CÉLPONTOD : A SZOBATÁRS

IX.VÁRATLAN VENDÉG

9 hónappal ezelőtt:

-Nem,nem beszéltem Apával,Luke!-tiltakozott Evelyn a telefonjához panaszkodva,miközben egy újabb poharat töltött meg vörös borral.
-De talán Ő segíthetne,hogy elmehess onnan,Ev!
-És mégis miből gondolod,hogy jobb lenne nekem,ha apámmal laknék megint?Mondd!-fakadt ki a lány.
Ittassága már a beszédéből is hallható volt.
-Látod,Evelyn?!Pontosan ez a baj veled!-vágta rá Luke,ezúttal Ő is felemelve hangját.-Sosem fogsz megszabadulni Zach-től,amiért nem leszel SOSEM hajlandó arra,hogy lépj!
A lány válaszul a borral teli poharát a falhoz dobta,ami szilánkjaira törve hullottak a márvány csempére.
-Tudod...-szólalt meg ismét Evelyn,ezúttal mintha már pszichopata volna,szakadozva kezdett beszélni.
-Nekem...Egyik sem jobb!-nevetett fel.
-Érted,Luke!NEKEM ANNYI!!
Csak úgy torka szakadtából ordítani kezdett,míg a fiú csak hallgatott.
-Segítened kell!Apához nem mehetek!
-Miért nem?
Evelyn nem válaszolhatta meg ezt a kérdést.Nem mondhatta el,és nem is tudta volna hogy elmagyarázni azt,hogy az apja akiért minden tini lány és nő oda van,öröm lányokban és szeretőkben keresi minden északa azt a nőt,akit egykor mindennél jobban szeretett.
Nem mondhatta el azt sem,hogy kapcsolata édesapjával azért is keserű,mert mindketten tisztában vannak azzal,hogy Evelyn Hoffmann születése volt az oka a lány anyjának,és egyben a férfi szeretett feleségének haláláért.
Azt sem,hogy világéletében olyan nők nevelték fel,akik csak a pénzt látták benne,ha csak ránéztek.Élete minden egyes percében azt az embert kereste aki megmentheti,és biztonságot teremthet neki.De az a férfi,akinek lakásának falát épp most dekorálta vérvörös foltokkal,az az ember aki képes lenne ezért a dekorációért megölni.Akit csakis az érdekel,hogy birtokolhasson valakit.Valakit,aki tehetetlen nélküle,és létezése csak neki köszönhető.Hálául pedig testének minden egyes porcikáját felajánlja sőt,alárendeli magát amikor csak szükség van rá.
Ilyen szánalmas életet él Evelyn Hoffman.Ezt pedig senki más sem tudhatja meg.
Kopogás hangjára lett figyelmes hirtelen.
Szíve azon pillanatban erősebbnél érősebb,heves dobbanásokba kezdett.
Az ajtó kicsiny üvegéből egy szürke öltönyt látott.Nem tudta pontosan hogy párja áll-e az ajtó túloldalán,de csak remélni tudta,hogy valaki teljesen más ember az.
A telefont szó nélkül letette,majd a rendőrség számát írta be a tárcsázóba,felkészülve arra ha bármi balul sülne el.
Lassú,halk léptekkel közelítette meg az ajtót,aminek kilincsét még annál is lassabban nyomta lefelé.
Mikor pedig az ajtó kinyílt,agyába pillanatokon belül felszaladt a vér.
-Te?
Csupán ennyit tudott kipréselni ajkai közül,ahogy az előtte álló nő jéghideg pillantásába meredt.
A nő,akinek autójából napokkal ezelőtt látta párját kiszállni a házuk előtt.
Aki miatt képes lett volna Zach-et szíven szúrni féltékenységében.
-Én.-felelte semleges hangon.
Hangja olyan volt,mintha egy macska dorombolt volna a lány fülébe.
Szőke,egyenes haján látni lehetett hogy frissen jött ki a szalonból.
-Hogy mersz...
Evelyn alig tudott megszólalni.Megtalálhatatlan szavakat keresett sikertelenül,miközben lélegzetvétele egyre szabálytalanná vált.
A nő egy magas lehetett párjával.Ezüst órája tökéletesen illett világos,szinte már fehér kezéhez.
-...Idejönni?-mosolyodott el.-Csupán gondoltam meglátogatom a munkatársam jegyesét.-pillantott Evelyn schwarovski gyűrűjére.
-De ahogy látom...-vándorolt vissza tekintete a lány tengerpartot ábrázoló szemeire.-Maga túl fiatal hozzá.
Evelyn menten megfojtotta volna.Vagy inkább szeleteire aprította volna fel.
Elevenen etette volna meg a szomszéd kutyájával,és talán még akkor sem lenne elégedett,akkora düh honolt a lány testében.
-Maga meg túl idős.-csúszott ki reflexszerűen a mondat.A nő ekkor váratlanul felnevetett.
-Csak nem féltékeny,Evelyn Hoffmann?
Nem kellett több a lány ökölbe szorított kézzel készült a nő arcába ütni és mire végrehajtotta volna,csuklója már lefogva kapálózott a nő feje felett.
Meg sem szólalt.Még csak egy szitkozódó mondat se hagyta el a száját.Szimplán egy mozdulattal berontott a házba,míg a lányt szorongatta.
-Eresszen el!-sikítozott Evelyn.
Az öltönyös ismeretlen az ajtónak dőlt,ezzel eltorlaszolva az egyetlen kijáratot.
-Takarodj a házamból,te kurva!
-Érdekes,így még nem hívtak.-vágott vissza pimaszul,majd elrugaszkodva az ajtótól közeledni kezdett a konyha pultba kapaszkodó lány felé.
-Ne merj közelíteni!
-Látom,már a megérkezésem előtt is...eluralkodtak rajtad az indulatok,Evelyn.-jegyezte meg ahogy a vörös bor áztatta fehér falra nézett.Minden egyes lépte a lány felé apró szilánkok darabokra törésének ropogó hangját hagyta maga után.
-Mit rejtegetsz a hátad mögött?-kérdezte szinte már vérfagyasztó nyugodtsággal Evelynt,aki igyekezett nem láthatóvá tenni a telefont,tárcsázva 911-et.
Az ismeretlen mikorra már megunta a hallgatást és a szúró szempárt,egy átgondolt mozdulattal végigsuhant a lány derekán kezével,így megszerezve a háta mögött rejtőző okos telefont.
Egy rövid ideig kiélvezte minden egyes pillanatot,amit a lányt közelében tölthetett.Testük összeért,Evelyn szívének dobogását pedig a hozzá tapadt idegen mellkasában is érezni lehetett.
Lélegzetvétele az eddiginél is rendszertelenebbé vált.Képtelen volt kezeivel akár egy centivel is arrébb tolni a nőt magától,hogy egy pillanatra legalább levegőhöz jusson.
Teste megfeszült,ahogy az ismeretlen arcával közeledni kezdett nyakához.
-Mitől tartott ennyire,hogy a 911-et tárcsázta mielőtt ajtót nyitott?-vonta kérdőre.-Én biztos nem lehettem.
-Ne játszadozzon velem!Engedjen el!-erősködött Evelyn,szemeit végig összeszorítva.
-Feleljen a kérdésemre,és ígérem elengedem!-súgta fülébe,mitől a lány minden porcikáját libabőr lepte el.
-Csak nem Zach McConnel az,aki félelemben tartja,Evelyn?
A lány csak szótlanul állt a konyhapultnál a nő karjai közt,csapdába szorítva.Végül minden erejét összeszedve ,kinyitotta szemeit,majd óvatosan az ismeretlen arca felé fordította fejét,így még közelebb érezve magát hozzá.
Azt akarta,hogy minden egyes szavát hallhassa.
-Ha azért jött hogy megöljön,ne habozzon!Tegye meg!-suttogott ezúttal Ő a betolakodó fülébe.
-Miért hiszi azt hogy azért vagyok itt?
Egy másodpercre csend honolt a házban.Csak az autók suhanása,és a szél fúvásának hangja szűrődött be az ablakon.
-Mert a legboldogabb ember lennék,ha e célból látogatott volna meg.
Ahogy kipréselte magából mondatát,egy ártatlan könnycsepp folyt le végig arcán.
A betolakodó egy ideig csak hallgatott.
Evelyn orra már megtelt a nő méregdrága parfümének illatával.Sehogy se tudta leírni azt az illatot,csupán csak egy szóval:

Függőség

-Tudni akarja,miért vagyok itt?-tette fel a kérdést,mire a lány válaszul bólintott.
Ajkaikból kipréselt lélegzetük mostanra már egymás nyakán csapódtak le,mintha csak pára volna.
-Tudom mi maga,Evelyn Hoffman...-néztek ezúttal szorosan egymás szemébe.
-Tényleg?-kérdezett vissza,ezalatt pedig keze a nő derekához vándorolt.
-Maga alakváltó.
Amint eljutott a válasz a lány tudatáig,keze a nő testén megdermedt.
Arcuk továbbra is közel volt egymáshoz,és tekintetük úgyszint a másikéba meredt.
Evelyn szíve a szó hallatán teljesen megállt,a levegő pedig végleg tüdejébe szorult.
Később pedig már csak a földet volt képes bámulni.
Eluralkodott rajta az a fajta pánik,mikor már egy hang se volt képes kicsúszni száján és teste minden egyes szerve leállt a működésben.
Sejtelme se volt,hogy az a személy aki épp most lopja el személyes terének minden egyes centiméterét,mégis mi a fenét szándékozik tervezni vele.
-Tán megijedt?-kérdezte a lánytól,tekintetét végig rajta tartva.
Evelyn csak némán állt,kezével szemeit eltakarva.
Nem akart hinni sem a hallottaknak,sem a történteknek.
Azt sem akarta elhinni,hogy az a személy akire pár nappal ezelőtt halálosan féltékeny volt,tudja életének legféltettebb titkát.A titkot,amit még párja,Zach sem tudott.A titkot ami az oka gyerekkorának tönkretételének,és egyben oka legjobb barátjának megismerésének.
A dolog,amitől különcé,meg nem értetté és kitaszítottá vált,és most egy ismeretlen,harmincas éveiben járó nő kimeri ejteni ezt a száján,mindezt hezitálás nélkül.
-Gondolom most azt kérdezi magától,mégis honnan tudom mindezt.
Evelyn egy árva szót sem szólt.Csupán igyekezett nem belenézni ismét azokba a sarki hideg,kék szemekbe.
-Nézze,Evelyn!Én segíthetek magának.
-Nem,nem tud!-próbált ismét távolodni a nőtől.
-Én magam is alakváltó vagyok!A nevem Kajsa Hansen.-jelentette ki.
Evelyn szemei kimeredtek.
Csak most vált számára világossá,hogy az őt megkörnyékező nőszemély,az nem más mint:

Kajsa. Kibaszott. Hansen.

Annisqam Közszolgálati Egyetemének volt tanára,akinek számtalan könyvét olvasta már.Az egyetlen kurva író ezen a bolygón,akinek műveiért Evelyn kiskora óta megszállottá vált.
Az a kibaszott Kajsa Hansen.
A lány apja,Edward Hoffman legjobb tanítványa,és a környék egyetlen alakváltó magánnyomozója.

-Lehetetlen...
Ennyit volt képes csupán kiejteni száján.Egyenesen a nő szemeibe nézett,kezei pedig vállaiba kapaszkodtak.
-Mégis mi?
-Hogy maga az én házamba törhessen.
Könnyek áztatta szemei csodálva méregedték a meglepedt nőt.
Szinte már szerelemhez hasonlító érzések lepték el a lány testét.
A görcs gyomrában mostanra már pillangók felhőtlen repkedése váltotta fel.
-"Az ember többször képes meghalni és újjászületni.Az én életem számtalanszor ért véget,és kezdődött el.."
-"...,ahogy megszámolhatatlan alkalommal láttam már embereket koporsójukban feküdni,végül halottaikból feltámadni."-fejezte be az idézetet a nő,a lány piros pozsgássá vált arcát csodálva.
-Kajsa Hansen,Feltört koporsók.-bögte ki a lány arcán széles mosollyal.
-Már értem.-sóhajtott Kajsa.
-Mióta az eszemet tudom nyomozó akartam lenni.-jegyezte meg Evelyn.
-Nekem köszönhetően?-mosolyodott el ezúttal a nő is.
A lány ekkor még vörösebbé vált.Kezével arcát takarta.Látnia se kellett,hisz érezte ahogy felforr.
-Mit szólna...-kezdett bele Kajsa.-Ha ez az álma teljesülhetne?-bújtatta a lány bordó hajának hullámzó tincsét,ami az arcába lógott.Evelynt a hideg rázta,ahogy érezte a nő ujjbegyeit elsuhanni halántékán.
Zavarában képtelen volt a nő szemeibe nézni.Hitetlenkedett magában,egyszerűen nem hitt abban,hogy ebből a borzasztó szituációból valaha is kilábolhatna.
-Csak blöfföl...-folytak le könnyei arcán.
-Eszemben sincs ilyesmit tenni.-jelentette ki,majd két ujjával lassan felemelte fejét állánál fogva,ezúttal mélyen a lány szemeibe nézve.
-Kérlek légy a tanítványom,Evelyn Hoffmann!