CÉLPONTOD : A SZOBATÁRS

XVIII. MINT , A VÉRES HÚS

Az út alatt nem csináltam semmit. Agyaltam.
Agyaltam azon , mit érzek , és miért. Azon , vajon Tyra hasonlóképp vélekedik , vagy sem.
Amin pedig még inkább járt az eszem , hogy miként folytassam tovább mindezt. Ezt az életet , ezt az ügyet , ezt a kapcsolatot.
Az út alatt semmit nem tettem. Csak figyeltem.
Figyeltem őt. A lépteit. A párszor rám vetett pillantását. Ázott , kissé szakadt öltözetét , ami egykor még elegáns volt.
Nem mondtam semmit. De végül megszólalt.
- Én fejben még mindig a hajón járok. - nézett fel az ébredező égboltra. - Na és te? Mégis hol jársz?
Gyengéd volt. A hangja. A testbeszéde. Szinte alkalmazkodott a lenge csendes szélhez és az alig vakító napsütéshez. Egyedül az eső szapora , zajos cseppjeivel azonosulhattam.
A különbség köztem , és Tyra között az volt , hogy míg ő a múltban , addig én már rég a jövőben jártam. Azon a helyen , ami még számomra is ingoványos talaj.
- Azt még én magam sem tudom. - feleltem , figyelve az apró cseppeket , ahogy a fekete bakancsra hullik. - De már megint szarrá áztam. Elegem van.
Nyugtalan voltam , mégsem érződött hangomon.
- Ne aggódj! Majd átöltözünk.
- Már ha nem leszünk így is elég feltűnőek....
- Az majd kiderül , ha odaértünk. - sietett lépteivel előre , arcán még sosem látott mosollyal.
Szokatlanul vidám volt. Sejtésem sem volt , mégis mi válthatta ki ezt belőle , így inkább ráhagytam a hajón töltött időre. Gondoltam , más úgysem lehet.

Mintha tényleg egy kutyám lett volna , aki gondtalanul kóvályog az úton. Én pedig , mint egy gazda , szinte már szaladnom kellett utána.
Sosem láttam még így őt. Örültem neki , ugyanakkor zavart is.
Már a kapuhoz értünk , mikor feladtam a harcot. Olyan gyors volt , azt hittem kiköpöm a tüdőmet , pedig még csak nem is futottunk. De egész úton hosszúkás lábait szidtam.
- Ennyire szeretsz az akadémiára járni , vagy mivan? - mordultam fel , miközben ő már nyitotta ki a kaput.
- Ugyan , dehogy! - nézett vissza rám. - Csak ma tudjuk meg a dátumot.
- Aztán mégis minek?
- A válogatónak.
Épp az akadémia épületének gigantikus ajtajához sietett , de megtorpant , mikor a kilincshez ért. Sejtelmesen hátrafordult , majd kapkodva fejét , jobbra - balra nézett.
Nem láttunk semmit , de valamit én is éreztem. Valami baljósat. Már akkor tudtam , hogy valami nem stimmelt.
- Valami itt nem kóser , Grace. - szólított meg , továbbra is a terepet figyelve.
Ekkor zajt hallottam. Később pedig egyre többet. Motoszkálás és mozgás hangjainak sora kerített be minket. Nem voltunk egyedül. Az ég tompa fénye , pedig nem segített semmit az árnyékban megbúvó ismeretlenek ellen.
- GRACE!
Már késő volt. Négy kezet is éreztem , ahogy hátrabilincselnek karomnál fogva. Erős parfüm felhő vett körbe , szinte émelyítő volt. Tehetetlen voltam. Erőlködtem , hátha kitudok szökni karjaik közül , de mind hiába.
Csupán Tyra ijedt tekintete tárult elém , ahogy a távolból figyeli a történteket. De hamar elködösült , mikor Alarick megjelent a semmiből , és ekkor álltam szembe a valósággal.
Utolért az , amitől féltem.
- Hát itt vagy! - tárta szét karját , mint a gonosz a filmekből , lassú léptekkel közelítve meg áldozatát. - Tudod.... Már hiányoltalak.
Ujjai végigsuhantak arcom előtt , ahogy arrébb söpörték szemembe lógó tincseket.
- Tetszik ez a vadóc frizura!
Keze nyakam baloldalán pihentek , miközben hüvelykujja végigkövette arcélemet.
- Hozzá ne merj érni!
Tyra a vámpír felé vette az irányt dühében , de alig volt pár lépés , mikor négyen lefogták.
Nem kapott be semmi ütést , mégis amint hozzá értek , ordítani kezdett , mintha valakinek a fogát húzzák. Fogalmam sem volt mit művelnek vele , de tudtam , hogy bármi is az , szörnyen fájhatott neki.
- Elég legyen! Eresszétek el! - kiáltottam oda , de Alarick közelsége még nyomasztóbbá vált.

- A gyűrű , amit hordanak , legyengítik őt.

Csupán a hangját hallottam a fejemben motoszkáló démonnak , de akkor azt kívántam bárcsak ott teremne.