Furcsa egy barátság

24.rész

Cameron

Stephanie-val sétáltunk a házaig. Sajnos részeg voltam ezért nem ülhettem motorra, nem akartam egyikünk életét sem kockáztatni, főleg hogy most lett minden rendben. Vagyis majdnem minden. Ez a Connor dolog kurvára felcseszett. Szívem szerint addig ütném amíg lélegzik. Az, hogy ő tehetett arról is, hogy Steph-et először megerőszakolták, azzal túl lőtt a célon.

Mindjárt két óra, Steph már eléggé fázik ezért magamhoz húzom és úgy megyünk tovább. Nemsokára oda érünk.

-Jól vagy?-kérdezem tőle.
-A lehető legjobban!-mosolyog, mire bele puszilok a hajába.
-Anyukádék otthon vannak?
-Nem, talán ezért is szöktem ki.-kuncog.-De igazából nem is szöktem ki, James beszélt rá.
-Arra hogy éjszaka egy órakor fuss el a házamig?-nevetek.
-Nem, azt mondta "még jóvá tudod tenni, hiszek benne". Ekkor Jess is nálunk volt, akinek épp akkor meséltem el mindent, és erre próbáltak rá venni. Nem ment ki a fejemből amit mondott, el sem tudtam aludni és rettenetesen hiányoztál. Nem csak most, mindig.-ekkor már beléptünk a házba és csendesebben folytatta.-És erőt vettem magamon hogy elmondjam neked. Féltem, hogy nem értenéd meg, de mostmár hülyeségnek tartom. Már az elején el kellett volna mondanom.
-Ez így van. El kellett volna, de tudom hogy neked ez nagyon nehéz volt. Ezért megértem, és sajnálom is az egészet. De tényleg azt hittem szereted Connort, főleg hogy akkor alig beszéltünk.-homlokom az övének támasztom.-Borzasztóan hiányoztál.-simogatom édes, puha arcát.
-Szeretlek Cameron!
-Szeretlek édesem!-megcsókolt.

Stephanie

Az ajka, az érintése, az ölelése, minden hiányzott. Ahogy becéz, amikor szívja a vérem, amikor mérges rám még az is. Az egész lénye hiányzott. Nem tudok nélküle élni, olyan lehetetlennek tűnik, és nehéznek. Ettől félek a legjobban, hogy újra megtörténik. De ő még mindig azokkal a csodálatos szemekkel néz rám, mint az elején, annak ellenére mennyit bántottam. Szörnyen érzem magam emiatt.

Már fent vagyunk a szobámban, egymás karjaiban. És borzasztó pia szaga van. Déjá Vu.
-Szívem, örülnék ha fogat mosnál.-kuncogok.
-Pia szagom van ugye?
-Pontosan.-elmosolyodom mire ő megcsikiz, és hangosan felnevetek.
-Menj inkább fogat mosni, van még egy fogkeféd a fiókban.
-Megtartottad?
-Mindent, amit itt hagytál.-édesen megcsókolja a homlokom.
-Mindjárt jövök édes.
-Várlak.-dobok játékosan neki egy puszit.

Mikor ki ment a szobából máris hiányzott. Képtelen voltam felfogni, hogy ő igazi, és tényleg itt van velem, és minden rendben. Olyan boldog voltam, nem tudtam abba hagyni a mosolygást. Amikor Cameron bejött akkor is csak mosolyogtam.

-Mi az?-furán néz rám.
-Örülök, hogy itt vagy.-mellém fekszik, és szorosan át ölel.

Nem telik el sok idő, én már érzem hogy alszok elfelé. Ő simogatja a hátam, én pedig a mellkasán fekszek, de érzek valamit.

-Merevedésed van?
-Te miért nem alszol még?
-Mert zavar a dolog a lábad között.-mosolyodok el.
-Tényleg Stephanie? Zavar?-hozzám dörgöli, amitől már én is beindultam.
-Vicceltem.-most én húzom az agyad. Fel ülök lovagló pozícióba, mire ő csak furcsán néz mit művelek.
-Stephanie, mit művelsz?-kicsit mozgatom a csipőm, nem csak te játszadozhatsz velem.
-Semmit. Minek tűnik?
-Húzod az agyam?-egyre keményebb ami alattam van.
-Én?-ringatom a csípőm továbbra is, oda hajolok a füléhez.-Csak unatkozok.-Megfogja a csípőm és leállítja.
-Fejezd be.-gyengéden mondja.
-Mi lesz, ha nem?-tovább ringatózom. Sóhajt egyet.
-Semmi. Aludnod kellene.
-Haragszol rám?-itt már nem folytatom, és le is akarok szállni róla, de nem engedi.
-Nem erről van szó. Ahogy érzed én már be indultam, de te még nem állsz rá készen.
-Mi van ha mégis?...