már lemászott a fáról.

—Az én nevem Hebi. Valoszínűleg összekever valakivel. —Mondta boldog és egyben fáradt hangjával mire apjában át ment egy bizonyos gondolat menet arról ,hogy lánya már rég halott lehet. Azzal a mély sebbel ugyanis nem élhetett sokáig ellátás nélkül. De mikor meglátta mögötte a láng pillért ezt gyorsan megcáfolta.

—Én kérek elnézést.—Tette vissza kardját tokjába.—Igaza van hölgyem. Összetévesztettem valakivel, bocsásson meg.—Ment bele Manami játékába aki csak egyet bólintva megértette a fehér hajút.—Nem ismerem.—Válaszolt Saneminek majd hátat fordítva elment.

—Majdnem megölt...—Fújta ki levegőjét amit eddig bent tartott.

—Pedig igazán megérdemelnéd.—Jött közelebb Sanemi hozzá.—Főleg miután kinyírtál egy gyereket.—Jelentette ki mire apja lefagyott a hallottaktól.

—Hogy mit csinált?—Fordult hátra miközben kardjához nyúlt.—Komolyan megölt egy gyereket és ti még mindig nem öltétek meg?—Lett egyre komolyabb a hangja mire Manami érezte a szándékát és előhúzta kardját, hogy támadásait gyorsan kivédje.

—Atsushi! Fejezd be! A főhadiszálláson nem lehet harcolni!—Kiáltott rájuk Sanemi de ezt a két harcművész meg se hallotta. Gyorsan szelték át az egész területett itt-ott szikrákat hagyva mire az összes pillér felfigyelt már.

—Adtam egy kibaszott lehetőséget. Látom ezt is sikerült elcseszned.—Mondta lányának aki csak védekezett, egyszerűen érezte ,hogy nem lenne hozzá ereje.—Inkább haltál volna meg anyáddal együtt.—Jelentette ki mérgében mire Manami agyában megkattant valami, valami aminek hála újra erőre tudott kapni. Emiatt pedig aktiválta is a légzésének első formáját. Kardja színe megváltozott ahogy beborították a hegyes pikkelyek. Ezzel pedig szinte törhetetlenné téve a fegyvert és nővelve a sebbzést.

—Akkor miért nem öltél meg ott helyben?!—Kérdezte vissza idegesen mire apja meglepődött.

—Hidd el, most minden erőmmel azon leszek.—Vágott vissza lányának aki alig tudta tartani a tempót. A harcuk egészen addig tartott míg Apja hasba nem rúgta, ezzel vissza adva neki a múltkori ütését. Manami a fának csapodva nyögött fel fájdalmában.—Még mindig vissza akarsz szólni nekem?—Emelte meg kardjával fejét.

—Csak egy lehetőségem legyen téged megölni. Azt még meg is tenném önszántamból.—Kapkodta a levegőt a fekete hajú. Viszont hangján teljesen meg lehetett mondani ,hogy komolyan mondja.

—Te kis-

—Atsushi! Elég lesz. Ne öld meg.—Fogott kezére Tengen majd kivette a kardját a kezéből.

—Mégis miért hagyjátok életben?—Nézett rá értetlenül miközben összefonta maga előtt kezeit.

—Segítségünkre van. Simán kivégzett egy felső holdat egyedül ezzel pedig meg is mentette Kyojuro életét. Még nagyobb segítség mint az a hülye szőke.—Utalt Zenitsura miközben elmagyarázta az okát. A fehér hajú pedig csak mély levegőt véve kikapta kardját Tengen kezéből.

—De még mindig gyenge. Ahelyet ,hogy egy tanárhoz ment volna inkább itt lustálkodik...—Morogta magában majd hátatfordítva nekik ment el tőlük.

—Ch... köcsög.—Forgatta meg szemeit mire kezett nyújtott neki Uzui.—Kösz.—Porolta le magát majd hátába bele nyilalt a fájdalom.

—Elég csúnyán megvert. De legalább megmondtad neki a magadét.—Nézett utána.—Az őszintét megvalva én sem kedvelem őt annyira.

—Jó hallani ,hogy valaki az én pártomon áll.—Vette fel kardját a földről.

—Bár én inkább a lányát sajnálom.—Jelentette ki mire Manami egyből elengette a fegyverét.

—M-mit momdtál?—Nézett fel rá meglepetten.

—Ja, volt egy lánya. Sajnálatos módon már nem él. Szerintem ha tovább élt volna akkor mostanra már tehetségesebb lenne mint Kazuma. Bár a kinézete sem volt utolsó. Mondjuk hasonlít is Manamira.
—Gondolkodott el mire Manami nem tudott szóhoz jutni.

—Nálad ér egyáltalán valamit az a szó ,hogy "kinézete se utolsó"?—Mutatta hozzá a macska karmokat. Hiszen mikor ránézett a férfira már akkor kiégette a szemét a csillogása és karizmája.

—Hát persze, ha akkor idősebb lett volna akkor mostanra akár a 4.feleségem is lehetne. —Nézett vissza a lányra aki csak döbbenten nézett rá, viszont ez a maszkja miatt nem látszódott.—Mivan?

—N-negyedik?... Akkor neked három feleséged van?...—Mutatta ujján a számokat mire a fehér hajú csak bólintott egyet.—Értem...—Nyelte le a tényt majd egy lépést közelebb érve hozzá tovább érdeklődött magáról.—És mit tudsz még róla?

—Nagyon sok mindet nem.—Tette állához kezét mint aki gondolkozna majd hírtelen Manami mögé helyezte a fára, ezzel őt "csapdába" helyezve.—Miért? Talán te akarsz lenni a 4.feleségem?—Hajolt hozzá közelebb nagy mosollyal az arcán mire a fekete hajúban megnőt a feszültség. Nem is válaszolva a kérdésére passzírozta magát a fának ,hogy valamemnyire távolabb legyen a fejétől.

—Dehogy akarok! Én csak egy szimpla kérdést tettem fel!—Nézett el mire meglátták Rengokut is.

—Hm? —Vonta fel szemöldökét mikor meglátta barátja kicsit sem boldog arcát.—Á, én szerintem mentem...—Jött rá néhány másodpercre mikor megérezte a férfi gyilkos szándékú auráját.—Majd beszélünk még, talán.—Ment el tőle mire Manami csak kifújta a tüdejében lévő levegőt.